Filmkritika

A falu

siz kritikája
2005. március 19. 18:39

M. Night Shyamalan csaló vagy sem? Több helyen olvastam már, hogy az indiai rendezőzseninek kikiáltott fickó igazából egy csaló, aki olyan hamiskártyás lapokkal játszik Hollywood ellen, melyek csak az ő kezében válnak ászokká. Ha átadná azokat egy másik rendezőnek, máris nyilvánvalóvá válna a bukás-szag. Nekem azonban van egy olyan érzésem, hogy Shyamalan mindent tudatosan tesz. A blöfföt is, és azt is, ha tapinthatóvá foszlik a maszlag jól felépített máza. Direkt emelteti magát mennyekbe, és direkt is bucskázik le onnan. Azt csinál a néppel, amit csak akar: megadja nekik a kenyeret, és még a cirkuszba is elviszi őket. Szándékosan rendez disszonáns filmeket, a mozgókép határainak próbálgatása neki csak játék. Ugyan mit veszíthet, ha belebukik? Nézőket, pénzt, respektust? Na és? Figyeljük csak meg, mikkel próbálkozik nálunk: a személyiség identitásának keresése terrorba ágyazva (A Sebezhetetlen); a hit drámájának kérdései röpködő UFÓ-kkal a háttérben (Jelek); egy kisközösség viszonytragédiáinak mumusokba oltott nivellációja (A falu). Olyan disszonáns filmek ezek, amelyek sértik a fület, az elmét, az emóciókat. És mégis nyelvlihegve, kutyamód rajzunk rájuk, józan eszünktől fosztva. Miért? Ezt talán csak Shyamalan tudja, a nyikhaj indiai, aki szórakozik velünk! Fene a pofáját!

shyamalani csodakatyvasz receptje, amelynek a hatása az utóbbi időben kezd elillanni. Ugyan A falu is így működik, de már nem annyira meggyőzően, mint korábban. Mert miről is van itt szó? Gyönyörűen kezd el építkezni a szemem előtt egy kisközösség (belterjességi) drámája, ahol már alig várom, hogy felszínre kerüljön a vérfertőzés, vagy valami hasonlóan emberi bűn, amikor kiderül, hogy mumusok riogatnak a települést körülölelő erdőben. Jó, ez még rendben van, sőt, még az is, amelyet az elejétől sejtünk, hogy a titokzatos lények valójában nem is léteznek, csupán a falusi elöljáróság színjátékáról van szó. Ám itt van az a magas labda, melyet Shyamalan nem tudott megfelelően lecsapni! Mert ide kellett volna egy bődületesen nagy és hihető(!) motiváció, amely arra katalizálja ezeket az embereket, hogy mindörökre a rengetegbe rekesszék magukat. Ilyen ok azonban A faluban nincs, mert az a blőd ötlet, amely egyben a csattanót is jelenti (jelenti?), nevetséges! Ez nem lehet valós indok (az, hogy mindenki elvesztette valamely szerettét, mivel ez baromira mindennapos mai napság), maximum egy groteszk filmben, de a nyakamat rá, hogy Shyamalan A falut nem annak szánta! Ennek a fordulatnak egyedül talán Jean-Jacques Rousseau örült volna, ha megéri: neki volt minden vágya az, hogy “vissza a természetbe”! Ám az indiai származású rendező filmje kiforrott filozófiának ugyancsak kevés. Sajnos így válik az okostalanság a film halálává.

dramaturgiát semmiképpen sem lehet elvitatni A falutól. Ha gyengül Shyamalan, ha nem, minden a helyén van legutóbbi filmjében is. Ott vannak a csúcspontok, ahol kellenek, akkor érzékenyülünk el, amikor a leginkább kívánjuk, és akkor tör ki bennünket a frász, amikor a legjobban sóvárgunk utána. Mindez viszont kevés, ha igazán jó filmet akarunk látni! Ha mellékszálak sikkadnak el, ha remek felütéseket feled a forgatókönyv, és ha nagyszerűen építkező jellemek kevesebb kibontásban részesülnek, már keserűbb az összhatás. A falu nagyon-nagyon jó lenne egy mikroközösség drámájának (én például tök szívesen vettem volna részt egy ilyen történetben). Ám ha már mindenképpen a természetfeletti (majd a groteszk) irányába kívánták az alkotók elvinni, jóval megalapozottabb alappillérre lett volna szükségük. Mert így A falu az én olvasatomban jócskán megreked két műfaj határán, mégpedig úgy, hogy pont a legjobbra számot tartó elemek oltják ki egymást. Ezért nagy kár, főleg úgy, hogy remek szereplőgárda teszi valóban lélegzővé a mindentől elzárt kis település hétköznapjait. Bryce Dallas Howard a vak Ivy szerepében, Adrien Brody a bolond Noah bőrében, vagy Sigourney Weaver igazi színt visznek a pont ettől irtózó falusiak közé. Nem is beszélve az Ivy és Lucius (Joaquin Phoenix) közti “szerelmi vallomás” jelenettől, melynél őszintébbnek hatót keveset láttam eddigi életemben.

