Filmkritika

Jelek

Szilvási Krisztián kritikája
2004. március 9. 13:20

A gabonakörök kimentek a divatból. Velük együtt pedig mentek az UFO-k is, hiszen lassan évtizede már, hogy majd’ világméretű riadalmat keltettek a csészealjak felbukkanásai. Hol vannak már a zaftos sztorik arról, hogy zöld (kék, piros, vagy a fene tudja, milyen) lényeket láttak flangálni itt-ott, hol vannak már Daniken művei a bestseller-listák éléről. A marslakókról kreált “mítosz” szünetelteti magát. M. Night Shyamalan viszont bátran nyúlt a (feledett) témához. Feltámasztotta azt a globális rettegést, amely hosszú évekig lázban tartotta az emberiséget. Csakhogy ő nem arra épített, mint Roland Emmerich A függetlenség napjában. Shyamalan rájött, hogy ami (majdnem) láthatatlan, az sokkal ijesztőbb, mint a marsiak rohamozó “seregeinek” képei. Persze nem mellékes az sem, hogy a Jelek-ben az idegenek “láthatatlansága”, tettenérhetetlensége átvitt értelmű szimbolika. A belső (érzelmi) világ látványos külső megjelenítése. Ilyenformán pedig az UFO-k valódi hódítási törekvései mellékesek. De hát ez tudható Shyamalanről.

Hatodik érzékkel és a Sebezhetetlennel, nem tud hibázni. Hiába nyúl periférikus témákhoz (látható halottak, emberfeletti képességű halandók, földönkívüli lények), mindenkit elvarázsol. A fanyalgók legfeljebb akkor panaszkodhatnak, ha nem értik filmjei mondanivalóját. Mert M. Night Shyamalan mozijai mereven zárt, tökéletes kompozíciók. Nincs ez másként a Jelekkel sem. A történet valós drámával indul (autóbalesetben elhunyt feleség/anya), katarzissal ér véget (hitének és a család erejének újra megtalálása), a kettő között pedig a fantázia világába vezető, mintegy álomszerű (a valótlanságot súroló) események követik egymást. A lényeg a valóság, a hozzá vezető eszköz a “mese”. Shyamalani recept. Hiszen problémáink előtt néha olyan, csakis bennünk létező gátak emelkednek, melyeket csakis egy másik dimenzióban vagyunk képesek ledönteni ahhoz, hogy evilági bajaink megoldásra találhassanak. Így hát a hitét vesztett Graham Hess és családja csakis akkor találhat vissza a feleség/anya halálakor letért útra, ha földön kívüli “erők” taszítják őket újra egymáshoz. Ennél szélesebb, gigantikusabb lelki történetet (drámát) én képtelen vagyok elképzelni - ez Shyamalan zsenije!

székhez szegezi a nézőt, a figyelmet pedig a vászonra tapasztja? 1. Feszültség-fokozás. Kevesen képesek arra, hogy a film kezdetén megjelenő feszültséget 100 percen keresztül fenntartsák, és olyan finoman fokozzák, hogy a néző mindebből csak annyit tapasztal: fél akár egyetlen kockát is elmulasztani a filmből. Shyamalan zseniálisat húz azzal, hogy nem mutatja folytonosan a félelem tárgyát - az idegeneket. Sejtet, de nem fed fel semmit. A néző fantáziájára bízza azt, hogy vajon mi is történhet valójában. 2. Bevonja a nézőt a filmbe. Az imént elmondottak által éri el, hogy a néző nem passzív figyelője, hanem aktív résztvevője lesz az eseményeknek. 3. Szim-pátia. A Jelek szereplői (Graham és Merrill) nem jók és nem rosszak, hanem emberiek. Egyszerű velük azonosulni, hiszen esendőek, közel sem tévedhetet-lenek. 4. humor. A Jelekben olyan humor jelenik meg, amely nem volt része Shyamalan előző két filmjének. Az egész filmet valamilyen szatirikus gúny lengi körül, amely ugyan kissé enyhít a drámai atmoszférán, de nem veti el a sulykot (Gibson és Phoenix arcjátéka telitalálat).

