Tökéletes katona - A visszatérés

kihullott szitaagyamból immáron, hogy a Tökéletes katona c. műremek anno exhas miként is végződe pontosan, leszámítva természetszerűleg az elvárható happy endet, miszerint kedvenc Van Damme-unk, tán mint ha egy sarabolóval, vagy mivel szerte szana szaggatta volna Dolph Lundgrenünket. Az egyébként tűrhető akciózgatással akkor sikerült 100 Mio.$ felett teljesíteni, és hát miért is ne nyomjunk még egy kis lét a folytatásba, valami csak lesz abból is.

A válasz egyszerű és zömök: ezér’ a filmér’ bizton ne.

A sztori a legkevesebb, most, talán életemben először sikerül csakugyan egy mondatban összefoglalni: szuperkatonaterminátorok fellázadnak, de jóságos szuperkatonaterminátor egyedül leveri az egész bandát. (Sikerült.) Van amúgy közepes jócsaj, akinek sejthetően nem ez lesz az ugródeszka, ha lesz neki valaha is egy. Annyira hamar összejön a főhőssel, akitől az első percekben a kötelezően áthidalhatatlan szakadék választja el, hogy az már fölöttébb parodisztikus. Különösen az a pillanat sikerült ellágyítóan romantikusra, amikor a tökéletes katona közli a riporternővel, hogy alapvetően mindig is a pompomlányokra bukott - miután az egy korábbi gyenge pillanatában említést tett efféle múltjáról. Valamikor danában bizonyára minden figura tele volt eredeti, frappáns és sehol máshol nem hallott mondatokkal, csak valami megmagyarázhatatlan késztetésből eredőleg sikeresen leküzdötték az aziránt érzett olthatatlan vágyukat, hogy ezek közül akár egyet is elböffentsenek a vásznon. Sietve szeretném e helyen megemlíteni, hogy a látszat ellenére a forgatókönyvben lelkesen burjánzó cselekményszálakat ketten izzadták ki magukból. A szereplőkön végigtekintve újfajta castingtechnikára (szereplőválogatás) lehet rásejteni; be a környék konditermeibe és a legnagyobb melákokat kiterelni onnan, valamint a félprofi pankrátorokat ötórai teadélutánjukról a forgatásra. Legalább hiteles, hogy fél kézzel lengetik a 37 kilósnak tűnő műanyag kéziágyúkat. A már említett hátrányaimból kifolyólag nem egészen világos, hogy most akkor mennyire is éreznek a katonák, meg mennyire nem, de a logika alapján a tökönrúgás talán nem feltétlenül a hatásos módszer ellenük. Itt azért volt, hogy bejött. A főgenya legalább kiforrottabb, a pasi rendben van, gyorsan mozog és jól verekszik, a hangja is dögös, bár szerintem inkább utószinkronizálták. Az ő kedvéért a nagy leszámolásba még csúszott némi élvezhető közelharc is. És amikor fellélegzik az egyszeri néző, hogy lassan kabáthúzás és özönlés hazafelé jelleggel az órájára néz kilencedszer, még egyszer nekiveselkedik a maradék negatív horda és összehangolt támadásba lendül (merthogy vezérüket vesztve mitől is ez a nagy összhang?!) Jellemző: a futószalaghorrorok végéről ellesett klisé: amikor a genya már jól kihalt, kiderül, hogy még se, és mink jól megijedénk. No most itt ez nem van, ehelyett inkább dühöngünk, vagy jobb esetben kínunkban röhögünk.

összesen hétszer találkozhatunk a matrix szóval. Hiába, kérem szépen, a jótól tanulni nem szégyen… de ez még nem gyűri hanyatt a Góliátként hengerlő ötlettelenséget.

Kommentek

Legyél te az első, aki hozzászól!

Ha hozzá szeretnél szólni ehhez a cikkhez, akkor először be kell jelentkezned!