aprócska bakot lőtt. Bár ez a bevételi adatokon annyira nem látszik (120 millió dollár csak Amerikában), nem találkoztam olyan emberrel, akinek feltételek nélkül tetszett volna a film. Ez pedig nem éppen jó előjel egy következő Shyamalan-mozi elé, főleg, ha egy diagrammon próbálnánk ábrázolni eddigi 4 (szélesközönségre tervezett) filmjét (ugyanis van neki 2 korábbi is). Mert M. Night barátunk mintha valóban leszállóágon lenne. Nagy kérdés, fog-e még akkorát durrantani, mint Bruce Willis szellemesdijével. Vagy talán csak az a baja, hogy annak ellenére, hogy az igazán jó ötletek elkerülik, mégis mereven ragaszkodik ahhoz a dramaturgiához, amely az ő kezében kétszer már olyan nagyon jól működött. Az pedig mindig a vég kezdete, ha egy művész kényelmesen rátelepszik a saját kreativitására. Ezt nekem persze lehetetlen megítélnem, mindenesetre az köztudott, hogy ha az ismeretlenből már igenis ismert válik, elkezd szállingózni az unalom. Összességében nem mondom, hogy rossz film A falu, de azzal is hazudnék, ha túlságosan magasztalnám. Egyszóval én várom a nagy shyamalani megújulást, és szeretnék bízni abban, hogy nem is hiába. Na, te indiai (kikiáltott) rendezőzseni: most bizonyíts!

Értékelés:

A falu

Játékidő: 108 perc

Rendezte: M. Night Shyamalan

Szereplők: Joaquin Phoenix, Bryce Dallas Howard, William Hurt, Sigourney Weaver, Adrien Brody, Cherry Jones, Judy Greer, Michael Pitt, Jesse Eisenberg

Forgalmazó: InterCom

Tovább a film adatlapjára

Kommentek

Legyél te az első, aki hozzászól!

Ha hozzá szeretnél szólni ehhez a cikkhez, akkor először be kell jelentkezned!

Legfrissebb kritikáink
  • Tintin kalandjai

    Erdélyi Tamás szerint: "Összegezve a Tintin kalandjai remek szórakozást nyújt a 10 év alatti korosztálynak, a felnőtteknek pedig akad egy tucat kikacsintás (pl. Hergé cameoja) és a rendkívül impresszív látvány - utóbbi azonban az egyetlen oka annak, hogy később Spielberg klasszikusai között emlegessük."
  • Drive - Gázt!

    Kovács Patrik szerint: "A Drive ugyan távolról sem korszakalkotó mestermű, de érzékbizsergető stiláris kuriózumként, "hangulatfilmként" mégis joggal pályázik a néző szimpátiájára."
  • A hódkóros

    Czehelszki Levente szerint: "Kijelenthető, hogy Jodie Foster új rendezésével bizonyos értelemben csúnya luftot lőtt. Gibson továbbra sem A-listás színész, de legalább már jó úton van afelé, hogy cselekedeteiről újra a Filmvilágban, ne pedig a Blikkben értekezzenek."
  • Cowboyok és űrlények

    Erdélyi Tamás szerint: "A stáblistára tekintve rögtön kiderül, hogy a majdnem húszfős produceri stáb és a történetért felelős nyolctagú(!) csapat garantált módja annak, hogyan szakítsunk százfelé egy inkább egyszer, de alaposan körbejárt koncepciót."
  • Rossz tanár

    Szilvási Krisztián szerint: "A Rossz tanár tényleg gyenge, úgy pedagógiailag, mint dramaturgiailag. Cameron Diaz halovány-steril unalmas komika, s bár 2 mellékszereplő azért viszi a sztorit, összességében táblán csikorgó, köhögést porzó kréta-fércművel van dolgunk."