Shrek a vége, fuss el véle 3D

A Shrek-sorozat utolsó részének alkotói a záróepizód történetével gyönyörűen rámutattak a széria legnagyobb problémájára: Shrek már nem a régi.

Az első ogrés mozi minden tekintetben újító erejű volt. Se nem szép, se nem jó a főhős; az évszázadok alatt rögzült kollektív mesebirodalom atomjaira hullott; a látvány pedig ámulatba ejtette az egész világot lenyűgöző élethűségével (csak a dagonyázáshoz használt sár kidolgozásával hónapokat töltöttek a vérprofi animátorok). A siker nem maradt el, és sajnos az ilyenkor box office-szempontból kötelező folytatások sem.

A második és harmadik rész meg sem kísérelt az újdonság varázsával hatni, inkább újra és újra elővették és leporolták az első rész jól bevált paneleit. Ez a húzás két folytatásra volt elég, a negyedik Shreket már nem menthette meg. A Shrek a vége, fuss el véle! tökéletes érdektelenségbe fullad, és ezért egyszerre felelős rendező, forgatókönyvíró és rajzoló.

Mindannyiukon érződik a muszájból elvállalt napszámosmeló kínja, a filmen meg az átható izzadtságszag - olyan, amilyet csak a szenvedve összetákolt forgatókönyvek tudnak árasztani magukból. Mivel az Apádra ütök-mozik összes lehetséges konfliktusforrását végigzongorázták, kellett találni egy ürügyet, amiért Shrek újra akcióba lendülhetett. Irány az ’50-es évek Hollywoodja, gondolták a kreatív elmék, és előhúzták a kalapból a “milyen lenne a világ, ha én nem lennék?” című örökérvényű toposzt, hogy aztán az elcsépelt alapsztorit a hozzá illő förtelmesen unalmas “tanulsággal” koronázzák meg. Egy újszülöttnek minden vicc új, de sajnos már egy mai ötéves is legalább három olyan (animációs) filmet láthatott eddigi élete során, amely erre fut ki.

A főgonosz kitalálásakor aztán még ezt a roppant szellemes húzást is sikerült überelni. Tegyük fel, hogy nem meséltünk el mindent Shrek-ék múltjából, bukkanjon hát onnan fel egy figura… A szóban forgó karakter ráadásul annyira gyenge, hogy már a zenés végefőcím alatt kiválóan el lehet felejteni két szem maradék popcorn között. Most az egyszer tényleg jöhetett volna a Szőke Herceg fehér lovon - de neki erre a részre írmagja sem maradt, helyette be kell érnünk egy ír tökmaggal.

Persze nem lehet mindenki Brad Bird, és sablonos forgatókönyvvel is készülhet élvezhető rajzfilm. Ilyenkor jön jól egy hatalmas adag poén. A Shrek negyedik részére azonban négynél több nem jutott, és ezek is két percen belül hangoznak el. Nincs rá jobb szó: siralmas.

Mike Mitchell rendező ehhez a könyvhöz nem is tudott igazi dinamikát hozzárendelni, de láthatóan nem is akart. A(z elviekben) legakciódúsabb epizódról beszélünk, amely ráadásul 3D-ben készült! Elveszett az első rész képi újdonsága, a figurák mozgása néhol kifejezetten csúnya, és döbbenetesen sok esemény játszódik sötétben, amely a rajzolók részéről sumákolásnak hat. Szerintem az is volt.

Ezúttal a megszokott filmtörténeti utalásokból is bántóan keveset kapunk, csak Óz banyái hoznak némi felüdülést - de őket meg túlszerepeltetik az alkotók, így összekacsintós poénból dögunalmas kellékké válnak a film végére.

S ha már a film végénél tartunk: őszinte mosolyt és jóérzést csak a zenés végefőcím tudott előcsalni belőlem, mert ebben végre hajlandóak voltak három perc erejéig újra kreatívnak lenni Shrek életre hívói; és ehhez egy stílusos gesztussal hozzácsapták az első rész klasszikussá vált húzónótáját is. Csakis ennek köszönhető, hogy nem utáltam meg egy életre a rajzolt ogrékat.

Kommentek

Legyél te az első, aki hozzászól!

Ha hozzá szeretnél szólni ehhez a cikkhez, akkor először be kell jelentkezned!