Filmkritika

A bukás - Hitler utolsó napjai

Peto kritikája
2005. január 20. 14:56

Elkészült egy újabb második világháborús Spielberg-opusz. Csakhogy ezt a filmet nem Hollywoodban forgatták és Spielbergnek semmi köze hozzá. Rendesen meg is lepődtek a szentpétervári lakosok, amikor arra lettek figyelmesek, hogy utcáikon egy Hitler-szerű figura mászkál. Merthogy, ironikus módon, A bukás - Hitler utolsó napjai című német filmhez az alkotók Szentpéterváron találták meg a megfelelő helyszíneket. A Führer öngyilkossága előtti utolsó napokat feldolgozó alkotás pontosan olyanra sikeredett, mintha a nagy hollywoodi mágus keze munkája lenne. Az amerikai zászló heves lobogtatásán kívül minden Spielberges jellegzetesség fölbukkan a film 150 perce alatt.

Mivel A bukás a 2002-ben elhunyt Traudl Junge, Hitler személyi titkárnőjének a visszaemlékezései alapján készült és az ő szemszögéből mutatja be az eseményeket, a keretes szerkezet magától értetődik. A jelenből indulunk és ugyan oda érkezünk vissza; egy megöregedett, a terhes múlt emlékeitől mélyen barázdált arcon landol a kamera. A hollywoodi háborús filmekhez méltón, a nagy művet az aprólékosan kidolgozott, és rendkívül élethű harci jelenetek, díszletek, robbanások, hitelesen bandzsító fejbelőtt statiszták jellemzik. Amputált alkarok pottyannak bele a műtőasztal melletti lavórba; vérben tocsogó, az izzadságtól kipirult, táskás szemű sebészek emelik magasba az orvosi fűrészt, alátámasztva a történelmi tényekhez való hűséget. Mellékszálként nagyon óvatosan de szükségszerűen épül a cselekménybe a jövő reménysége is, maga, a jó öreg szívet melengető happy end, egy pisze orrú, szőke kisfiú képében, aki pályafutását Hitler-Jugendként kezdi, több orosz tankot is kilő a berlini harcok közben, amiért a nagy vezér ki is tünteti. A társai pusztulása láttán azonban a gyermek hirtelen föleszmél, és sipirc, menti az irháját, persze azért közben másoknak is segít.

Igazi, könnyen fogyasztható történelmi film ez, olyan pattogatós rágcsálós, picit talán megdöbbenős, de semmiképpen sem túl megerőltetően. A teremből kijövet még azt is sikerül a nézőkkel elhitetni, hogy a filmben leleplezték Hitler igazi, esendő arcát. Csakhogy ez így, ebben a formában igencsak nagy csúsztatás ám. Ugyan érdekes eljátszani a gondolattal, hogy milyen arcot vágott a Führer, amikor Berlin már elveszett, az orosz katonák a bunker szomszédságában nyakalták a vodkát, amikor üldözőből üldözötté vált; Hitler egész életművét azonban nem lehet az utolsó pár napja alapján értelmezni. Mert ehhez a témához nem lehet részleteiben hozzányúlni. Nem lehet a bukott, görbe hátú, remegő kezű Hitlert bemutatni anélkül, hogy legalább egy szót ne szólnánk arról, hogy annak előtte Hitlernek milliókra volt olyan befolyása, hogy visítottak a révülettől, ha föllépett a pódiumra. Nem lehet egy ilyen veszélyes jelenséget esendőként, jelentéktelenként bemutatni, miközben egy szót sem szólunk arról, hogy hogyan jutott el odáig, hogy egy csettintésére milliókat pusztítottak el.

Arról nem is beszélve, hogy a film egyes pillanataiban a néző abba a skizofrén helyzetbe kerülhet, hogy meghatódik a nácik bukásán, még sajnálja is őket. Aztán, amikor ráébredünk együttérzésünkre, helyrerakjuk magunkat. Ilyen például, amikor Frau Goebbels mind a hét tüchtig csemetéjét csöndesen megmérgezi a bunkerben. Hitleréket nézve, pusztán a saját tudatos kontrollunkra hagyatkozhatunk, hiszen mindössze a bevezetésben és lezárásban, az idős Traudl Junge által mondott vallomás, a Hitler és Goebbels szájából néhol kipottyanó pár megdöbbentő mondat hivatott a nézőt a normális mederben tartani.


