Filmkritika

A tűzből nincs kiút

Hubay József kritikája
2005. január 23. 04:29

hősies, megmentős, tűzből kihozós. Alátámasztja ezt az unalmasan nehézkes zene és a veszettül égő húszemeletes. Jönnek a piros nénónénók, kiszállnak, oltanak. Naná, hogy emberek is ragadtak az épületben, hogy teljes legyen a kép. Minden megy a szokott rend szerint, oltók oltanak, mentők mentenek, és az izgalom kedvéért az egyik “lánglovag” (Joaquin Phoenix) alatt beszakad a padló, több emeletet zuhan, majd hever mozdulatlanul. Itt kezdődik a történet, mert az ő visszaemlékezése következik, életének főbb állomásaiból áll a film. Kétesélyes a jelen: vagy az lesz, hogy lényegében lepereg előtte az élete (tehát meg fog halni), de mi is végignézzük előbb (sírós drámázós), vagy csak úgy emlékezget, főleg nekünk, mert aztán a bajtársak úgyis jól kihozzák (boldog megkönnyebbülős). Tehát felváltva a visszatekintés az életre, ami lineárisan halad a jelen felé és a helyszín a jelenben, ahogy közlednek felé a többiek a romos épületbelsőben… kihozzák? Nem hozzák…?

John Travolta, az igazi vén iszapszemű rája a tűzoltóparancsnok, ő vezeti az oltást és a mentőakciót. Ja és közben folyamatosan ég, robban, recseg-ropog és omladoz a hodály.

Minden tűzoltós filmek ősanyja a Lánglovagok. 1991 óta alaposan fel kell kötnie a tűzálló gatyáját annak, aki ilyen fába vágja a baltáját, és nem a kereskedelmi csatornák délutáni matinéjában szeretné indítani a produkciót. Az alapos mű volt, korrekt stábbal. Kurt Russel, William Baldwin, Donald Sutherland, Robert de Niro a főbb szerepekben, de még a kisebb villanásokban is Rebecca de Mornay, Jennifer Jason Leigh, Scott Glenn és J. T. Walsh figyelt, szóval mély tisztelet. És azok a tüzek! Mindegyik más volt, állati jól nézett ki, és hét nyelven beszéltek a parádés hangeffekteknek köszönhetően. Abból a filmből meg lehetett tanulni tisztelni a tüzet, kérem szépen. Továbbá meglehetősen volt cselekmény, ki a legény a tűzoltókocsin, volt piromániás gyújtogatós, volt korrupt tűzoltó (Scott Glenn, a világ legegyedibb skatulyaszerepében, amióta ugyanezt eljátszotta a Tűzviharban is…), volt nyomozós, volt alattomosan gyújtogatós, volt abban a filmben minden. A bármikor, de legalábbis évente újranézhető és újraélvezhető, tartalmas film oszlopos példája.

