Filmkritika

Pokolfajzat

Szilvási Krisztián kritikája
2004. szeptember 10. 09:21

Végre egy megérdemelt főszerep Ron Perlmannek! Az idén 54 éves színész háta mögött immár 88 szerep (tévéfilm, sorozat, mozifilm, szinkron, videojáték) marad el, ám az igazi “kiugrós” rivaldafény mindeddig elkerülte. Pedig kinézete aztán rendesen szemet szúr, nem is csoda, hogy többnyire a rosszfiú vagy “torz óriás” szerepköreiben tűnt fel eddigi élete során: A rózsa neve gnóm szerzetese, az Elveszett gyerekek városa titokzatos gyerektolvaja, A szépség és a szörnyeteg sorozatában az utóbbi címszereplő, az Alien 4 - Feltámad a Halál gyilkos zsoldosa… stb. Szerintem Schwarzenegger és Stallone mellett a 90-es évek akciósztárja lehetett volna, ám akkoriban valószínűleg senki nem osztotta ezen nézetemet - ezért kevesen is ismerik ma a nevét. Aztán - még egyszer mondom, teljesen megérdemelten - jött egy újabb képregényfilm, amelynek hőse egy óriási termetű, sátáni kinézetű, csupaizom karakter - minta valóban magáról Ron Perlmanről mintázták volna! Ő pedig élt az alkalommal, és a “késői” kiugrás lehetőségeként feltámasztotta a comics-nemzedék újabb hősét, Hellboyt.

Szóval egy újabb képregény-adaptáció. Ha jól emlékszem, magamtól idézek, amikor azt mondom: tele van velük a padlás! De legalább ad már némi összehasonlítási alapot az utóbbi évek legfeltörekvőbb “műfaja”. Az első blikkre történő összevetés pedig azt súgja, hogy Guillermo del Toro (Mimic, Penge 2) filmje a jobbak közé tartozik. “Az embereket a jó tulajdonságaikért kedveljük, de a rosszakért szeretjük” - hangzik el a filmben, amely akár Pokolfajzat ars poeticája is lehetne. Hellboynak kőből van a keze, de érző szív dobog benne; vörös a bőre, ám hidegvérrel harcol. Ez a kettősség, amely a képregények jó-rossz alaptéziseként az egész filmre jellemző, végletesen emberi tulajdonságokkal ruházza fel a főhőst, miközben az egész mozit valamilyen mélabús szomorúság lengi körül. Pokolfajzat nem önként vállalt, hanem kényszerű hős! Egyszerűen nincs más választása, ez pedig a sorsszerűség olyan parabolája (példázata), mellyel a hasonló comics-moviek nemigen élnek. Ettől válik Hellboy érző, szenvedő és főként sebezhető (!) karakterré, akinek az önfeláldozás nem szuperhős voltából eredő vonása, hanem szabad akarata. A “kényszerű, de szabad akarattal bíró szuperhős” pedig a látszat ellenére véleményem szerint nem tartalmaz ellentmondást!

A Pokolfajzat mindazonáltal nem találja fel a spanyolviaszt! Ugyan stílusa korrektül kontúros, dramaturgiája nagyjából zökkenőmentes, története pedig szépen előkészített, de rengeteg (zsáner)film már lelőtt ötlete és hangulata fedezhető fel benne. Teremtményei (például a hal-ember) az X-akták atmoszféráját idézik, különceinek (hal-ember, Liz) összefogása az X-men és a Sean Connery-féle A szövetség alapkoncepciójára hajaz, a prológus és a végső leszámolás pedig Indiana Jones-i hagyományokat követ (másol?). Úgy látszik, néhány kivételtől eltekintve (például Pókember), kikoptak a mozikból azok a történetek, amelyekben EGY rossz küzd EGYETLEN jóval; a gonosz kizárólag “fekete”, a pozitív főhős pedig kimondottan “fehér”. Így van ez a Pokolfajzat esetében is, hiszen Hellboy eredendően a rossz oldalra születik, így nemcsak a gonosz elleni harc munkál a vásznon, hanem ugyanez a konfliktus Pokolfiún belül is dúl - újabb réteget és ezáltal reálisabb azonosulási lehetőséget nyújtva a nézőnek, átgondoltabb kontextusba helyezve a történetet.

