Filmkritika

Elveszett jelentés

Szilvási Krisztián kritikája
2004. december 9. 15:16

Nem kezdem azzal, hogy manapság közhelyszámba esik az elidegenedésről filmet készíteni. Hogy a “más vagyok, mint a többiek”-mozik a legtöbbször hamisan hangzanak. Vagy hogy Japán nem ér, mert az tényleg MÁS világ. Nem, ezeknek semmi közük az Elveszett jelentéshez! Mert ez a film nem a felkelő Nap országáról, hanem a Föld nevű bolygóról szól; nem különcökről, hanem rólad meg rólam; nem valamikor, hanem mindig és folyamatosan. Ahogy egykor Sting énekelte, ha jól tudom, még a Police berkein belül: “I’m an alien, I’m a legal alien, I’m an Englishman in New York”. Hogy jön ez ide? Úgy, hogy az Elveszett jelentés iker-attitűddel rendelkezik: “We’re alien, we’re original human in an unknown planet”. Erőszakos kissé ez a hasonlat? Lehet, de nekem igaznak tűnik. Mert Sofia Coppola filmje olyan “ébrenjárókról” mesél, akik mi vagyunk - nem Japánban, hanem a mában. Elveszve, jelentést (jelentőséget) feledve. S ha valaki tényleg nem érzi magát ilyennek? Na ő az igazi idegen ezen a világon, aki elveszni sem tudott, hiszen sosem volt meg valójában.

Az Elveszett jelentésnek az én olvasatomban két, egymástól elütő, ámde elválaszthatatlanul egymásba fonódó síkja (teste) van. A melankolikus dráma önmagában még nem lenne az, ami, ha nem társulna hozzá egy spirituális sci-fi lenyomat. Badarságnak tűnhet ez a kijelentés, pedig a film teljes 102 perce alatt folyton az motoszkált bennem, hogy ez egy sci-fi! Ez pedig nem lehet véletlen. Hiszen nemcsak az Alien meg a Predator meg a Star Wars a sci-fi, hanem az is, amely tőlünk olyannyira idegen, steril és “belakhatatlan” (mind fizikailag, mind szellemileg), hogy kívülállóként mozgunk benne. Mintha nem most és nem itt lenne. Az Elveszett jelentés viszont “mostabb és ittebb”, mint bármi más. Ezért a spirituális jelző, ezért az attitűd a sci-fi, a kibontakozás a dráma. A filmet folytonos melankólia csavarja eggyé, a képek vagy magasságot, vagy távolságot közvetítenek, nem intimek. Ezek az ”érzelemgyilkos” beállítások adják a mozi fő atmoszféráját, a fő karakterek “melege” a gyufaárus lány telének apró lángocskáját. A mozgó (sci-fi) és a mozdulatlan (dráma) generál dinamikát az éppenséggel antifilmnek is beillő Elveszett jelentésnek.

Szeretem Bill Murray-t, mert annyira száraz, kiábrándult, beletörődött és fanyar, hogy az már egy lyme-citrom házasságnak is sok lenne. És szeretem Scarlett Johanssont A suttogó óta, mert akár az életutálat, akár a csodálkozás süt róla, 100%-ig képesek vagyunk vele érezni. Egyikük sem szép ember (nem, még Scarlett sem!), de mindketten tudják a természetességnek azt a kiveszőben lévő belső játékát (vagy csak megélését) produkálni, amely éppen így tartja a földön a sci-fi-alapokon nyugvó Elveszett jelentést. Charlotte (Scarlett) és Bob (Bill) kettőse áll a film középpontjában, méghozzá annyira szó szerint, hogy a mozi nem más, mint egy villódzó kamaradarab. A rajtuk kívüli karakterek kivétel nélkül a kulisszákhoz tartoznak - ez nem negatív kritika a részemről, egyszerűen így vannak megírva. Kettőjüknek muszáj egymásba kapaszkodniuk, különben mind a mondanivaló, mind a film borulna. Így viszont, játékuknak köszönhetően még azt a szexuális vibrálást is hajlandó vagyok elnézni Sofia Coppolának, amely szerintem nem tartozik, vagy nem szabadna, hogy a történethez tartozzon (illetve bizonyos szempontból igen, de ebbe ne menjünk bele, úgyis nyilvánvaló).

