Underworld

már régen tele van a padlás. Főleg az előbbi nagyon felkapott (lásd a Penge trilógiává bővülése), és a téma már csak erőszak árán képes újat mondani. Mert hát hogyan viselkedik egy vámpír? Az éjszaka eljövetelének hatására “megbolondul”, metszőfogai őrült növekedésnek kezdenek, és mindenáron vért kíván. Mivel lehetne ezt ötletben überelni? Egyszerű a válasz: tekintsünk el a vámpírlét vérsóvár oldalának domborításától, és tegyük őket annyira emberivé, amennyire csak öröklétük engedi. Ez már aztán egy újszerű (bár közel sem példa nélküli) feldolgozása a témának. Ha Len Wiseman és csapata itt megállt volna, az Underworld egy lapos és unalmas sztori lenne. Csakhogy ők - a rendező nevéből eredően bölcsen - rájöttek arra, hogy egy (műfajilag) fantasztikus sztori akkor válik igazán érdekessé, ha az valamilyen módon leképezi a valós emberi társadalmat. Ezért aztán, Shakespeare Rómeó és Júlia viszonyainak alapjára az arisztokratikus vámpírléttel szembeállították a farkasemberek rabszolgasor(s)ból “fellázadó” nemzetségét, hogy egy innovatív kulisszák közötti véres háborúskodást mutassanak be nekünk.

bosszú-szerelem koordináták mentén bonyolódik. A film folyamán szépen felvázolják a vámpírok és a lycon-ok (farkasemberek) történetét, ahol a jelenben újjáéledő háborúba kapcsolódunk be nézőként. Azt is tudjuk, hogy ez a világ, amelyben a cselekmény játszódik, egy underworld, az emberi társadalom “alatt” létező valóság. Arra viszont már nem kapunk magyarázatot, hogy ez a két titkos társadalom (az arisztokrata vámpírok, és a rabszolga/elnyomott lycon-ok) mely módo(ko)n állnak kapcsolatban az emberekkel. Ez persze nem baj, hisz így válik a film másodlagosan példázattá. Hiszen mi, emberek ugyanezt műveljük, csak a saját fajunkkal, viszont azt is tudjuk, hogy a saját szemünkben lévő szálkát nagyon nehéz észrevenni. A film tehát csak az underworld-re koncentrál, no meg egy emberi egyedre, aki összekötő kapocs lehet a két mutáns faj között. Az Underworld folyamán egyre-másra ütköznek ki a forgatókönyv ab ovo műfaj generálta hibái (egyszer képes üldözni a kocsit, máskor nem; az üldöző farkasemberek hirtelen köddé válnak… stb.). Sajnos a látvány érdekében helyenként feláldozzák a dramaturgiát, amely ugyan nem végzetes, ám mégis rontja az összhatást.

atmoszférája a végletekig dark (sötét), nyomasztó. Igazi alvilági fénytelenség jellemzi (a vámpírok és lyconok igazi ellensége a fény), amely azonban nemhogy elnyomná, hanem inkább valamilyen fordított arányosságnak köszönhetően felerősíti az érzelmeket (vágy, szerelem, bosszú, gyűlölet). A hideg színek fémes sterilséggel érintenek meg, a kék és szürke árnyalatai pedig egyértelműen jelzik, hogy ez egy másik világ, ahol az embereknek semmi, de semmi keresnivalójuk nincsen! Véleményem szerint az egész film során megfelelő drámaiság érvényesül, amely kétségtelenül a páros viszonyoknak köszönhető: Selene és Viktor kapcsolata, Selene és Michael érzelmi kötődése, Kraven Selene iránt érzett vágya. A látványtervezés remekül illeszkedik az Underworld műfajához, primer motivációjához (pl. a metróbeli lövöldözés, a vámpírok kastélya), a zene és a dinamikus kamera-beállítások pedig végig hozzájárulnak a feszültség megszakítatlan ébrentartásához. A karakterek bár nem igazán árnyaltak (Selene, Lucian, Viktor, főleg pedig Michael és Kraven), szerencsére a film lendülete valamelyest ellensúlyozza ezt a hendikepet. Ráadásként pedig néhány “poén” is felfedezhető az Underworldben (pl. Michael címe: Laktos Joszef út. 39.).

nem a színészi teljesítmények miatt érdemes megnézni az Underworld-öt. Bár semmi baj nincsen a karakterek megformálásával, kevés színészi kihívást tartogat a film. Kate Beckinsale persze elbűvölő Selene (vámpír)bőrében, tekintete egyszerre árulja el lelki sebezhetőségét és testi legyőzhetetlenségét, Michael iránti vonzalma pedig harcot vív benne az évezredes szabályokkal (tilos lyconokkal “érintkezni”). Scott Speedman Michael-ként és Shane Brolly Kraven-ként nem meggyőzőek, nem rajtuk múlik, hogy alakjuk nem veszik bele teljesen a körülöttük lélegző sötétségbe. (Az előző mondatban szereplő 3 “nem” nekem eklatáns érv.) Michael Sheen Lucian (lycon)bőrében már egy fokkal élvezhetőbbet nyújt, de még mindig messze elmarad Bill Nighy Viktor megformálásától. Ő az igazi vámpírfejedelem, ez minden mozdulatáról, minden (taszító) arckifejezéséről lerí. A többi kis vámpírocska vérplazmába sem rúghat mellette (előtte). Nálam még Sophia Myles (A pokolból) érdemel említést Erikaként, aki nagyon rá van kattanva a Selene-t “hajszoló” Kravenre. Igazán csinos kis pofikája van, bár többet látok benne, mint helyes, ámde néma dekorációt.

Összefoglalva: én biztosan tárt szemekkel fogom várni az elvileg 2005-ben mozikba kerülő Underworld-folytatást. Len Wiseman filmje ugyanis kitűnő szórakozást és borzongást nyújt, mely csak a mesékkel végérvényesen szakító nézőkből válthat ki fanyalgást.

Kommentek

Legyél te az első, aki hozzászól!

Ha hozzá szeretnél szólni ehhez a cikkhez, akkor először be kell jelentkezned!