Nagy Sándor, a hódító

Nagy Sándor a férfiakat szerette, állította Oliver Stone, aztán elkészítette azt a filmet, ami alapból kiváltotta az amerikai hívő háziasszonyok és hazafi görög ügyvédek ellenállását; pedig végül egyetlen férfias csók sem került be a moziba. A hadvezér a klubból így egymást kölcsönösen megvető szülei elől Ázsiába menekül; majd depressziós lesz és jól meghal. Lellassítva repkedő sasok és egyéb epikus kellékek az egyes számú mellékletben.

Oscar-díjas filmet rendezni nem kis feladat. Minden évben befutnak azok a mozik, amik tele vannak minden vonással, amire beindul a Filmakadémia, aztán néhány kósza jelölésen túl sehová sem jutnak a nagy igyekezettől. Tavaly ilyen volt Tom Cruise és utolsó szamurájeposza, illetve a Hideghegyen Jude Law után epekedő Nicole Kidman, extraként a plasztikbarbi Renée Zellwegerrel. Idén pedig Nagy Sándor jön mega - költségvetéssel, giga - sztárokkal, földön túli hangerővel és Oscar ki-kicsoda stáblistával, talán már csak az hiányzik, hogy a rendező Oliver Stone is Oscar Stone-ként tűnjön fel a plakátokon.

Pedig nem rossz mozi a Nagy Sándor, csak .. Nem lett az az epikus mozi, véres csatás, emberi jogi harcos műremek, amitől egyaránt olvadna el a szőrös szívű műértő és Colin minden egyes nőnemű kegyeltje. Egyszerűen csak egy életrajzi mozi a sok közül, ami történetesen időszámításunk előtt játszódik, amikor a férfiak is szoknyát hordanak, férfiakat ölnek és ölelnek, s nem félnek használni a fekete szemceruzát sem.

Stone flashbackekben meséli az Alexandrosz történetét (lásd még Titanic), időként meg-keverve az események sorrendjét, egyből Alex halálával indítva (lásd még Moulin Rouge); épp úgy, ahogy az az idős Ptolemaiosznak eszébe jut és diktálja fiatal, félmeztelen, izmos rabszolgájának (lásd még Trója). Kosztümös filmként zzz.. a dialógusok vannak többségben (lásd még Gladiátor), szereplőink végeláthatatlan párbeszédekben hódítják meg a világot, csatajelenetből a három órás játékidő dacára is csak kettő akad a moziban.

A nagy ütközet a gaugamelai csata, ahol Alexander serege bravúrosan veri szét a többszörösen túlerőben levő perzsa sereget. Felütésként Alexandrosz bátorító szöveggel fordul emberkéihez (lásd még Rettenthetetlen), de félúton betéved egy slow-mo sas a képbe, s amíg a kék eget kémleljük a harcos emberkék helyett (lásd még Passió), beindul a leginkább az Age of Empires c. számítógépes játékra emlékeztető csatajelenet. Lovas szekerek kontra falanxok, szinte látom az életerő csíkokat a harci egységek felett :-)

Amit azonban nem látok, az a film, amit egy éve, az első csapónál ígértek. Colin Farrell, bármilyen jól is hozza az őrült és vakmerő királyt, nagyon nincs ott az érzelmi, depresszív pillanatokban. Angelina Jolie egy gonosz banya, -de legalább jól csinálja-; Val Kilmer reméljük, jól szórakozott az afterpartykon, mert a filmhez nem sokat tett hozzá. Anthony Hopkins keretbe foglalja a filmet; Rosario Dawson, mint Mrs. Nagy Sándor pedig csak dekorációként tűnik fel.

Colin Farrell rajongójaként nagyon akartam szeretni a filmet, nagyon szerettem volna az Oscar-díjas filmek között látni, de 2004. egyszerűen nem lett a történelmi filmek éve. Az “istentelen” Trója és a “vértelenül igazi” Arthur király után bevételügyileg kicsi Sándor zárja a sort; messze nem akkora csalódás, mint A sötétség krónikája volt, de messze nem éri utol az év idáig nálunk bemutatott legjobb moziját, a Collateralt sem.

Kommentek

Legyél te az első, aki hozzászól!

Ha hozzá szeretnél szólni ehhez a cikkhez, akkor először be kell jelentkezned!