Filmkritika

A Passió

Szilva kritikája
2004. március 15. 20:44

Passiót. A mozi után jólesett volna egy kis szíverősítő... talán előtte sem ártott volna. Mel Gibson rendezőként már nem először vezényelt abból a nevezetes mindenható székből. Sosem riadt vissza az ijesztő részletektől, gondoljunk csak Az arc nélküli ember-re vagy a Rettenthetetlen-re. Most kényes, (remélhetőleg) mindenki által ismert témához nyúlt: Jézus Krisztus életének utolsó óráit filmesítette meg, igyekezvén követni a bibliában írott “forgatókönyvet”. Nem ő az első ember, akit megihletett Jézus története, hiszen készült már belőle musical, Zefirelli mester kezébe is odakerült a Biblia, s most itt csak a legismertebbeket említettem. És ne feledjük a szintén botrányos utat megjárt Krisztus utolsó megkísértését sem.

Názáreti Jézus, avagy a galileai. Az ács története, aki Isten fia, a mi megváltónk, a Messiás, és azért jött a földre, hogy bárányként feláldozza magát bűneinkért, és megszabadítson minket. A jelenetek: Gyötrődés a Getsemáné kertjében. Júdás árulása 30 ezüstért. Jézus elfogatása. Kihallgatás a főpapnál. Péter megtagadja Jézust. Jézus a Pilátus előtt. Az áruló Júdás vége. Jézus és Barabás. Jézus megostorozása, megcsúfolása, felfeszítése és halála. Néhány pillanatkép a jeruzsálemi bevonulásról, a hegyi beszédből, az utolsó vacsorából, Maria Magdaléna megmentéséről, Krisztus gyermekkorából és ácsként tengetett életéből. Töviskorona, szegek és kereszt. A jelmezek, díszletek már önmagukban is visszarepítenek minket az időben, szinte lehet érezni a száraz, forró levegőt, az utcák porát, a verítéket, a vér szagát, a zavargásra kész város feszült légkörét.

Passió nem kegyelmez nekünk. A naturális eszközöknek köszönhetően az első biztos hatás az iszonyat. Mindezek után következik a harag, düh a kínzásokat, megalázó helyzeteket látván. Csakhogy nem ad elegendő időt a rendező, hogy feldühödjünk, mert túlságosan is elmélyed az elrettentő részletekben, a rekonstrukció a szenvedtetésekben is legalább olyan részletes, mint a bibliai idézetekben. Nem kizárt, hogy Mel Gibson emlékeztetni kívánt bennünket emberi gyarlóságunkra, gyengeségeinkre, Krisztus hőstettére, áldozatkészségére, mártírhalálára. A római történelem históriáinak ismeretében kétségtelen, hogy az itt látottak szörnyűségeikben talán alig térnek el az akkor feljegyzett eseményektől. Mégis, nem engedi egy pillanatra sem, hogy elmerüljünk a hit szépségeiben, feloldozásában, alig néhány jelenetre békél meg a nézővel, szinte csatába hív. A zene és a hangok is mind olyan eszközök a rendező kezében, melyekkel csak végletekig fokozza a feszültséget, legszívesebben behunynám a szemem - ezt meg is tettem néhányszor -, befognám a fülem. A zene abszolút homogén egységként illeszkedik a film testéhez, szinte felöltöztetve azt. Tény az is, hogy a szereplők (legyen az Jézus, Pilátus, Mária avagy római katona) egytől egyig apait-anyait beleadva úgy üvöltenek, büntetnek, vívódnak, szenvednek, sírnak, véreznek le a vászonról, hogy szinte meg lehet érinteni őket, és le kell nézni a szék alá, talán ott csörgedezik alattunk is egy vérpatak. James Caviezel erőteljes játéka hús-vér Jézust tár elénk. Drámai feladatát egyedül csak a kontaktlencséje nehezíti meg. Plusz, hogy a film második felétől leginkább egy hentesdéből kiszabadult félkész termékre emlékeztet. Ami először sokkoló a néző számára, később, ha nem is természetes, avagy megszokható, de elviselhető lesz. A probléma mindössze az, hogy a film az elviselhetőség határait időnként (nem is ritkán) súrolja, ha ugyan át nem lépi. Ugyebár a Passió már témáját tekintve is mentes minden humortól. A kép és a hang pedig a komolyságát, súlyát is alátámasztja a bibliai történetnek. A vágás és minden technikai megoldás is arról szól, hogy “A Passió” véresen komoly. Szó szerint.

