Filmkritika

Semmit magamról

Kovács Patrik kritikája
2010. augusztus 21. 22:01

Könnyűnek tűnhet filmet készíteni az elidegenedésről, hiszen „csak” az emberi jellem ősmintáit kell hatásosan poentírozni - a magány, a mizantrópia, az egzisztenciális árvaság izzó kémiájából bensőséges lélekrajzokat kicsiholni. Nem véletlen, hogy Urszula Antoniak (két tévéfilmmel a zsebében) mozis debütjénél gondolkodás nélkül ráhasalt a biztos sikernek tűnő témakörre. A mélyen európai (cseh-lengyel gyökerekkel rendelkező) rendezőnő multikulturális stábbal forgatott, pszichológiai és lélektani puhatolózásra vállalkozó művészfilmje furcsamód ragaszkodik a címéhez. Nem mond semmit a vázolt problematikáról, legalábbis semmi újat. Azt viszont gyakorlott stílusossággal teszi.

Persze az originalitás vitatható fogalom a művészetben - főleg a kazuális viszonyokat cincálgató, merengő stílusú mozidarabok műfajában. A Semmit magamról tipikusan ilyen film:  a történet a „belső kalandra” fókuszál, melyben morális konzekvenciák és szirupos nyersromantika nélkül bomlik ki a véletlenül összesodródó emberpár melódiája. Antoniak nagy erénye, hogy végig valamiféle aszketikus tartaléklángon égeti a fabulát: Martin (Stephen Rea) és Anne (Lotte Verbeek) magánéletének nincs motivációs háttérközege. Az objektív elbeszélői nyelvezet még morzsákat sem csepegtet nekünk a középkorú remete és a vadóc mizantróp előéletéből, a talányos múlt sem kísérti őket szűrőzött flashback-ek vagy homályos rémálmok formájában. A lengyel direktor tehát mértéktartóan és szikáran kezeli a minimalista narrációt, egy pillanatra sem nyitva meg a tömegfilmes tradíciók zsilipeit.

A nyitány akár azt a benyomást is keltheti, hogy az Út a vadonba nyugat-európai közegbe helyezett variánsát látjuk: egy fiatal nő - a zsibongó nagyváros elől menekülve - fejest ugrik a nyugodt, békés vidéki életbe. Találkozik egy öregedő gazdával, és azt a különös alkut kötik, hogy a férfi élelmet szolgáltat a nőnek, ha az cserébe műveli a földjét, de nem vájkálhatnak egymás magánéletében. Az egylégterű cselekmény során a láthatóan még tanulópénzt fizető Antoniaknak meggyűlik a baja a fényképezéssel. Kezdettől fogva hatásos vizuálpoétikában gondolkodik, ami eleinte nem is zavaró tényező. Merész nézőpontváltások és matt színek nyomasztó kakofóniája nehezedik az expozícióra, de az öreguras cselekménymenet lassacskán kiérleli a hatásvadász kamerakezelést. A Semmit magamról a magány balladája - de Antoniak a főtémát hosszú beállításokba csomagolt csendrohamokkal húzza alá. A sokszor alulexponált - a szereplők mindennapi rutinját lefestő - képkivágások persze az elhagyatottságot hivatottak nyomatékosítani, de néha még a diegézist is kiiktató üresjárataik hamar elálmosítják a nézőt, arról nem is beszélve, hogy a kevés dialógussal kísért minimál-drámát is futóhomokra terelik. Rabolják ugyanis a figurák lassan bimbózó interakciójának szánt időt.

A történetnek mindazonáltal van gondolati mélystruktúrája, még ha a képvilág nem is festi meg azt izgalmas árnyalatokkal. A különböző szekvenciákat megelőlegező, iskolás feliratozás (ami némi didaxissal itatja át a sztorit) tanúsága szerint visszafelé pereg a szokásos szerelem-narratíva fonala, és valóban. Hőseink a teljes közöny állapotából bandukolnak az érzelmi kitárulkozások meghitt hálózatáig. Az erotikaelvű társadalomnak totálisan ellentmondva, a szereplők boldogságmitológiájában nincs helye a szexuális beteljesedésnek. Király Jenő híres románcteóriájában a Semmit magamról a szerelmi tragédia speciális helyiértékét foglalja el. Anne az „erotikus románc” cinikus szexuáletikája helyett vegytiszta mizantrópiát hoz magával, amit Martin gyöngéd gondoskodása észrevétlenül konvertál szerelemmé. A „tragikus románc” Martin halálával gyűrűzik be a cselekménybe, ügyesen életben tartva a főhősi belvilágok inverzióját. Anne ugyanis embrió-alakzatban kuporodik Martin holtteste mögé, szorosan átölelve a lepedőbe csomagolt hullát. Mintha a születés megváltó - és egyben megsemmisítő - csodájában reménykedne. Megnyugvásra persze nem találhat: a záróképeken spártai szállodaszobában találjuk, amint a plafont bámulva, szomorkásan mereng az életén.

Minden esetlensége ellenére a Semmit magamról hiteles röntgenlenyomat az egymástól menekülő, magányba zárkózó emberek sanyarú mikrotársadalmáról. Urszula Antoniaknak pedig vannak megnyerő ötletei, szemfüles beállításai, és határozottan ért az emóciók finom kicsikarásához, de művészieskedő sallangjait előbb le kell vetkőznie ahhoz, hogy igazán nagy alkotó váljon belőle.

Értékelés:

Semmit magamról

Játékidő: 85 perc

Rendezte: Urszula Antoniak

Szereplők: Stephen Rea, Lotte Verbeek, Tom Charlfa, Fintan Halpenny, Ann Marie Horan, Sean McRonnel

Forgalmazó: Mozinet

Tovább a film adatlapjára

Kommentek

Legyél te az első, aki hozzászól!

Ha hozzá szeretnél szólni ehhez a cikkhez, akkor először be kell jelentkezned!

Legfrissebb kritikáink
  • Tintin kalandjai

    Erdélyi Tamás szerint: "Összegezve a Tintin kalandjai remek szórakozást nyújt a 10 év alatti korosztálynak, a felnőtteknek pedig akad egy tucat kikacsintás (pl. Hergé cameoja) és a rendkívül impresszív látvány - utóbbi azonban az egyetlen oka annak, hogy később Spielberg klasszikusai között emlegessük."
  • Drive - Gázt!

    Kovács Patrik szerint: "A Drive ugyan távolról sem korszakalkotó mestermű, de érzékbizsergető stiláris kuriózumként, "hangulatfilmként" mégis joggal pályázik a néző szimpátiájára."
  • A hódkóros

    Czehelszki Levente szerint: "Kijelenthető, hogy Jodie Foster új rendezésével bizonyos értelemben csúnya luftot lőtt. Gibson továbbra sem A-listás színész, de legalább már jó úton van afelé, hogy cselekedeteiről újra a Filmvilágban, ne pedig a Blikkben értekezzenek."
  • Cowboyok és űrlények

    Erdélyi Tamás szerint: "A stáblistára tekintve rögtön kiderül, hogy a majdnem húszfős produceri stáb és a történetért felelős nyolctagú(!) csapat garantált módja annak, hogyan szakítsunk százfelé egy inkább egyszer, de alaposan körbejárt koncepciót."
  • Rossz tanár

    Szilvási Krisztián szerint: "A Rossz tanár tényleg gyenge, úgy pedagógiailag, mint dramaturgiailag. Cameron Diaz halovány-steril unalmas komika, s bár 2 mellékszereplő azért viszi a sztorit, összességében táblán csikorgó, köhögést porzó kréta-fércművel van dolgunk."