Social Network - A közösségi háló

Balzac szerint minden nagy vagyon mögött találunk egy bűnt. Filmes szempontból sokkal találóbb és lényegesebb, hogy egy sztorit is. A ma 25 milliárd dollárt érő Facebook megszületése is a mozikba kívánkozott – még ha ez első hallásra nem is tűnik olyan egyértelműnek. Hiszen hogyan lehet érdekes, urambocsá’ izgalmas egy olyan film, amiben a szövegkönyv jelentős hányadát a programozói és jogi szakzsargon teszi ki, s nem mellesleg a főhöse egy kockafejű nyominger? A válasz egyszerűbb, mint kapcsolati státuszt változtatni a FB-on: úgy, hogy David Fincher rendezi.

Ennél pörgősebben, akciódúsabban nem lehetett volna elmesélni ezt a(z amúgy ráadásul kifejezetten tanulságos) történetet. A sallangmentes rendezői megoldások, a dinamikus vágás, a sodró lendületű zene azonnal feledtetik az egyszeri nézővel, hogy kicsit sem ért a programozáshoz, és hogy alapvetően nem tudják meghatni az East Coast egyetemistáinak néha szánalmasan kisszerű problémái. A film, magához a Facebook-hoz hasonlóan, észrevétlenül szippant be a világába, és el sem ereszt a végefőcímig.

Teszi mindezt nyaktörő sebességgel; és mégis, egyetlen dráma sem marad kibontatlanul, egyetlen, bemutatásra érdemes sors sem esik áldozatul a tempónak, mert Finchert minden szereplője borzasztóan érdekli. Sőt, pont az viszi előre a mozit, hogy a főhősök mindannyian hoznak magukkal valami kisebb-nagyobb személyes tragédiát, amit a rendező akkor is átélhetővé varázsol, ha az egyébként közönséges nyafogás tárgya lehetne csupán. A főhősök közti konfliktusok percről-percre fokozódnak: épül a Jenga-torony, és közben egyre jobban inog.

A casting hibátlan volt, és ez azért jó hír, mert, Fincher ide vagy oda, kamaradarabról beszélünk; tehát végül minden a színészeken áll vagy bukik. Az ő érdemük, hogy sem a programozók, sem a végletekig jólnevelt harvardi izomkolosszusok nem végezték papírízű, kétdimenziós figuraként. Hiteles, mélységgel rendelkező karaktereket kapunk, és ez szerencsére duplán igaz a főszereplőre, Jesse Eisenberg-re, akit eddig csak túlérzékeny lúzerként láthattunk – most sokkal több ennél. Árnyaltabb alakítást kívánt meg tőle a Facebook-mozi; és ez már az első képkockáknál kiderül, amikor szokásos csajozós bénázásait Esőember-szerű szellemi kitérőkkel bolondítja meg; az utolsó jelenetben pedig egy pillanatra még az is felvillan, ahogy anno DiCaprio Howard Hughest megformálta. Na igen, kattant milliárdosokból Hollywoodban sosem lesz hiány, az ilyenkor szokásos Oscar-jelölésre pedig most is megvan minden esély.

Külön említést érdemel még Andrew Garfield, aki minden értelemben hűséges fegyverhordozója Eisenbergnek és karakterének; emellett már a kezdetektől pazar párbajt vív (az Álomgyárban botrányosan alulfoglalkoztatott, pedig eszméletlenül tehetséges) Justin Timberlake-kel, aki nélkül ez a film fele ilyen színes és szellemes sem lenne.

Ráadásul éppen Timberlake figurája mondja ki a mozi egyik nagy igazságát; miszerint a Facebook az új nyilvánosság, ahol a „valódi” életünket éljük. Erre mit mondhatnék? A Social Network nálam egyértelmű LÁJK.

Kommentek

Legyél te az első, aki hozzászól!

Ha hozzá szeretnél szólni ehhez a cikkhez, akkor először be kell jelentkezned!