Super 8

Akit érdekel a Super 8 és olvasott is utána eleget biztosan belefutott már legalább egy “J.J. Abrams az új Spielberg” kijelentésbe. Nos, ha ez a kijelentés egy kissé pontatlan is, de valóban megidézi a blockbuster mester korai szellemét.

Abrams munkáin látszik, hogy őszintén imádja a filmeket, legyen az tv- vagy mozifilm, egyszerűen lerí róla a koncepcióéhség, általában tele van helyenként eldugott, rejtett utalások tömkelegével és érezni bennük azt az elvakult küldetéstudatot, hogy nézőjét a végletekig szórakoztassa. Karrierjének kezdete óta mindig is érdekelték a szokatlan megoldások, többek között ennek köszönhető az addig televíziózásban nem alkalmazott koncepcióval ügyködő Lost sikere vagy a szörnyfilmeket új dimenzióba helyező Cloverfieldé. A direktornak ezúttal nosztalgizáni támadt kedve, persze szigorúan a saját stílusjegyeinek beépítésével.

Talán nem hazudok nagyot, ha azt mondom, hogy az alapfelállás nagyjából kamaszkorunk legizgalmasabb gyerekfilmjeit követi: egy csapat ifjú filmes szemtanúja lesz egy katasztrófának, amiről kiderül, hogy bizony korántsem volt véletlen.

Abrams megfelelően csepegteti a háttérinformációkat, egyáltalán nem tolakodó, éppen ebből kifolyólag kezdetben több kérdést dob fel, mint amennyit meg is válaszol - de ezzel csak intelligens emberként kezeli nézőit. Aztán a vonatkatasztrófával hirtelen komoly audiovizuális origát kapunk az arcunkba, viszont el kell szomorítanom a robbanások és puskaropogások kedvelőit, mert nagyjából ez lesz a film egyetlen, akciódúsabb jelenete. Innentől viszont beállunk egy kellemesen csordogáló nosztalgiaszintre, a gyerekek a rejtély nyomába erednek (Kincsvadászok), megérkezik az ilyenkor megszokott katonaság (E.T.), a városkában pedig egyre csak sűrűsödnek a különös jelenségek (Harmadik típusú találkozások). Bár a családi dráma mellékszállal néhol kissé megbicsaklik a lélektani Spielberg faktor, Abrams igyekszik nem sokáig húzni a szálakat és ennek köszönhetően sajnos hamar pontot is tesz a végére.

A szereplők kiválasztása ideális, sehol egy végletekig ismételt arc, csupán régi ismerősök sorozatokból (Kyle Chandler - A kiválasztott, Ron Eldard - Vészhelyzet), egy rakás újonc (Joel Courtney, Riley Griffiths) és a tehetséges Dakota Fanning nem kevésbé tehetséges húga, mindössze 12 éves Elle Fanning (Oviapu).

Külön dícséretet érdemel még a forgalmazó, UIP-Duna Film szinkronja, rég hallottunk ennyi természetes magyar gyerekhangot a vásznon (Baráth István, Tamási Nikolett és Penke Bence). Az eredeti változat megtekintésének hiányában is bátran kijelenthető, hogy legalább ilyen minőségi munkát várnánk el az összes blockbusternél (lásd negatív példaként A Karib-tenger kalózai legutóbbi részét és a Depp játékát teljesen más irányba terelő Király Attila).

A Super 8 néhány sablonos eseménnyel, a földönkívüli lény gyenge háttérsztorijával és a gyorsan lezavart zárással együtt is az utóbbi évek talán egyetlen valamire vehető gyerekfilmje, egyúttal - Spielberg korai filmjei mellett - tiszteletadás egy olyan technológiának, amelynek a jelenleg Hollywoodban dolgozók zömét köszönhetjük.

Kommentek

Legyél te az első, aki hozzászól!

Ha hozzá szeretnél szólni ehhez a cikkhez, akkor először be kell jelentkezned!