Filmkritika

A szupercsapat

Kovács Patrik kritikája
2010. augusztus 12. 13:54

Mostanság a ’70-es, ’80-as évek retro-sorozatainak hipermodern újragondolásaira mint egyfajta csodabalzsamra gondolnak Hollywood átmenetileg kóros ötlethiánytól sújtott, tenyérdörzsöléstől hangos vizein. Elég csak olyan adaptációkra gondolni, mint a Starsky & Hutch, a Charlie angyalai vagy épp az élőszereplős Scooby-Doo: egytől-egyig olyan színes-szagos bérmunkák ezek, melyeknek egyetlen ütőkártyája a csorbult nosztalgiáztatás, az eredeti kulturális kontextusából vasmarokkal kiszakított forrásanyag hígított újraizzítása. Egyáltalán lehetséges-e, hogy egy patinás kultsorozat igazán markáns filmváltozatot kapjon? Eddig nem láthattunk rá eklatáns példát: főként hosszú ideig futó, popkulturális beágyazottságú sztárszériáknál minősül eleve szélmalomharcnak ez a kényelmes kalózkodás. Joe Carnahan (Füstölgő ászok) persze talpraesett alkotónak mondható, de a Szupercsapat idei feltámasztása sem pumpálta tele friss vérrel korunk dicstelen remake-ágazatát.

Szimpla eredetsztorit kapunk: hőseinket, akik egy különleges katonai alakulat tagjai, ártatlanul vádolják meg egy agyafúrt bűncselekmény elkövetésével, és rövid tárgyalási procedúra után már szagolhatják is az ínycsiklandó börtönkosztot. Hannibal (Liam Neeson) irányításával azonban hamar kereket oldanak, összedugják a fejüket, és megpróbálják kideríteni, melyik alattomos patkány köpött a levesükbe. Peck hadnagy (Bradley Cooper) a női szívek elrablásában jeleskedik, Murdock (Sharlto Copley), a piromán mókamester légijárműveket vezet bámulatosan, Baracus (Quinton Jackson) pedig az öklével imád rendet csinálni. Persze az “eredetsztori” nem azt jelenti, hogy Carnahan lépcsőzetesen adagolta volna a magabiztos csapatkohéziót a cselekménybe: a flúgos kvartett menetrendszerűen összecsiszolódik, még mielőtt tisztesen belemarkolhatnánk a popcornunkba. Ne várjunk fejlődőképes viszonyrendszereket, karakterorientált vonalvezetést, és főleg ne próbáljuk meg erőszakosan visszakövetelni az eredeti sorozat szellemiségét - ellenkező esetben öt perc múlva hűlt helyünk lesz a nézőtéren.

Carnahan egész egyszerűen nem tesz többet, mint egy rutinból dolgozó díszletmunkás: összerendezi, helyükre tologatja, szájtátósra pofozza az akciójeleneteket - merthogy az új Szupercsapat lényegében nem kínál mást, mint faltól falig akciót, méghozzá úgy, hogy nem merít széles mozdulattal az eredeti sorozat motívumkincséből. A vonósnégyes motivációs bázisa a törvény előtti önigazolás marad, ami nem is lenne baj, csakhogy ebből a triviális alapszituációból pusztán egy mozgalmas látványmaratont érlel ki a rendező, amelyben a tényleges cselekmény - a Jessica Biel, Patrick Wilson és hőseink között zajló macska-egér küzdelem - döcögősen, néhol fárasztóan csikorog. Még egy újszülött is simán megjósolná, hogy Wilson simlis ügynökfigurája lesz a hunyó, a forgatókönyv langyos állóvize hiába kísérletezik ügyesnek szánt elterelő hadműveletekkel, felesleges közjátékokkal. De nem ez a produkció legsúlyosabb rákfenéje.

