Rap, Revü, Rómeó

“nyóckert” emlegetni (filmezni). Vagy lepukkant környezete, vagy az ott élő nációk, vagy annak okán, hogy az igazán egy más világ. Ám csak az tudhatja ténylegesen, mennyi a kitaláció és mennyi a valóság a Józsefvárosról szóló “mesékben”, aki szó szerint bennfentes. Én például csak sejthetem, bár ezzel is valószínűleg túlzok. Oláh J. Gábor azonban bizonyára nagyon is otthon van a témában, hiszen a mai napig ott él. Nem is csoda, hogy első filmjének témájául “szülőutcáit” választotta. Épp ezért az sem meglepő, hogy a Rap, Revü, Rómeó (a továbbiakban RRR) atmoszférája nagyon el lett találva! Az a miliő, amelyről szívesen beszélünk, ám ugyanakkor megérteni már nem szándékozunk, teljesen kézzelfogható. A cigányok, az ázsiaiak, a bűnszövetkezetek; a szegénység, a nyomor, a kilátástalanság; az ‘ember embernek farkasa’, ‘a pénz az úr’ és a kitörni vágyás mind hitelesen jelennek meg (pontosabban egy laikus számára hitelesnek tűnnek) a roma származású Oláh filmjében. Ettől válik átlagosan élvezhetővé, annak ellenére, hogy forgatókönyvileg hibás. Nem kicsit, hanem eléggé! Ez pedig annak az indoka, hogy túlzottan sokáig nem fogunk emlékezni rá.

Oláh J. Gábor és Révész Gábor filmre vitt története kétségek közé taszított. Egyszerűen képtelen vagyok eldönteni, hogy minek szánták. Maffiafilmnek? Családi drámának? Románcnak? Mert hogy e hármasból áll össze a Rap, Revü, Rómeó (mintha maga a cím is valami egymástól elütő triászra utalna), az holtbiztos! Csakhogy egy ilyen műfaji kavalkád sosem jó ómen. Nagy ugyanis az esély rá, hogy az ide-oda csapongás közben elveszik a lényeg. Vagy egyenesen (sok)minden. Mert sajnos az RRR esetében pontosan ez történt! Nagy szakadék tátong Dodi bácsi és az ázsiaiak területi (hatalmi) harca, Rómeó és családjának megélhetési gondjai, illetve a Li-lang és Rómeó szerelme közötti történések összekapcsolását illetően. Mintha három film futna párhuzamosan egymás mellett, ahol az erős összekötési szándék pont az egyes szálak lényegét oltja ki. Ettől válik meglehetősen zavarossá az RRR, ahol így esély sincs egy korrekt dramaturgiájú filmélményre. A néző csak néz, de nem érez, és ha lát is valamit, az az, hogyan fut ki zabolázatlan kígyóként a három cselekményszál Oláh J. kezéből. Emiatt a történet szaggatott íve, az időről időre megtörő lendület (egyébként is ráfért volna a filmre még egy-két impulzus), és a karaktereknek alárendelődő filmérzés.

Dodi bácsi (Gálvölgyi János) filmje. Az öreg maffiózó mindhárom cselekményszálra rányomja a(z LSD)bélyegét. Annyira kontúros karakter ugyanis (bár múltjáról semmit sem tudunk meg), hogy mellette nem él meg más figura. Egyébként is alapvető hibája a forgatókönyvnek, hogy olyan erős karaktereket teremt (Pelé, Kalányos Jolán, Rómeó anyja, Gugu, a tanárnő, a tanárnő apja), amelyek nem férnek meg egymás mellett. Itt is a sok jó megy az összhang rovására. Egyszerűen elveszik a történet a figurák élni akarása mellett (köszönhetően a nagyszerű színészi teljesítményeknek). Gálvölgyi János Dodi bácsija rátelepszik a filmre. Nem hagy teret sem a többi szereplőnek, sem a történetnek, és - valljuk be - nélküle egy lyukas garast sem érne az RRR. Épp ezért indokolatlan erőltetni a Rómeó és Li-lang közti szerelmi szálat (rendesen el is van bénázva a megalapozatlanságával), hiszen a pályája csúcsán túli öreg maffiózó áll teljes egészében a középpontban. Aztán a film vége is rendesen odavág. Nem elég, hogy 75 percen keresztül annyi akció sem történik, mint egy széria Barátok köztben, az utolsó minutumokban tarol a halál (LSD-mámoros öngyilkosság, Dodi kivégzése, robbanás). Felesleges így zárni a filmet, azt a hamis hatást keltve, hogy az RRR tulajdonképpen egy akciókrimi (mert nem az)! Én például máig nem tudom, hogy a robbanásban ki is halt meg (bár gyanítom, hogy Rómeó 100%-ig ártatlan kishúga).

keretes megoldása! Tulajdonképpen a KRT nevezetű rap-formációnak köszönhetjük, hogy mi, nézők tudomást szerzünk Dodi bácsi és családja történetéről. Ők érkeznek a film elején vonattal “mucsaröcsögéről”, hogy röpke fővárosi fellépésük után hazafelé (vagy ki tudja, hová?) vegyék az irányt, kiegészülve a szökésben lévő Rómeóval és Li-langgal. Azért rokonszenvezek ezzel a megoldással, mert azt sugallja, hogy mindig van remény kitörni, és/vagy elmenekülni a problémák elől. Hogy ez hazugság? Tudom! Mégis olyan jó hinni. Összefoglalva elmondható az RRR-ről, hogy bár dramaturgiája széteső, egyes következményei indokolatlanok, és túl szerteágazó akar lenni (melyben a hibák természetszerűleg felerősödnek), azért mégsem teljesen nézhetetlen film! Ez elsősorban Gálvölgyi érdeme, másodsorban az író-rendező Oláh J. Gábor ígéretes tehetségének bizonyítéka. Én legalábbis szimpatizálok vele. Ezért fogom fel úgy a Rap, Revü, Rómeót, mint próbálkozást egy kiemelten érdekes szocio-környezet ábrázolására, amely nem okoz teljes csalódást! Ha Oláh rutint szerez, mindenképpen egy olyan rendezőre van kilátás, akinek szocializációs közege/hatása egy egyéni látásmódban és stílusban fog majd megmutatkozni, kamatozni. Úgyhogy csak hajrá!

Kommentek

Legyél te az első, aki hozzászól!

Ha hozzá szeretnél szólni ehhez a cikkhez, akkor először be kell jelentkezned!