Filmkritika

Érzéki csalódás

Hubay József kritikája
2001. augusztus 17. 22:52

Mostanában egy mozijegy ára 6-800 forint. Több mint két doboz cigié és ez nem kevés, bár év vége felé állítólag durván változni fog (mármint a cigi ára). Most arról ne beszéljünk, hogy megéri-e vagy nem, de az tény, hogy az ember (ha csak nem lottómilliomos, vagy politikus) kétszer is meggondolja, hogy mit nézzen meg. Így aztán a tuti befutóknak még tovább nő az esélyük (Hannibál, Pearl Harbor, Jurassic Park III. és a többi), mert a ritkábban mozizók tuti, hogy ezekre fognak bemenni. Az Érzéki csalódás tipikusan az a film, ami ilyen körülmények között úgy tűnik el a süllyesztőben, mintha itt se lett volna. De nem csak nálunk nem fog kaszálni, Amerikában is bukta volt, hiszen nincs benne akció, se igazi sztárok - “csak” jó színészek - és a története sem forgatja ki a világot a négy sarkából. Szóval ez az a film, ami mellett idő híján én is majdnem úgy elmentem, mint a céllövöldés bódé mellett a vidámparkban.

És ki is hagytam volna az egyik legtutibb nyári filmélményemet! Így viszont munkamozi jelleggel szerencsére láttam, sőtpláne kétszer. És másodszor is ugyanolyan jókat kacagtam rajta, mint elsőre. Igaz ugyan, hogy Matt Dillont nem nagyon bírom, és bár itt főszereplő, teljesen megbékéltem még vele is. Annyira magával ragadt az a zamatos jelenség, amit ez a mozi sugárzik, hogy még most is csak vigyorgok teli szájjal, ha eszembe jutnak bizonyos jelenetei.

Tele van élménnyel minden egyes mozzanat és képkocka. Gyakorlatilag semmi másról nem szól, mint hogy Liv Tyler egy számító, okos kis bombázó, aki tűzön-vízen-pasin keresztül célhoz ér. Mindezt teszi összesen négy férfiemberrel, akik úgy lágyulnak el tőle, mint a hat órája napon álló Boci csoki. Az egyik legnagyobb tökély az az alapötlet, hogy végig három szemszögből láthatjuk-hallhatjuk a dolgokat. Ne rezzenjen össze senki, semmiféle trükközés nincs az idősíkokkal, nem kell megerőltetni az agyunkat :-) Egyszerűen csak a három férfiember-áldozat meséli a földi tüneménnyel kapcsolatos kálváriáját egy-egy hallgatónak. Akik mesélnek: Matt Dillon (nagyon balek pultos), John Goodman (özvegy, romantikus lelkű detektívmackó) és Paul Reiser (nagymenő, perverz ügyvéd - arcról be fog ugrani). A beszélgetőpartnerek: Michael Douglas, kisstílű bérgyilkos, egy bingószalonban üti-vágja agyon az idejét, olyan hajmeresztő elvis-séróval, amit még a rock‘n‘roll királya is szégyellt volna, Reba McEntire, nálunk ismeretlen country-énekesnő, most prímán pszichológus, végül pedig a sosem hallott nevű, de szintén ismerős arcú Richard Jenkins, aki a beszélgetés hatására kábé letépné magáról a reverendát, ugyanis plébános a lelkem (“A testünk gyenge, de az Úr rugalmas”). Mind igazi karakteres figura és az egyik beszélgetés bájosabb, mint a másik. Ahogy a pasik mesélik földöntúli kínjaikat, még a hallgatóságuk is teljesen felpörög a történetre - hát még mi, akik látjuk is az egészet!!! Olyan hangulatosra van kitalálva az egész, hogy akit nem ejt rabul, az nyilván háttal ül a vászonnak. A különböző mesélőknek megfelelően a történéseket kicsit mindig eltérő stílusban kamerázták és a zene is más. Jobbról-balról befigyel olykor egy-egy aprócska, alig feltűnő, lágy utalás valami igazi közönségfilmre, a közös pörgés ugyanarra a nőre picit a Keresd a nőt! ötletét idézi, Dillon egyszer Bruce Willist utánozza a Ponyvaregényből a nagyjelenet majdnem pontos idézet a Tiszta románcból és két epizódszerepben is visszatér Andrew Dice Clay, alias Ford Fairlane! Az Érzéki csalódás az utolsó porcikájáig mégis maximálisan eredeti alkotás, a rendezés és a csodás színészek teszik azzá. Minderre a sok jóra pedig még egy hatalmas lapáttal rátesz a filmzene, ami 120 %-ban megdobja a jelenetek hangulatát. Zseniálisan zsonglőrködött a zenei rendszergazda a muzikális kínálattal, így aztán dönget Morcheeba, a-ha, Touch ‘n’ Go, Jungle Brothers, Village People, Johnny Cash de még a Magyar Rádió és Televízió Szimfonikus Zenekara is (tényleg!) És a szintén király eredeti filmzene, amire leginkább a végkifejletnél érdemes figyelni, mert annyira felfokozza az amúgyis feszülő izgalmakat, hogy a vígjátéki bonyodalom akkorát robban a végén, hogy csak győzzük rekeszizommal. Játékot javaslok azoknak, akik még nem látták a filmet: tessék fogadásokat kötni, kié lészen a végén a nő - mert valaki elviszi, biza!