Monica Beluccit: semmi meglepő nincs már abban, hogy ismét egy jó útra tért szajha szerepében látjuk - Mária Magdalénaként legalább annyira magával ragad minket, mint korábban a Malénában, vagy a Visszafordíthatatlanban. Madonna arcával belesimul a karakterbe. A Sátán - akit Rosalinda Celentano alakít - feminim-masculin szemöldöktelen, kékszemű csuklyásként riogat minket, s talán nem is az számít, hogyan, hanem, hogy mikor bukkan fel. A kísértő ólálkodása Krisztus körül a Getsemáné kertben már a film kezdetén mesteri. S az a sikoly a Golgota hegyén… gerincborzongató.

Passió. A vásznon csak a megfeszíttetés után csitulnak el a hangok, a katonák, a szereplők mind. Annyiszor ott lebeg - Krisztus megostoroztatásakor, a hegyre menet fel a kereszttel (mellyel háromszor botlik meg), a keresztre szegezéskor -, hogy ELÉG! Az ecetes szivacs is felkerül, és hiába leheli ki a lelkét azzal, hogy bevégeztetett. Mit ér el Mel Gibson? Undorítónak találom az élvezkedő római katonákat, felháborít a főpapok korlátoltsága, mellyel hatalmukat védik, szánalmasnak találom Pilátust, aki menti a bőrét. Hol van itt a szeretet, megbocsátás, türelem, jóság? Kegyetlen diadal, kíméletlen dicsőség a vég. A bibliai hűség mellett elsikkadnak - bár bemutatásra kerülnek - mindazon tények, melyek történelmileg megmagyarázzák, hogy ez megtörténhetett. Elsikkadnak a keresztény tanok, a szeretet felszabadító ereje. Lehet, hogy azóta sem lettünk jobbak, hiába történt meg értünk mindez. Lehet, hogy sokan elfeledtük, és hitehagyottan élünk a fogyasztói világban. Ám, akár hisszük Isten országát, akár nem, értékeit és határait tekintve a Passió nem “elég”. Túl sok!

Ha Mel Gibson célja az volt, hogy elkapja a nézők grabancát a sok kommersz film, díjnyertes alkotás és briliáns Gyűrűk Ura legendák után, hát akkor sikerült. Nem mindennapi, ahogy alaposan megszorongat bennünket a székben. Ezt a mozit még sokáig emlegetni fogjuk.

Értékelés:

A Passió

Játékidő: 120 perc

Rendezte: Mel Gibson

Szereplők: James Caviezel, Monica Bellucci, Maia Morgenstern, Francesco Cabras, Rosalinda Celentano, Claudia Gerini, Ivano Marescotti, Matt Patresi, Sergio Rubini

Forgalmazó: Budapest Film

Tovább a film adatlapjára

Kommentek

Legyél te az első, aki hozzászól!

Ha hozzá szeretnél szólni ehhez a cikkhez, akkor először be kell jelentkezned!

Legfrissebb kritikáink
  • Tintin kalandjai

    Erdélyi Tamás szerint: "Összegezve a Tintin kalandjai remek szórakozást nyújt a 10 év alatti korosztálynak, a felnőtteknek pedig akad egy tucat kikacsintás (pl. Hergé cameoja) és a rendkívül impresszív látvány - utóbbi azonban az egyetlen oka annak, hogy később Spielberg klasszikusai között emlegessük."
  • Drive - Gázt!

    Kovács Patrik szerint: "A Drive ugyan távolról sem korszakalkotó mestermű, de érzékbizsergető stiláris kuriózumként, "hangulatfilmként" mégis joggal pályázik a néző szimpátiájára."
  • A hódkóros

    Czehelszki Levente szerint: "Kijelenthető, hogy Jodie Foster új rendezésével bizonyos értelemben csúnya luftot lőtt. Gibson továbbra sem A-listás színész, de legalább már jó úton van afelé, hogy cselekedeteiről újra a Filmvilágban, ne pedig a Blikkben értekezzenek."
  • Cowboyok és űrlények

    Erdélyi Tamás szerint: "A stáblistára tekintve rögtön kiderül, hogy a majdnem húszfős produceri stáb és a történetért felelős nyolctagú(!) csapat garantált módja annak, hogyan szakítsunk százfelé egy inkább egyszer, de alaposan körbejárt koncepciót."
  • Rossz tanár

    Szilvási Krisztián szerint: "A Rossz tanár tényleg gyenge, úgy pedagógiailag, mint dramaturgiailag. Cameron Diaz halovány-steril unalmas komika, s bár 2 mellékszereplő azért viszi a sztorit, összességében táblán csikorgó, köhögést porzó kréta-fércművel van dolgunk."