Filmkritika

A zongoratanárnő

siz kritikája
2004. április 2. 10:54

“Nincsenek érzelmeim, és ha lesznek is, az intellektusom irányít!”

európai filmekben megszokottak a takargatnivalóan szélsőséges érzelmek és cselekedetek valósághű, hangsúlyozott torzítású vagy végletekig fokozott ábrázolásai. Csak néhány példa igazolásként: erkölcstelen házasságtörés (Végzet), széles spektrumú szexualitás (Keserű méz), kegyetlen erőszak (Visszafordíthatatlan), vagy mesterséges élvezet (Trainspotting). A letisztult, hang-, fény- és egyéb effektektől mentes filmezési eljárások igazi realitást tudnak képekbe önteni, melyek hol teljesen naturálisak, hol pedig szigorúan szabályozottak. Ami viszont közös bennük, hogy elemi erővel ábrázolják az emóciók és motivációk legmélyét, feltárva a valódi, kendőzetlen emberi természet velejét. Kozmetikázatlan érzések és tettek képesek tombolni a vásznon - ennél erősebb hatást semmiféle “rásegítéssel” (lásd hollywoodi hatásvadászat) nem lehet elérni. Bizonyára erre “hajazott” Michael Haneke is, mikor leforgatta elfojtott és torzult szexualitásról szóló filmjét. Az eredmény: tökéletesen gyalult, ámde hihetetlenül taszító történet. Ez A zongoratanárnő.

szánalmas jelenség. Hideg, mint egy középkori jégcsap, és legalább annyira magányos. Csak úgy feszül benne az elfojtás (érzelmek, emberi kapcsolatok, szexualitás), és már alig várjuk, hogy kitörjön/enek belőle. Erika Kohut az anyai ellenőrzés-terror alatt kénytelen visszafogni érzéseit, s a hosszú évek alatt “felgyűlt” frusztráció már csak szikrára vár. A zongoratanárnő képtelen kezelni az érzelmi szituációkat, s ez a szorongás katalizálja arra, hogy például öncsonkításokat hajtson végre magán. Mikor a fiatal, jóképű Walter megjelenik az életében, pontosan annak a szikrának vagyunk a szemtanúi, amely a hosszú évek elfojtásainak kirobbanását idézi elő. Erika és Walter “kapcsolata” egy roppant veszélyes konstelláció, amely elkerülhetetlenül torkollik ferde szexualitás szülte erőszakba. Erika sérült nemi szocializációja miatt arra vágyik, hogy megalázzák, s végül Walter feldolgozni képtelen zavarodottsága miatt ezt meg is kapja. Az egészséges és az egészségtelen “viszonyából” csakis romlott, tiltott, erőszakos cselekedet születhet. S hogy a film végi befejezés kinek mit mond? Nos, ezt mindenki saját erkölcsisége alapján tudja csak eldönteni.

bizonyos tekintetben távolságtartó is. Okokat nem kutat, csakis okozatokat mutat be. A zongoratanárnő felépítése tökéletes: egyenes, fokozódó, mélyülő. Kintről befelé halad, majd újra kifelé. A dramaturgia merev váltásai, melyek Erika ”órák utáni életéről” tudósítanak, fájóan sokkoló intermezzók (a peep-show, az öncsonkítás, az autósmozi). A befejezés nagyon bátor, mert szerintem dramaturgiailag “tiltott helyen” történik. A nyitott vég szimbolikus jelentésével véleményt alkot, de nem rág szájba! A film szándékosan kezel teljesen szabadon egy kérdést: a néző Erikával vagy Walterrel azonosul-e? A zongoratanárnő hosszát azonban túlzottnak tartom. Bár igaz, hogy a 130 percet hűen szolgálja a lassított tempó, a sok fizikailag statikus beállítás és a hosszú, vágás nélküli jelenetek, azonban indokolatlannak érzem a sokszori elnyújtást, melynek során a figyelem hajlamos kihagyni (a hatásosság ellenére is). És ez számottevően ront az összhatáson!

színészi játékra semmi panasz nem lehet. Isabelle Huppert zseniálisan visszafogott Erika, a zongoratanárnő szerepében. Persze 2 Cannes-i Nagydíjjal (az egyiket ezért a filmért kapta) és számtalan más fesztiváldíjjal a háta mögött ez talán nem is akkora meglepetés, de mindenképpen tudását dicséri. Alakításában az érzelemmentesség vetekszik a visszafojtott agresszivitással - én ritkán látható taszító és szánalomra méltó karakterként tartom őt számon zongoratanárnőként. Benoit Magimel Walterként pont Hupper ellentéte. Életvidám, lendületes, érzelmekkel telített. Lenyűgözően válik a behódolt rajongóból erőszakos uralkodóvá. Annie Girardot méltó még említésre, aki Erika végletekig domináns anyját játssza. Uralkodása és csendes “agóniája” sallangoktól mentes, egyszerű, de nagyon jelen lévő.

A zongoratanárnő (minden pozitívumát és negatívumát összevetve) jó film, de egyben taszító is. Morbid története kiáltást vált ki az egészséges erkölcsiségből, és olyan viselkedésre készet, amely a legnagyobb távolságtartás attitűdjét hívja életre. Megtekintéséhez ajánlott a lelki értelemben vett erős gyomor.

Értékelés:

A zongoratanárnő

Játékidő: 130 perc

Rendezte: Michael Haneke

Szereplők: Isabelle Huppert, Annie Girardot, Benoit Magimel, Susanne Lothar, Udo Samel, Anna Sigalevitch, Cornelia Köndgen, Thomas Weinhappel

Forgalmazó: Budapest Film

Tovább a film adatlapjára

Kommentek

Legyél te az első, aki hozzászól!

Ha hozzá szeretnél szólni ehhez a cikkhez, akkor először be kell jelentkezned!

Legfrissebb kritikáink
  • Tintin kalandjai

    Erdélyi Tamás szerint: "Összegezve a Tintin kalandjai remek szórakozást nyújt a 10 év alatti korosztálynak, a felnőtteknek pedig akad egy tucat kikacsintás (pl. Hergé cameoja) és a rendkívül impresszív látvány - utóbbi azonban az egyetlen oka annak, hogy később Spielberg klasszikusai között emlegessük."
  • Drive - Gázt!

    Kovács Patrik szerint: "A Drive ugyan távolról sem korszakalkotó mestermű, de érzékbizsergető stiláris kuriózumként, "hangulatfilmként" mégis joggal pályázik a néző szimpátiájára."
  • A hódkóros

    Czehelszki Levente szerint: "Kijelenthető, hogy Jodie Foster új rendezésével bizonyos értelemben csúnya luftot lőtt. Gibson továbbra sem A-listás színész, de legalább már jó úton van afelé, hogy cselekedeteiről újra a Filmvilágban, ne pedig a Blikkben értekezzenek."
  • Cowboyok és űrlények

    Erdélyi Tamás szerint: "A stáblistára tekintve rögtön kiderül, hogy a majdnem húszfős produceri stáb és a történetért felelős nyolctagú(!) csapat garantált módja annak, hogyan szakítsunk százfelé egy inkább egyszer, de alaposan körbejárt koncepciót."
  • Rossz tanár

    Szilvási Krisztián szerint: "A Rossz tanár tényleg gyenge, úgy pedagógiailag, mint dramaturgiailag. Cameron Diaz halovány-steril unalmas komika, s bár 2 mellékszereplő azért viszi a sztorit, összességében táblán csikorgó, köhögést porzó kréta-fércművel van dolgunk."