Azért ez a kitérő a Lánglovagokról, mert ezzel szemben a Ladder 49-ből mindez hiányzik. (Ladder 49 (49-es létra, és nem kiút, nem tűz, semmi hatásvadászat! És akkor már muszáj kidühöngenem magam egy idegesítő fordítói pongyolaság miatt is: amikor a tűzből kimentett kislány már kisimult-mosolygósan megöleli Phoenixet és ezt mondja: “Thank you” (ti. az életét), ezt a választ kapja: “you are welcome”. Ezt sikerült így feliratozni: “nincs mit”. Csak amiatt nem kötnék bele, hogy ez nem azt jelenti, hanem hogy “szívesen”, de ráadásul igenis van mit.). A film egyetlen dolgot szeretne: hősi eposzt zengeni a tűzoltókról. Nem óhajt propagandafilm lenni, mint mondjuk a Top Gun annak idején, mert látunk halálesetet akció közben és durva, maradandó sérülést is, nem akar szórakoztatni (nincsen öncélú látványos akció, és viszonylag kevés a humor), semmi más célja nincs, mint diadalívet emelni a lánglovagoknak. Az első forgatókönyv még 9/11 előtt készült, érthető módon sokáig altatták, míg film lett belőle. Nyilván át is írták sokszor azóta, talán nem ez állt eredetileg a középpontban. Tudjuk, hogy száznál is több tűzoltó halt meg a tornyokban, lényegében róluk szól ez a film, kimondatlanul is. De még így sem nyereséges Amerikában, legalábbis erre enged következtetni, hogy a gyártási költségeket még mindig nem publikálták, pedig a bevételek már elérték a 75M dollárt. Marad a nagy kérdés, mennyire kell ez a film nekünk, magyaroknak. Nálunk nincs hagyománya a tűzoltók tiszteletének, pedig ők is nyilván helytállnak bármikor, ha kell, mégsem nagyon hallani róluk a médiában. Legfeljebb annyit, hogy a tűzoltó laktanyában rosszak a körülmények, omladozik a vakolat. Kis ország - kis pénz - kis tűz. Szánt szándékkal komolytalan a hasonlat, de mintha egy holland filmet láthatnánk az önfeláldozó tulipántermesztőkről. A tűzoltás jóval érdekesebb, több benne a spiritusz, látványosabb a téma, de akkor ne úgy tessék hozzányúlni, hogy az összes fordulatot percekkel előbb tudja a néző, és semmi sem éri meglepetésként, annyira nyilvánvalóan van minden előkészítve. Alapjában mégis nézhető A tűzből nincs kiút (ha pedig nem láttuk a Lánglovagokat, akkor egyenesen élvezhető), de a célkitűzését tekintve talán hasznosabb lett volna egy alapos dokumentumfilmet készíteni a témáról, huszadennyi pénzből. Michael Moore-nak köszönhetően ez a műfaj is egyre inkább moziképes.

Értékelés:

A tűzből nincs kiút

Játékidő: 105 perc

Rendezte: Jay Russell

Szereplők: Joaquin Phoenix, John Travolta, Jacinda Barrett, Morris Chestnut, Kevin Daniels, Robert Patrick, Kevin Chapman, Balthazar Getty, Jay Hernandez, Billy Burke

Forgalmazó: InterCom

Tovább a film adatlapjára

Kommentek

Legyél te az első, aki hozzászól!

Ha hozzá szeretnél szólni ehhez a cikkhez, akkor először be kell jelentkezned!

Legfrissebb kritikáink
  • Tintin kalandjai

    Erdélyi Tamás szerint: "Összegezve a Tintin kalandjai remek szórakozást nyújt a 10 év alatti korosztálynak, a felnőtteknek pedig akad egy tucat kikacsintás (pl. Hergé cameoja) és a rendkívül impresszív látvány - utóbbi azonban az egyetlen oka annak, hogy később Spielberg klasszikusai között emlegessük."
  • Drive - Gázt!

    Kovács Patrik szerint: "A Drive ugyan távolról sem korszakalkotó mestermű, de érzékbizsergető stiláris kuriózumként, "hangulatfilmként" mégis joggal pályázik a néző szimpátiájára."
  • A hódkóros

    Czehelszki Levente szerint: "Kijelenthető, hogy Jodie Foster új rendezésével bizonyos értelemben csúnya luftot lőtt. Gibson továbbra sem A-listás színész, de legalább már jó úton van afelé, hogy cselekedeteiről újra a Filmvilágban, ne pedig a Blikkben értekezzenek."
  • Cowboyok és űrlények

    Erdélyi Tamás szerint: "A stáblistára tekintve rögtön kiderül, hogy a majdnem húszfős produceri stáb és a történetért felelős nyolctagú(!) csapat garantált módja annak, hogyan szakítsunk százfelé egy inkább egyszer, de alaposan körbejárt koncepciót."
  • Rossz tanár

    Szilvási Krisztián szerint: "A Rossz tanár tényleg gyenge, úgy pedagógiailag, mint dramaturgiailag. Cameron Diaz halovány-steril unalmas komika, s bár 2 mellékszereplő azért viszi a sztorit, összességében táblán csikorgó, köhögést porzó kréta-fércművel van dolgunk."