Filmkritika

Portugál

siz kritikája
2003. december 28. 18:06

“Nem vagyok én paraszt! Elveszem, baszd meg!”

Igazi kamaradarabra sikerült a portugál című film - nem utolsósorban színpadi eredetijéből kifolyólag -, ami próbál néha kicsit kijjebb nyitni a világra, de úgyis minduntalan visszatér az eredeti, négy fallal körülzárt helyszínre. A kocsma az, ahonnan minden kiindul, és ahova minden visszatér. Ez a minden a karaktereket jelenti elsősorban. Mivel cselekmény szinte nincs a filmben, a figurák azok, akik lendületbe hozzák a kis falu “kultúrhelyének”, s magának a filmnek a történéseit. Olyan magyar filmet látunk, amelyet már megszokhattunk az utóbbi két évtizedben, ha nyers és sarkított, kispolgári életet elmesélő-boncolgató alkotással találkoztunk. Abszurd élethelyzetek, abszurd humor, néhol börleszkszerű “tömegjelenetekkel”. Sőt, még egy vadnyugati - egyébként kitűnően eltalált - jeleneten is mosolyoghatunk, az idegen kocsmába toppanásakor. Eltúlzott minden és mindenki, de így válik igazán valószerűvé az egész. Keretes a mű egy előrevetett rész-véggel, van kezdete és van végződése, ezáltal érzékelteti a történések rendkívüliségét.

“Lófaszt nektek, nem közhasznút!”

A történet egyetlen mondatban összefoglalható: egy, a faluba érkező fővárosi fiatal megjelenése (törvényszerűen) felforgatja a megszokott élet módját, ritmusát. Úgy pedig főképp, hogy viszonyt kezd a kocsmáros lányával, akire pedig a falucska kirúgott rendőre pályázik, eleddig nem sok sikerrel. Az idegen Portugáliába készül, amolyan (élet)művész sorsot szánva magának, elszökve dúsgazdag barátnőjétől (feleségétől?). A történet tehát csekély, semmi rendkívüli nincs benne, viszont a párbeszédek hajtóereje nem mindennapi. Persze ne számítsunk kerek, szép magyaros, teljes, bővített mondatokra, mert valamelyik mondatrész szinte mindig hiányzik a dialógusokat felépítő mondatokból. A káromkodások pedig önmagukért beszélnek.

“Te is iszol, baszd meg! Nem adsz magadra!”

Azt olvastam, hogy a Portugál a színházban már kultdarabnak számít, és ha jól megnézzük, lehet, hogy a film is erre a sorsra jut. A Trainspottingban a kábítószer volt az események mozgatórugója. Itt az alkohol a narkó, amely erőteljesen befolyásolja, sőt irányítja az eseményeket.

“Szuvenír joga egyébként abszolút.”

Mint már mondtam, a karakterek azok, amelyek lökést adnak a film egészének. Hála Isten, a Portugál követi azt a hagyományt is, miszerint mi, magyarok képesek vagyunk totálisan életképes karaktereket alkotni. Amerikai filmekben ritkán látni olyasmit, hogy ehhez hasonló csetlő-botló figurák percek alatt belénk ivódjanak, mintha legalábbis közvetlen családtagjaink volnának. Árnyalt személyiségekkel, árnyalt érzelmekkel - melyek aztán végül bennünk bomlanak ki a maguk teljes sokszínűségében. Ezek:
- a Kocsmáros (Csuja Imre), aki hasán szétfeszülő, összegombolhatatlan favágó ingében próbálja helyes irányban tartani, vagy legalább visszaterelni oda az eseményeket;
- Masni (Pelsőczi Réka), a lánya, aki 25 éves fiatalságával még a tiszta romlatlanságot képviseli a kocsma törzsközönsége között;
- Retek (Lengyel Ferenc), a kirúgott rendőr, aki a faluba tévedt autósokra egyébként jogtalanul kirótt bírságokból akar meggazdagodni, s nem mellékesen Masni udvarlójának vallhatja magát;
- Csipesz (Kelemen József), a fővárost megjárt, magát nagy-nagy tehetségnek tartó, baseballsapkás léhűtő;
- A pap (Kovács Zsolt), aki két Unicum között elherdált labdarúgó tehetségéről mereng;
- Sátán (Varga Zoltán), a szinte mindig merevrészeg néma árnyék, aki folytonosan az események középpontjában settenkedik egy-egy újabb vörös-fröccsre, vagy bármi egyéb alkoholra áhítozván, miközben a “Szar az élet” nihilista filozófiáját vallja;
- Jucika (Szirtes Ági), Csipesz elhanyagolt felesége, aki képtelen úgy leszállni rozzant biciklijéről, hogy ne egy esőhordóban, vagy éppen a tónak nevezett mocsárban landoljon. Leginkább ő az, aki képes részegségben felvenni a versenyt Sátánnal: “Lajoska! Egy fröcsikét, ha már itt vagyunk!”
- Bece (Nagy Viktor), a fővárosi idegen fiú, aki a falubeliek együgyű szemében csupa-csupa rejtély, ám mielőttünk nyilvánvaló, hogy csak egy magával bármit kezdeni képtelen, rögeszmés (Portugália), felszínes alak.
- és végül Bece felesége (Ónodi Eszter), a minden tekintetben sík (kivéve testi domborulatait), milliomos lányka.
Ezt a szedett-vedett jellemkáoszt Sátán fogja össze, aki ugyanolyan néma és folyton a kép szélén sertepertélő figura, mint Bromden a Száll a kakukk fészkére című alkotásban. Csakhogy ő, az indiánnal ellentétben nem válik a film végén főszereplővé. Sátán egy biztos kiindulópont, ő mindig megtalálható, ő visz nyugalmat az érzelmek és események hullámzó változásába.
Olyan karakterek ők, amelyek teljesen életre kelnek a vásznon, akár le is léphetnének onnan, s mi nyugodtan koccinthatnánk velük egy pohárka kétes eredetű fröccsel.