egyetlen olyan fizikailag intim pillanat a moziban, amely nem csak egy töredékmásodpercig tart, ennél fogva gyönyörűen katartikus, és közhelyszerűen alkalmas arra, hogy reményt gyújtson a fagyban. Hasonló, mint volt anno a Zöld kártyában Andie MacDowell és Depardieu között, s ha jobban belegondolok, talán nem is véletlen ez a párhuzam. Murray és Johansson a végletekig benne vannak a filmben, tökéletes (össz)játékuknak köszönhető, hogy az időnkét laposnak tűnő film végig “élettel” teli (idézőjelben az élet). A jó öreg Murray-nek kijárt volna az Oscar, ennyire hozzá illő szerepben talán még sohasem láttam. Az Elveszett jelentés kitűnő, elgondolkodtató és átérezhető mozi. Meglepően kevés párbeszéddel él, de rengeteget mond, az érzések és a képek közti összhang megkérdőjelezhetetlen, a szituációk hihetőek. A mélabú talán eltúlzott (vagy sarkított?), de így van igazán értelme, így figyelemfelhívó. Annak, aki néha valódi “éliennek” érzi magát ezen a fejlődő(?) világon, sokat jelenthet az a mozdulat, ahogy Bob megérinti Charlotte lábfejét, vagy ahogy csupán egymás mellett ülnek (az egymás-on lévő hangsúllyal). Bevallom, nálam így volt.

Értékelés:

Elveszett jelentés

Játékidő: 102 perc

Rendezte: Sofia Coppola

Szereplők: Bill Murray, Scarlett Johansson, Giovanni Ribisi, Anna Faris

Forgalmazó: SPI International

Tovább a film adatlapjára

Kommentek

Legyél te az első, aki hozzászól!

Ha hozzá szeretnél szólni ehhez a cikkhez, akkor először be kell jelentkezned!

Legfrissebb kritikáink
  • Tintin kalandjai

    Erdélyi Tamás szerint: "Összegezve a Tintin kalandjai remek szórakozást nyújt a 10 év alatti korosztálynak, a felnőtteknek pedig akad egy tucat kikacsintás (pl. Hergé cameoja) és a rendkívül impresszív látvány - utóbbi azonban az egyetlen oka annak, hogy később Spielberg klasszikusai között emlegessük."
  • Drive - Gázt!

    Kovács Patrik szerint: "A Drive ugyan távolról sem korszakalkotó mestermű, de érzékbizsergető stiláris kuriózumként, "hangulatfilmként" mégis joggal pályázik a néző szimpátiájára."
  • A hódkóros

    Czehelszki Levente szerint: "Kijelenthető, hogy Jodie Foster új rendezésével bizonyos értelemben csúnya luftot lőtt. Gibson továbbra sem A-listás színész, de legalább már jó úton van afelé, hogy cselekedeteiről újra a Filmvilágban, ne pedig a Blikkben értekezzenek."
  • Cowboyok és űrlények

    Erdélyi Tamás szerint: "A stáblistára tekintve rögtön kiderül, hogy a majdnem húszfős produceri stáb és a történetért felelős nyolctagú(!) csapat garantált módja annak, hogyan szakítsunk százfelé egy inkább egyszer, de alaposan körbejárt koncepciót."
  • Rossz tanár

    Szilvási Krisztián szerint: "A Rossz tanár tényleg gyenge, úgy pedagógiailag, mint dramaturgiailag. Cameron Diaz halovány-steril unalmas komika, s bár 2 mellékszereplő azért viszi a sztorit, összességében táblán csikorgó, köhögést porzó kréta-fércművel van dolgunk."