a kamera statikus, sokszor egy helyen leállított, a vágások átgondoltak. Ami dinamikus: a szereplők gondolatai, cselekedetei. Ahogy változik Graham Hess attitűdje az idegenekkel kapcsolatban, úgy nyer lendületet a film. “Hit” és “nemhit” közötti ingadozása ad sebességet a filmkockáknak, amelyben Mel Gibsonnak elévülhetetlen érdemei vannak. Talán még sosem volt ennyire drámai és humoros egyszerre az alakítása. Szemeiben az érzések és gondolatok olyan széles tárháza lelhető fel, amely csak a nagy színészek sajátja. Joaquin Phoenix (ő személyes kedvencem!) is felveszi vele a “versenyt”, “komédiázása” nagyon élvezetes. Rory Culkin a Hess kisfiú szerepében igazi meglepetés, érett játékkal rukkol elő. Úgy látszik, Shyamalan nagyon jól érez rá a jövő színészreménységeire (a Hatodik érzékben Haley Joel Osment, most pedig a 13 éves Culkin).

A Jelek Shyamalan újabb érett munkája. Letisztult, egyszerű szerkezetű, ugyanakkor lelkileg nagyon mély alkotás. Kevés szereplős és -helyszínes kamaradarab, amelynek legnagyobb erőssége a kimondatlanban (megjelenítetlenben) rejlik. Annak fog igazán tetszeni, aki szereti a balladai lassúságú vizuális tempót, és ugyanakkor a száguldó láthatatlant. Bevallom, én közéjük tartozom.

Értékelés:

Jelek

Játékidő: 106 perc

Rendezte: M. Night Shyamalan

Szereplők: Mel Gibson, Joaquin Phoenix, Rory Culkin, Abigail Breslin, Cherry Jones, Patricia Kalember

Forgalmazó: InterCom

Tovább a film adatlapjára

Kommentek

Legyél te az első, aki hozzászól!

Ha hozzá szeretnél szólni ehhez a cikkhez, akkor először be kell jelentkezned!

Legfrissebb kritikáink
  • Tintin kalandjai

    Erdélyi Tamás szerint: "Összegezve a Tintin kalandjai remek szórakozást nyújt a 10 év alatti korosztálynak, a felnőtteknek pedig akad egy tucat kikacsintás (pl. Hergé cameoja) és a rendkívül impresszív látvány - utóbbi azonban az egyetlen oka annak, hogy később Spielberg klasszikusai között emlegessük."
  • Drive - Gázt!

    Kovács Patrik szerint: "A Drive ugyan távolról sem korszakalkotó mestermű, de érzékbizsergető stiláris kuriózumként, "hangulatfilmként" mégis joggal pályázik a néző szimpátiájára."
  • A hódkóros

    Czehelszki Levente szerint: "Kijelenthető, hogy Jodie Foster új rendezésével bizonyos értelemben csúnya luftot lőtt. Gibson továbbra sem A-listás színész, de legalább már jó úton van afelé, hogy cselekedeteiről újra a Filmvilágban, ne pedig a Blikkben értekezzenek."
  • Cowboyok és űrlények

    Erdélyi Tamás szerint: "A stáblistára tekintve rögtön kiderül, hogy a majdnem húszfős produceri stáb és a történetért felelős nyolctagú(!) csapat garantált módja annak, hogyan szakítsunk százfelé egy inkább egyszer, de alaposan körbejárt koncepciót."
  • Rossz tanár

    Szilvási Krisztián szerint: "A Rossz tanár tényleg gyenge, úgy pedagógiailag, mint dramaturgiailag. Cameron Diaz halovány-steril unalmas komika, s bár 2 mellékszereplő azért viszi a sztorit, összességében táblán csikorgó, köhögést porzó kréta-fércművel van dolgunk."