Bernd Eichinger, a film producere egy helyen azt nyilatkozta, hogy ideje már szembenézni azzal, hogy Hitler emberi lény volt, hiszen idáig mindenhol csak szörnyetegként, ábrázolták, megtartva a megfelelő távolságot. Ha azonban jobban belegondolunk, Hitler még életében sem jelent meg sehol emberként. A német népnek akkoriban ő volt a megmentő, a megváltó; a zsidók szemében maga volt a sátán; saját magára pedig úgy tekintett, mint kiválasztottra, mint géniuszra, akire a gondviselés vigyáz. Csak meg kell nézni a Leni Riefenstahl-filmeket, hogyan ábrázoltatta magát a korabeli propagandafilmekben. Hitler emberi mivoltát mindössze azok tapasztalhatták, akik a közvetlen közelében voltak. Szerintük tényleg egy kedves, gondoskodó apafigura volt.

Nagyon ambivalens film lett A bukás, hiszen úgy is tekinthetünk rá, mint ami végre - Bruno Ganz sokoldalú és árnyalt alakításával - megpróbál átlépni azon a régóta fenntartott tabun, amely szerint Hitler csak szörnyetegként ábrázolható. Ugyanakkor Hitler életének olyan alapvetően fontos szakaszaiba nem enged belelátást, amely nélkül ez a figura nem érthető meg. A filmet ezért inkább a témában sokat olvasott embereknek ajánlom. 

Értékelés:

A bukás - Hitler utolsó napjai

Játékidő: 156 perc

Rendezte: Oliver Hirschbiegel

Szereplők: Bruno Ganz, Alexandra Maria Lara, Ulrich Matthes, Thomas Kretschman, Juliane Köhler, Corinna Harfouch, Heino Ferch, Christian Berkel, Matthias Habich, Michael Mendl, André Hennicke, Ulrich Noethen, Justus von Dohnanyi

Forgalmazó: Best Hollywood

Tovább a film adatlapjára

Kommentek

Legyél te az első, aki hozzászól!

Ha hozzá szeretnél szólni ehhez a cikkhez, akkor először be kell jelentkezned!

Legfrissebb kritikáink
  • Tintin kalandjai

    Erdélyi Tamás szerint: "Összegezve a Tintin kalandjai remek szórakozást nyújt a 10 év alatti korosztálynak, a felnőtteknek pedig akad egy tucat kikacsintás (pl. Hergé cameoja) és a rendkívül impresszív látvány - utóbbi azonban az egyetlen oka annak, hogy később Spielberg klasszikusai között emlegessük."
  • Drive - Gázt!

    Kovács Patrik szerint: "A Drive ugyan távolról sem korszakalkotó mestermű, de érzékbizsergető stiláris kuriózumként, "hangulatfilmként" mégis joggal pályázik a néző szimpátiájára."
  • A hódkóros

    Czehelszki Levente szerint: "Kijelenthető, hogy Jodie Foster új rendezésével bizonyos értelemben csúnya luftot lőtt. Gibson továbbra sem A-listás színész, de legalább már jó úton van afelé, hogy cselekedeteiről újra a Filmvilágban, ne pedig a Blikkben értekezzenek."
  • Cowboyok és űrlények

    Erdélyi Tamás szerint: "A stáblistára tekintve rögtön kiderül, hogy a majdnem húszfős produceri stáb és a történetért felelős nyolctagú(!) csapat garantált módja annak, hogyan szakítsunk százfelé egy inkább egyszer, de alaposan körbejárt koncepciót."
  • Rossz tanár

    Szilvási Krisztián szerint: "A Rossz tanár tényleg gyenge, úgy pedagógiailag, mint dramaturgiailag. Cameron Diaz halovány-steril unalmas komika, s bár 2 mellékszereplő azért viszi a sztorit, összességében táblán csikorgó, köhögést porzó kréta-fércművel van dolgunk."