Magasfeszültség

“címvizsgálattal” kezdeni a kritikáimat, de most rákényszerülök. Mivel rendesen “ver az ideg”! Magasfeszültség. Vajon mit akar ez az összetett szó jelenteni? A film műfajára céloz, vagy a nézése során feltörő érzelmeinket jelöli, esetleg arra utal, hogy mindez a valóságban is megtörténhet, azaz benne van a levegőben (mármint az ”ígéret” feszültsége)? Tudja a fene, mindenesetre szerintem annyi köze van a filmhez, mint nekem az Oscar-estek ceremóniaszerepéhez. Vagyis jóformán semmi! Rendesen ketté kell hasadnom, ha Alexandre Aja (hallott már valaki róla?) filmjéről jót szeretnék mondani, ugyanis, ha egészében nézzük (márpedig most így kéne), egy kalap túrót sem ér, ha viszont szétbontogatjuk, akkor már találni benne értékeket. A pofátlanul fiatal (‘78-as) párizsi “srác” harmadik rendezése (Over the Rainbow - rövidfilm, Furia) ugyanis a horror-műfaj összes ismert kliséjét magában hordozza, viszont olyan gyenge szinten, hogy félelem helyett csak dühöt indukál, miszerint megint hülyének néznek bennünket!

nagyon ígéretesen indul! Két egyetemista lány (hm!), elhagyatott vidék, közelgő éjszaka, furcsa álom… stb. Már dörzsöltem is a kezeimet, mint ad hoc horror-hívő, de a kitűnő szórakozás elmaradt! Jött egy munkáspofa ütött-vert-tönkrehajtott Citroen-furgonnal (Csak nem az Aki bújt, aki nem… című filmből kölcsönözte?), és lenyiszatolta a kukoricamező szélén egy orális aktusra kényszerített lány fejét, hogy aztán elhajítsa, mint egy üres sörösdobozt. Na ekkor gondoltam először, hogy szörnyű másfél órára “váltottam jegyet”! Mármint úgy értem, szörnyen idegesítőre! Elismerem, a nullánál azért ügyesebb felvezetése ez a mészárlás(ok)nak, de hát mikor volt a nulla a viszonyítási alap? Nem mesélem el a filmet, legyen elég annyi, a rosszarcú pszichopata mindenkit lekaszabol, aki az útjába akad (fejeket választ le komóddal, kézfejet marcangol el a kartól, torkot vág át, fejszét csap a mellkasba, majd körfűrésszel belez ki). Változatos módjai a gyomorforgató szadizmusnak (még kisgyereket is öl - FÚJ!!!), de esetemben nem elég arra, hogy hallgassak, és ne tegyem fel a kérdést: mi van a dramaturgiával? Mert hogy itt nem volt egy épkézláb, következetes forgatókönyv, arra a nyakamat teszem (akinek nem tetszik, nyisszantsa le nyugodtan)!

Alexandre Aja megnézett pár hollywoodi horrorfilmet (Aki bújt, aki nem…, A texasi láncfűrészes, Az országút fantomja, House of 1000 Corpses... stb.), és úgy gondolta, ő is megcsinálja a saját francia változatát. Csakhogy a szándék meg a filmes emlékek nem minden, muszáj lett volna némi rációt is vinnie a Magasfeszültségbe, hogy az úgy hasson, ahogyan elképzelték. Nem sorolok dramaturgiai hibákat, mert nem erre megy ki a kritika, de például nekem az is nagyon furcsa volt, hogy francia létére egyetlen nyomorult európai atmoszféra-morzsát sem éreztem a filmen! A Magasfeszültség echte és steril (!) hollywoodi horrornak hat, és ez bőven kiábrándító! Pedig a rész-alkotóelemek a helyükön vannak: az operatőri munka teljesen korrekt, a hangok is hatásosak, a színkezelés pedig kifejezetten tetszik - ám elsősorban mégis az egészet kell néznem, és a forgatókönyv gyermeteg volta lerontja az egyébként jó filmes megoldásokat. Na meg persze az öncélú mészárlás, ahol egyetlen elejtett motívum-csírát is képtelenség felfedezni.

Philippe Nahon a sorozat-mészáros szerepében pont olyan, amilyennek lennie kell: titokzatos, ijesztő, vérfagyasztóan nyugodt. Ellenpontja a két áldozat, ahol Maiwenn Le Besco Alex, az “elrabolt lány” szerepében passzív, mint egy életlen kés, Cécile De France pedig Marie bőrében igazi bátor és érzelmes (érzékiség, düh, bosszú) hőstípus (maszturbálós jelenete nagyon ott volt…). Marie vonásai nem véletlenek (a Gyilkos és Alex között félúton helyezkedik el), hiszen a film legnagyobb (ámde előre látható) fordulatának köszönhetően hasadt személyiség. Legalább itt következetes és átgondolt volt Alexandre Aja.

Szóval a Magasfeszültség nem az a horror, melyet az átlagintelligenciával megáldott néző elvisel. Ugyanis túl buta, mindemellett pedig túl erőszakos (méghozzá indokolatlanul). Gyenge és bumeráng-szerűen visszaütő hollywood-majmolás egy fiatal rendezőtől, aki szemmel láthatóan nem találta még meg a saját hangját. Reméljük, hogy legközelebb már igyekezni fog!

Kommentek

Legyél te az első, aki hozzászól!

Ha hozzá szeretnél szólni ehhez a cikkhez, akkor először be kell jelentkezned!