Komolyabb probléma, hogy Carnahan szinte teljesen kiürítette a filmből az eredeti széria szubtilis hangulatát, ami finom jovialitásával vastagon beterítette a személyközi kapcsolatokat. Persze néhol éledezni kezd az eredeti humor csenevész fantomváltozata, még a “buddy movie”-ba hajló, csapatkohéziót izmosító jeleneteknek is sikerül néha helyet szorítani a pörgős akciódramaturgiában, de ezek a szekvenciák egyrészt ritkák, másrészt jobbára erőtlenek, nem sikerül őket úgy a helyükre igazítani, hogy szemmel látható és simulékony hálózatot alkossanak a film szövetében. Ugyanakkor természetesen nem is epekeserű “revansfilmet” látunk. Hanem egy óvodásan egyszerű, átlagos akciófilmet, amit nem ment meg a feledéstől az, hogy egy alkalommal szinte teljes egészében megszólal benne az eredeti Szupercsapat híres fanfárja; hogy Liam Neeson karizmája még a gyérül megírt figurájába is életet lehel (habár a Szersén Gyula kristálytiszta magyar hangján megszólaló George Peppard-del távolról sem állná az összehasonlítást); hogy Jessica Biel sötét “bőrszerkóban” masírozik benne fel-alá, vagy hogy a repülőgépes hajszajelenet alatt a néző úgy markolja a karfát, mint egy zombifilm elé ültetett csecsemő.

Steril ezüstvászon-átiratot kaptunk egy jobb sorsra érdemes kultsorozatból. És? Manapság ez nem akkora fegyvertény a káros divathóbort ellen, amire bárki is felkapná a fejét, aki pedig sosem ismerte a forrásanyagot, annak valószínűleg csak hátra kell dőlnie, és élvezni a bizsergető agygyalulást. És? A hisztérikus remake-láz malmai tovább őrölnek Hollywoodban. Ja, amúgy nemsokára jön a nagyvásznas Hupikék Törpikék. 3D-ben. És…?

Értékelés:

A szupercsapat

Játékidő: 117 perc

Rendezte: Joe Carnahan

Szereplők: Liam Neeson, Bradley Cooper, Sharlto Copley, Jessica Biel, Patrick Wilson, Quinton Jackson, Dirk Benedict, Yul Vazquez

Forgalmazó: InterCom

Tovább a film adatlapjára

Kommentek

Legyél te az első, aki hozzászól!

Ha hozzá szeretnél szólni ehhez a cikkhez, akkor először be kell jelentkezned!

Legfrissebb kritikáink
  • Tintin kalandjai

    Erdélyi Tamás szerint: "Összegezve a Tintin kalandjai remek szórakozást nyújt a 10 év alatti korosztálynak, a felnőtteknek pedig akad egy tucat kikacsintás (pl. Hergé cameoja) és a rendkívül impresszív látvány - utóbbi azonban az egyetlen oka annak, hogy később Spielberg klasszikusai között emlegessük."
  • Drive - Gázt!

    Kovács Patrik szerint: "A Drive ugyan távolról sem korszakalkotó mestermű, de érzékbizsergető stiláris kuriózumként, "hangulatfilmként" mégis joggal pályázik a néző szimpátiájára."
  • A hódkóros

    Czehelszki Levente szerint: "Kijelenthető, hogy Jodie Foster új rendezésével bizonyos értelemben csúnya luftot lőtt. Gibson továbbra sem A-listás színész, de legalább már jó úton van afelé, hogy cselekedeteiről újra a Filmvilágban, ne pedig a Blikkben értekezzenek."
  • Cowboyok és űrlények

    Erdélyi Tamás szerint: "A stáblistára tekintve rögtön kiderül, hogy a majdnem húszfős produceri stáb és a történetért felelős nyolctagú(!) csapat garantált módja annak, hogyan szakítsunk százfelé egy inkább egyszer, de alaposan körbejárt koncepciót."
  • Rossz tanár

    Szilvási Krisztián szerint: "A Rossz tanár tényleg gyenge, úgy pedagógiailag, mint dramaturgiailag. Cameron Diaz halovány-steril unalmas komika, s bár 2 mellékszereplő azért viszi a sztorit, összességében táblán csikorgó, köhögést porzó kréta-fércművel van dolgunk."