Rossz tanár

Vannak a jó tanárok, meg a (többnyire?) rossz tanárok. Hozzájuk tartozhatnak jó diákok, meg ugyanolyan rossz diákok. És mindezek együtt szerepelhetnek jó filmben, meg rossz filmben is. A Rossz tanár szimplán rövid minősítése benne foglaltatik a címében, s a mozi tényleg legalább annyira gyenge, mint amennyire a róla szóló kritikának az első bekezdése. A halottnál ugyan kicsit élőbb, de hogy nem az összehangolt mozgáskoordinációja fog vele kötelet mászatni, az hótziher.

Nem tudom, miért kell Cameron Diaz-t vígjátékban erőltetni. Jó, persze azt sem tudom, egyáltalán miért kell bárhogyan és bármiben is erőltetni, de ilyen messzire ne menjünk. Hiszen nemhogy melle és feneke nincsen (szexszimbólum?), de érzéke sem sok a nevettetéshez. Pedig igazán nem volt nehéz dolga: a Rossz tanár ugyanis egyszerre próbál szituációra és karakterre épülő vígjáték lenni, s mindkettőben csak egy icipicit kellett volna riszálnia magát. De az X-lábai helyenként rendesen összegabalyodtak a feladatban.

A Rossz tanárban adott (vett, össze-vissza áthelyezett) egy tanárnő, akinek nem a pedagógiai módszerei alternatívak, hanem maga az életvitele és -felfogása. Pénzéhes, férfifaló (a kettőt együtt szereti), alkoholszerető, drogfogyasztó, diákgyűlölő. Nos, ő tanít, s valamilyen csoda folytán mindig talál magának egy új, s többnyire menő sulit, ahol állást kap. Amikor a következő állomáshelyére kerül, vőlegénye éppen szakít vele, s ő ott marad pénz, biztonság és pénz (ja, ezt már írtam) nélkül. Nosza, rögtön le is csapna egyik helyettesítő kollégájára (a borzalmasan nyálmeleg Justin Timberlake-re), aki persze kőgazdag és a nagymellű nőket szereti. Ettől kezdve a sztori irányvonala csakis arra koncentrál, hogyan próbál Elizabeth pénzt szerezni eljövendő melleire, hogy aztán a ficsúr ágyába pattanhasson.

A hiba nem az én billentyűzetemben van, a történet tényleg messze veti magát a racionálistól és hitelestől. Azt, hogyan szerez Elizabeth dögös-kurvás autómosással 6000 dollárt egy nap alatt, valahogy nem illik megkérdezni. Sem azt, miért kaphat egy tanár hasonló nagyságrendű összeget egy nyamvadék kompetencia felmérés győztes eredményéért. Úgy látszik, ott ennyire megfizetik a közszolgákat. De mindegy, vígjátékról van szó, nem mélyértelmű nagydolgozatról. Mint mondtam, a Rossz tanár egyrészt a helyzetkomikumra koncentrál, másrészt a karakter(ek)re. Az elsőből van néhány, csakhogy nagyon vérszegény (fűszegény) kompozícióban, utóbbiban pedig a főszereplőt játszva lenyomják a mellékfigurák. Elizabeth hol nyivákol, hol keménykedik; hol züllik, hol ribanckodik - végtelenül sterilen. A mellé odaállított, dinamikát biztosító mellékszálak, akik ténylegesen a történet előrelendítői, simán letaszítják őt a maga(s) sarkáról.

Lucy Punch Mókuska szerepében persze túlontúl affektál, nyafog - de ezt kell csinálnia. Lynn viszont, a molett-maradi konzervatív-bátortalan tanárnő telitalálat! Phyllis Smith szürkeségével ragyog túl Cameron Diaz színtelenségén, és valódi, szívből jövő együttérzésre késztet. Ugyanígy lehetünk ezzel a Jason Segel alakította tesitanár esetében, aki - ki tudja, miért - erősen hajt Elizabeth-re. Az ő karaktere is fáklya szinte a középszerűségben, agyba-főbe mossa le a vászonról a legfőbb csiricsáré mellé(k)fogást, Justin Timberlake ellen-macsótlanságát. Nos, ők öten kavarognak a történet középpontjában, ők rugdalják helyenként erőszakosan tovább a sztorit - azt a sztorit, amely nem alkot teljes egységet.

Nem is alkothat, mert néhol az összefűzések sántítanak. Elizabeth a vége felé kicsit pálfordul - miért? Nincs meg a filmben az a komoly fordulópont, amely erre katalizálhatná, ergo a “boldog vég” erőltetett és béna. Aztán vannak olyan jelenetek, amelyeket nem is nagyon értek. Például a karácsonyi vacsora az osztályba járó ultraciki srác családjánál. Mire fel? Vagy a ruhában szexelés ormótlan-kínos percei. Viszont egy-két jól eltalált jelenet is akad azért a Rossz tanárban, például amikor Elizabeth kőkemény, kérdezz-felelek, kosárlabdával agyondoblak tesiórát tart. Na, az tényleg vicces.

Összefoglalva viszont az a maximum, hogy közepes alá az egész. Sajnos be kell látni, hogy a vígjátékok terén az amerikai kreativitás végleg kiveszett. Néhány jópofa geg, izmosan nem odaillő beszólás, csepegtetett fekália még nem vígjáték - legalábbis nekem nem. A dramaturgia fogalmát manapság már hírből sem ismerik, a húzónevek pedig (akik pedig néha nem is húznak, csak vonszolnak visszafelé) a cseppnyi intellektusra vágyóknak indifferensek. Azt viszont el kell ismernem, még ha éppen nem pozitív értelemben is, hogy a Rossz tanár attitűdje bátor bevállalás egy olyan világban, amikor a tanárok minden mozdulata céltáblában van. Káromkodni, semmibe venni a diákot, nem erkölcsösen élni és dolgozni, borzasztóan rossz példát mutatni humornak talán forrás, de semmiképpen nem követendő példa. Erre igazán komolyabban lehetett volna építkezni, de az elmúlt érában a vígjátékok forgatókönyvei közel sem (mester)művek. Így messze nem lett az a Rossz tanár sem. Cameron Diaz-t pedig felejtsük már végre el!

Kommentek

Legyél te az első, aki hozzászól!

Ha hozzá szeretnél szólni ehhez a cikkhez, akkor először be kell jelentkezned!