Angelina Jolie? Terminator Female! Julia Roberts? A Pretty Woman-nek már 11 éve. Kim Basinger? Lassan mamuszt húzhat és becsoszoghat a kiöregedett hollywoodívák szociális otthonába. A csábítás új istennőjét Liv Tylernek hívják! Vita lezárva.

Értékelés:

Érzéki csalódás

Játékidő: 93 perc

Rendezte: Harald Zwart

Szereplők: Liv Tyler, Matt Dillon, John Goodman, Michael Douglas, Paul Reiser, Andrew Dice Clay, Reba McEntire, Richard Jenkins

Tovább a film adatlapjára

Kommentek

Legyél te az első, aki hozzászól!

Ha hozzá szeretnél szólni ehhez a cikkhez, akkor először be kell jelentkezned!

Legfrissebb kritikáink
  • Tintin kalandjai

    Erdélyi Tamás szerint: "Összegezve a Tintin kalandjai remek szórakozást nyújt a 10 év alatti korosztálynak, a felnőtteknek pedig akad egy tucat kikacsintás (pl. Hergé cameoja) és a rendkívül impresszív látvány - utóbbi azonban az egyetlen oka annak, hogy később Spielberg klasszikusai között emlegessük."
  • Drive - Gázt!

    Kovács Patrik szerint: "A Drive ugyan távolról sem korszakalkotó mestermű, de érzékbizsergető stiláris kuriózumként, "hangulatfilmként" mégis joggal pályázik a néző szimpátiájára."
  • A hódkóros

    Czehelszki Levente szerint: "Kijelenthető, hogy Jodie Foster új rendezésével bizonyos értelemben csúnya luftot lőtt. Gibson továbbra sem A-listás színész, de legalább már jó úton van afelé, hogy cselekedeteiről újra a Filmvilágban, ne pedig a Blikkben értekezzenek."
  • Cowboyok és űrlények

    Erdélyi Tamás szerint: "A stáblistára tekintve rögtön kiderül, hogy a majdnem húszfős produceri stáb és a történetért felelős nyolctagú(!) csapat garantált módja annak, hogyan szakítsunk százfelé egy inkább egyszer, de alaposan körbejárt koncepciót."
  • Rossz tanár

    Szilvási Krisztián szerint: "A Rossz tanár tényleg gyenge, úgy pedagógiailag, mint dramaturgiailag. Cameron Diaz halovány-steril unalmas komika, s bár 2 mellékszereplő azért viszi a sztorit, összességében táblán csikorgó, köhögést porzó kréta-fércművel van dolgunk."