Hölgyválasz

”Én is táncolnék veled, de nem tudok… ” gondolhatta volna Richard Gere, amikor a mindennapi taposómalomból hazafelé a metró ablakán kibambulva felfigyelt a “Mitzi Tánciskolája” neonfeliratra. De nem ezt gondolta, mert hiányos a műveltsége. (Különben is Richard Gere és a metró? Ugyan, kérem! Mint ha Alec Guinnesst biciklire, vagy Pierce Brosnant Komár mopedre ültetnénk. Nem való oda, “mint ahogy a majomsegg sem ibolya, se nem rózsabimbó”. A felesége pedig Volvo terepjáróval jár!? Akkor neki inkább már dukálna egy Mercedes SL cabrio, olyanokban szoktuk meg az ősz sármbajnokot.) Másrészt ne hagyjuk figyelmen kívül azt a korántsem elhanyagolható tényt, hogy a tánciskola ablaküvegét belülről rendre Jennifer Lopez meredi réveteg szemekkel, és fájdalomtól betorzult arccal torzószerűen. Mellesleg ezt az arckifejezést jelenéseinek háromnegyedében studírozhatjuk rajta. Mr. Sármos különben hagyatéki ügyvéd, ha jól értettem (állandóan végrendeletekkel kecmecel), unalmas és szürke napjaihoz méltón unalmas és szürke öltönyben. Otthon Susan Sarandon várja és két nagykamasz gyermeke, kikkel összességében minden rendben, csak az egész családi kötelék valahogy laza, mint kispolszkiban az ékszíj. A méla nagy unalomba hasít bele hirtelen ez az irdatlanul merész elhatározás:  tánciskolai kalamajka lesz, és ráadásul otthon titokban kell tartani, mert első körben nem a tánc, hanem a nő miatt ment be hősünk az ajtón… Szóval a szürke egér kikezd a vadmacskával, legalábbis arra készül és addigi húgymeleg életébe így visz egy kis tüzet: mikor már 152. alkalommal stíröli a csini torzót az ablakban, kipattan a metróból és hatalmas huszárvágással sík tétován beiratkozik a tánctanfolyamra.

Innen eredeztethető az egyetlen jelenése, amikor hitelesek mondható, és nem éppen a folytonos révedezését végzi: megmutatja hogyan is köll érzésből tolni a tánclépéseket. Richard Gere-ről is tudjuk immáron (pölö a Chicagoból), hogy megy neki a csűrdöngölős, szóval a táncos betétek ehetők (hangsúlyozom még egyszer: a laikus szem számára. A díszbemutató előtt volt egy kis táncos műsorádé, az ottragadt táncosokból szedtem ki, hogy a dolognak a szabályos tánchoz nem volt túl sok köze.)

Van egy nagyszerű táncjelenet, audiovizuális csúcspontja a filmnek, amikor a tanár néni és a diák (Ms Lopez és Gere) jó nagyot riszálnak. Mert másnap a verseny, és az eminens diák még nem érzi vérében a bugit. No és akkor rögtönöznek egy szép hosszú latino mozgás egyveleget, ami bár szépen van bevilágítva, jól néz ki és a Gotan Project muzsika is dögös alatta, de azon kívül, hogy főleg argentin tangó elemek vannak benne, nem igazán mondhatni meg róla, milyen tánc is vala. De latin akart lenni, az hétszentség, amiben csak az a bökkentető, hogy hősünk másnap bécsi keringőzni és quick szteppelni készül. Össze kellett ereszteni a két szép embert, meg hát dramaturgiailag is kívánkozott, hogy ez a két szép szál ember ropjon zavartalanul egy jó nagyot, csak nem volt már hová tenni ezt a kűrt, és ide biggyesztették, oda, bele, neki. Tehát szépnek szép a jelenet, csak nem odavaló, mint pipacs a búzamező közepébe.

Minden és mindenki eléri kisebb-nagyobb célját, leszokik a piáról, meg meri kérni a csajának a kezét, felvállalja a önmagát, visszatér a táncparkettre, boldog lesz a feleségével, közel kerül az apjához, blablabla. A kezdeti konfliktusokat, amik eleinte sorban állnak, olyannyira sikerült leépíteni, feloszlatni, megszüntetni, szétzúzni, hogy egy máxemnyi sem maradt. Nincs egy utolsó, galád szemét, senki az egész filmben, egyetlen negatív figura sem, aki jól meglakolna a végére. Legalább egy kicsikét. Itt mindenki csak épül s szépül. Ez sok az én aberrált lelkemnek.

Az előre lelkesedőket a következőkkel muszáj lehűteni: nem lesz lelkes románc a nagyszerű Lopez kisasszony és Gere úr között. Még kevésbé mutat bármit is Lopez kisasszony sokat vitatott, de mindenképpen széles érdeklődésre számot tartható idomaiból. A táncos jelenetek közepesek. A zene ötlettelenül variálja a klasszikusokat és a mai előadókat a szalontánc zenék világából. Susan Sarandon abszolút a háttérbe szorul. Viszont ki kell emelni Stanley Tucci nagyszerű mellékszerepét, aki egyrészt kenterben veri Gere-t mind tánctudásban, mind alakításban, másrészt meg karakán mellékfiguráiért megérdemelne végre valami díjat, meg egy nagyobb szerepet… Gere játéka langyos ugyanis, mint a napon hagyott kóla, viszont ez most passzolt a karakteréhez. Amilyen vidámak az arcok a film plakátján, olyannyira gondterhelt mindenki a filmben. Bár olyan plakát is született a filmhez - mivel Ms Lopez népszerűsége mostanság lefelé áldozóban van - , amin csak Gere egyedül táncevál az esőben. A legszebb az egészben, hogy ez NEM egy táncos film. Nem Flashdance, nem Dirty Dancing, nem Chorus Line, és semmi ilyesmi. Ez egy családjához visszataláló apuci drámája. Már ha táncos film akart volna lenni, akkor sokkal inkább el tudtam volna képzelni Patrick Swayze-t, öregedő, világból kiábrándult tánctanárként, akit egy ifjú, lelkes tehetség hoz vissza a pezsgésbe. Bár nyálmennyiségben ez sem lett volna szegényebb. De nem vagyok én dramaturg, és a ‘96-os japán eredetiben nyilván így volt a sztori, hát akkor isten neki, fakereszt-lépés.

Kommentek

Legyél te az első, aki hozzászól!

Ha hozzá szeretnél szólni ehhez a cikkhez, akkor először be kell jelentkezned!