“Mikor másodszor se tudtál leszállni (a bicikliről), már tudtam, hogy te vagy az! Minek iszol?”

A Portugál képileg sem szakít a bevett magyar filmkészítéssel. Néha-néha meglepő beállításokban, Tímár-féle bevágásokban gyönyörködhetünk, de az igazi magyar sajátosság a képek szerkezete. Nincs nyugalom a kompozícióban, mindig félbe van vágva valami vagy valaki: a beszélő fél alakja hiányzik vagy éppen a feje; karok, lábak, tárgyak kilógnak a képből. Ezzel hangsúlyozottá válik a nyomokban dokumentarista jellegre emlékeztető naturalizmus, vagyis a valóságosság. A díszletek hiányoznak (üres a kocsma, mint egy raktár), a világítás szegényes, akárha egy Dogma-filmet néznénk. Semmi nincs, ami kirína ebből a szegényes falusi környezetből, köszönhetően az alacsony költségvetésnek és a rendező, Lukáts Andor szakértelmének.
A főcímdal, ami a film elején és végén egyaránt hallható (keret!), nagyon eltalált, remek a szövege és a zenéje (latinos betétek) egyaránt. Ez egy kicsit mesejelleget ad a filmnek, amolyan “egyszer volt, hol nem volt” attitűdöt.

“Jó, hogy itt vagy, de jobb lennél máshol!”

Összefoglalva: a Portugál remek magyar komédia. Egy kicsit abszurd, egy kicsit groteszk, de nagyon-nagyon valós. S miután feláll az ember a vászon vagy a képernyő elől, már csak egyetlen kérdés motoszkál benne, amire talán sosem fog választ kapni: Mit rejt Sátán piros nejlonszatyra, amitől sosem válva meg, állandóan a jobb kezében lóbál?

Értékelés:

Portugál

Játékidő: 93 perc

Rendezte: Lukáts Andor

Szereplők: Nagyváradi Viktor, Pelsöczy Réka, Csuja Imre, Lengyel Ferenc, Kelemen József, Kovács Zsolt, Varga Zoltán, Szirtes Ági, Csákányi Eszter, Hollósi Frigyes, Kása Gyula, Ónodi Eszter, Tóth József

Forgalmazó: Budapest Film

Tovább a film adatlapjára

Kommentek

Legyél te az első, aki hozzászól!

Ha hozzá szeretnél szólni ehhez a cikkhez, akkor először be kell jelentkezned!

Legfrissebb kritikáink
  • Tintin kalandjai

    Erdélyi Tamás szerint: "Összegezve a Tintin kalandjai remek szórakozást nyújt a 10 év alatti korosztálynak, a felnőtteknek pedig akad egy tucat kikacsintás (pl. Hergé cameoja) és a rendkívül impresszív látvány - utóbbi azonban az egyetlen oka annak, hogy később Spielberg klasszikusai között emlegessük."
  • Drive - Gázt!

    Kovács Patrik szerint: "A Drive ugyan távolról sem korszakalkotó mestermű, de érzékbizsergető stiláris kuriózumként, "hangulatfilmként" mégis joggal pályázik a néző szimpátiájára."
  • A hódkóros

    Czehelszki Levente szerint: "Kijelenthető, hogy Jodie Foster új rendezésével bizonyos értelemben csúnya luftot lőtt. Gibson továbbra sem A-listás színész, de legalább már jó úton van afelé, hogy cselekedeteiről újra a Filmvilágban, ne pedig a Blikkben értekezzenek."
  • Cowboyok és űrlények

    Erdélyi Tamás szerint: "A stáblistára tekintve rögtön kiderül, hogy a majdnem húszfős produceri stáb és a történetért felelős nyolctagú(!) csapat garantált módja annak, hogyan szakítsunk százfelé egy inkább egyszer, de alaposan körbejárt koncepciót."
  • Rossz tanár

    Szilvási Krisztián szerint: "A Rossz tanár tényleg gyenge, úgy pedagógiailag, mint dramaturgiailag. Cameron Diaz halovány-steril unalmas komika, s bár 2 mellékszereplő azért viszi a sztorit, összességében táblán csikorgó, köhögést porzó kréta-fércművel van dolgunk."