Guillermo del Toro filmje a szórakoztató képregény-feldolgozások közé tartozik. Bár valóban van néhány olyan pillanat benne, amikor a történet leül egy cseppnyit és a figyelem vevő az elkalandozásra, ezeken a szubjektív holtpontokon átsegítenek a film egyéb összetevői, mint például a remek zene és hanghatások, a vágásban kicsúcsosodó értő operatőri munka, a szemkápráztatóan grandiózus díszletek és látvány, valamint a színek játéka, amely a film (fő) stílusát adja. Minden jelenetben más színek (és finom árnyalataik) dominálnak, amelyek egyrészt az érzelmi töltet vizuális megjelenítését (kék=gonoszság; piros=düh, harag; sárga=bánat), másrészt a karakterekhez tartozó történetszálak dinamikus pulzálását hivatottak szolgálni. Persze ez sem új dolog (Dick Tracy), de nagyszerű eszköz ahhoz, hogy segítse a történettől való elvonatkoztatást, pontosan arra a szintre emelve a filmet, ahová tartozik - a képregények világába.

A Pokolfajzat kellemes, szórakoztató film. Leköti a nézőt két órára, egy másik világba vezeti, ahol a valóságos emberek csak sakkbábuk, a cselekményt a fantáziaszülemények (Hellboy, halember, Liz, a halhatatlan náci gyilkos… stb.) irányítják. Aminek én viszont a legjobban örülök - és így visszajutottam saját magamba - Ron Perlman főszerepe. Épp ezért már alig várom a 2006-os, második Hellboy kalandjait!

Értékelés:

Pokolfajzat

Játékidő: 124 perc

Rendezte: Guillermo Del Toro

Szereplők: Ron Perlman, John Hurt, Selma Blair, Rupert Evans, Karel Roden, Jeffrey Tambor, Ladislav Beran, Corey Johnson, Biddy Hodson, Kevin Trainor

Forgalmazó: InterCom

Tovább a film adatlapjára

Kommentek

Legyél te az első, aki hozzászól!

Ha hozzá szeretnél szólni ehhez a cikkhez, akkor először be kell jelentkezned!

Legfrissebb kritikáink
  • Tintin kalandjai

    Erdélyi Tamás szerint: "Összegezve a Tintin kalandjai remek szórakozást nyújt a 10 év alatti korosztálynak, a felnőtteknek pedig akad egy tucat kikacsintás (pl. Hergé cameoja) és a rendkívül impresszív látvány - utóbbi azonban az egyetlen oka annak, hogy később Spielberg klasszikusai között emlegessük."
  • Drive - Gázt!

    Kovács Patrik szerint: "A Drive ugyan távolról sem korszakalkotó mestermű, de érzékbizsergető stiláris kuriózumként, "hangulatfilmként" mégis joggal pályázik a néző szimpátiájára."
  • A hódkóros

    Czehelszki Levente szerint: "Kijelenthető, hogy Jodie Foster új rendezésével bizonyos értelemben csúnya luftot lőtt. Gibson továbbra sem A-listás színész, de legalább már jó úton van afelé, hogy cselekedeteiről újra a Filmvilágban, ne pedig a Blikkben értekezzenek."
  • Cowboyok és űrlények

    Erdélyi Tamás szerint: "A stáblistára tekintve rögtön kiderül, hogy a majdnem húszfős produceri stáb és a történetért felelős nyolctagú(!) csapat garantált módja annak, hogyan szakítsunk százfelé egy inkább egyszer, de alaposan körbejárt koncepciót."
  • Rossz tanár

    Szilvási Krisztián szerint: "A Rossz tanár tényleg gyenge, úgy pedagógiailag, mint dramaturgiailag. Cameron Diaz halovány-steril unalmas komika, s bár 2 mellékszereplő azért viszi a sztorit, összességében táblán csikorgó, köhögést porzó kréta-fércművel van dolgunk."