Kész cirkusz!

(MÁSODKÖZLÉS. Külsős munkatársunk kritikája eredetileg a Filmvilág kritikaíró pályázatára íródott 2005. febr. 5-én. A közönségszavazáson a 4. helyet érte el. Gratulálunk! - a szerk.)

Lassan fölösleges szómágiának, ismételgetésnek, talán még anakronizmusnak is hathat az a megállapítás, hogy a fiatalok végérvényesen lehorgonyoztak a magyar film kikötőjében. Korábban másról sem lehetett hallani, mint, hogy nincs új a nap alatt, vagy ha mégis, mikor szabadul ki a palackba zárt szellem. Az elmúlt évek termései okafogyottá tették e panaszos sóhajokat, de még mindig, sőt egyre égetőbben, már-már kényszeresen megválaszolásra várnak -csak felszínes szemlélődők számára- újnak tűnő kérdések.

Megtalálni valahogy légies közvetlenséggel, magától értetődően, zsigerből azt a közös nyelvet, amely a lokális alapélményeket, a “jól ismertet”, minőség és szórakoztatás formájában képes közvetíteni. Hitelesen, szellemesen, mindenféle görcstől, kapkodásmentesen, valahogy úgy, hogy értelmét veszítse az a hamis szembeállítás: művész és kommersz köszönő viszonyban sincsenek egymással.

Dyga Zsombort feltehetően ezek a sirámok kevésbé foglalkoztatják. A “kívülről érkezettek” diszkrét bájával és pofátlanságával teszi a “dógát”. Nem sír-rí ha magasabb pénzosztó fórumokon elutasítják egy-egy ötletét, nem vesz részt elméleti vitákban, nem ücsörög kávét szürcsölgetve, várva az ölébe hulló lehetőséget, egyszerűen csak veszi a kamerát, összedugja fejét állandó stábjával és kihozza kevesebből, low-budgetből azt, ami többől lehet, hogy mutatósabb lenne, de a lényegen nagy valószínűséggel nem változtatna.

Szinte már programszerűen műfaji filmet emeli piedesztára. Több-kevesebb sikerrel megy is neki. Szándékos lenyúlások, klisék, innen-onnan összehordott minták, ironizálásba ültetett infantilizmus, hollywoodi idézetek szajkózásai jól megférnek kis hazánk kolorlokáljával. Olykor még hitelesebbnek is érződik, mint a “másolt eredeti”. Ritkaság ez, kihívás, hiszen előkép alig akad, sőt a befogadói oldal -több látványos diadal ellenére- sincs még hozzászokva, annak ellenére, hogy éhes falkaként ront egy sikergyanús populáris filmre. Persze ezeknek nem mindig sikerül megkerülni a provincializmus veszélyeit.

Dyga eddig filmjeivel jól lavírozott. Nyoma sincs fölösleges alpáriságnak, téves bunkózásoknak, majdnem minden passzol, helyén van. A panelromantika labirintusából kikecemeregve újabb útvesztőben kóborol. Pontosabban száguldozik. A Kész cirkusz deklarált célját, hogy ti. az eddigi legtempósabb hazai filmet prezentálja, majdnem sikerül teljesítenie. Ha nem is a legsordóbbat, de mindenképpen kipufogócsövegtől fullasztót lök a vászonra. A cirkuszi mutatványosok népes seregéhez hűen midenki itt van. Nemcsak bohócok, hanem a honi idiotizmus jeles képviselői egytől-egyig. Egy valaha szebb napokat látott focista, aki lemaradt élete meccséről, mert a klozettajtó nem engedett. Ugyanő később kénytelen a régi emlékekkel kitörölni. Azt. Egy menedzserasszony, akinek több kéne, mint, amilye van. Három bankrablónak álcázott “okostojás”, akik Bill Gates vagyonából származó kamatait osztják-szorozzák. Szigorúan csak fejben. Sok-sok zsaru, nyakörvvel, anélkül. Férj, feleség, szerető, talán még annak szeretője is. Mindannyian egy táska után kapkodnak. Van aki kihozza, van aki elhagyja, van aki eldobja, más pedig elmarja. Titok a nyitja. A vége pedig egy jó kiadós verés. Mindenki ellen.

Dyga második nagyjátékfilmjével újabb műfajt fedezett fel magának. “Programhűen”, megfelelően felvértezve a feladathoz. Ha a Tesó lakótelepi komédia volt, akkor a Kész cirkusz feltétlenül az akció vígjáték “kategóriájába” sorolandó. Annak is magyar fajtájába, természetesen, Dygáéktól már megszokott nyugatias áthallásokkal. Amolyan 70-80-as évek alkotásainak lendületét idéző mozi. Interstate 76-82, valamint, most már 2005.  Nem durrogtatós, nem céltalanul káromkodós fajta, hanem karaktercentrikus. Hibája számomra, hogy utóbbiakra nem mindig van ideje. Egyenes történetvezetésű és mégis “puzzle-összerakós”, elmélyültebben viccelődős, de nem harsány vigyorgásra ingerlő. Nem Valami Amerika, inkább egy csippetnyi magyaros ízesítésű Nagy Lebowski. Tökik nélkül, de mégis Tökikkel. Ebben áll előnye és hátránya is. Igaza van annak, aki azt írta a Kész cirkuszról, hogy az “elején kell venni egy nagy levegőt és végig kell száguldani rajta”. A székből azonban nem fogunk kiesni és még a biztonsági öveket sem kell becsatolni. A pörgő vágások, a zene, amely egész idő alatt szól, majdnem karambolt idéz elő. Szerencsére azonban csak gyorshajtásért büntethető Dyga filmje. Azért sem mindig. Véleményem szerint előbbi, utóbbi sem baj. Csak azt nem tudom mennyi nézőt vonz majd. Bele is lehet gabalyodni, mint, ahogy az a filmben is elhangzik csak a szerelemre vonatkoztatva, amely ugyebár olyan, mint a méz. De ezt nem mindenki szereti. Néha túl édes és a cukor “felszínesebb” élvezetet nyújt.

Kommentek

Legyél te az első, aki hozzászól!

Ha hozzá szeretnél szólni ehhez a cikkhez, akkor először be kell jelentkezned!