Oda az igazság!

Hogy a film nem lesz a közönség kedvence, már az első pár percében nyilvánvalóvá válik, de még mielőtt bárki is belehajítaná Jancsó Miklós legújabb filmjét a „már megint egy művészieskedő sz…” címkével ellátott skatulyába, vegyük egy kicsit jobban szemügyre az alkotást, és tegyük fel az örök kérdést: mit is akarhatott ezzel kifejezni az alkotó? Természetesen erre egyértelmű választ még akkor sem biztos, hogy kapnánk, ha magát a rendezőt kérdeznénk meg. Az Oda az igazság nem egy didaktikus darabnak készült, nem vezeti végig kézen fogva a nézőt a film cselekményén, hanem szabad utat enged képzeletének, rábízva, mit olvas ki a képsorokból.

A cím talán félrevezető lehet, hiszen valami csak akkor lehet „oda”, ha egyszer azt már birtokoltuk, ám a film végső konklúziójaként azt szűrhetjük le, hogy az igazság egzakt fogalmát nemhogy nem birtokoltuk, de még köszönőviszonyban sem nagyon voltunk még vele. Helyette viszont mindig is voltak marionett művészek, akik hús-vér embereket tekintettek bábuknak, s legalább úgy manipulálták a mindenkori uralkodót, mint az istenadta népet. Természetesen rajtuk múlott egyúttal a bábelőadás szereposztása is, kiből legyen uralkodó, kiből alattvaló és kiből halott. Jancsó legújabb filmjében ezeket a minden korban jelenlevő bábművészeket mutatja be, miként zajlott „munkásságuk” Mátyás király idején. Jancsó kiemelten kezeli a jelenség örökérvényűségét, hogy a „főnökcsinálás” és a főnökből „hülyét csinálás” dramaturgiája Mátyás óta (és már Mátyás előtt is) egészen napjainkig mindig ugyanúgy nézett és néz ki. Mind Magyarországon, mind bárhol máshol a világon (noha jogosan érezzük néha, hogy mindez kis hazánkra fokozottan igaz), mind a politikában, mind a társadalom bármilyen hierarchikus felépítésű szervezete esetében. Ezt az örökérvényűséget pedig mi mással is fejezhetné ki jobban Jancsó, mint szélsőséges stilizációval? Senki se számítson tehát korhű történelmi drámára, sem a Mátyás-legendákon alapuló mesejátékra, nem lesz se koronázás a Duna jegén, se álruhában barangolás (lefejezés és karóba húzás azért lesz, de másképp, mint ahogyan elsőre gondolnánk). Jancsó világa eleve nem tűr meg efféle műfaji megkötéseket.

Éppen ettől a Jancsóra oly jellemző stilizációtól válik az Oda az igazság nehezen érthetővé és emészthetővé. Mindenképpen szükséges némi előzetes tudás az akkori Magyarország történelméről, ha érteni akarjuk a film egyes utalásait. Nem teszik könnyebbé a film megértését a kettős szerepek sem. A színészek ugyanis jobbára a marionett-művészek által kiosztott szerepeket testesítik meg, a konkrét történelmi alakokat csak másodlagosan. Így játszhatja Cserhalmi György egyszerre Szilágyi Mihály és Kinizsi Pál szerepét, Ladányi Jákob így lehet egyszerre az ifjú Mátyás és Corvin János, és ekképpen van jelen végig a filmben Mucsi Zoltán és Nagypál Gábor, mint főállású „királycsinálók” Mátyás királlyá választásától (1458) egészen a mohácsi vészig (1526), semmi jelét nem mutatva az öregedésnek.

Az Oda az igazságban megjelenített világ egyfajta ötvözete az elmúlt évek Kapa-Pepe sorozatának és a „régi Jancsó-filmeknek”. Előbbi groteszk abszurditása és tartózkodása mindennemű drámaiságtól alapvetően meghatározza jelen film hangulatvilágát, valamint Scherer Péter megjelenésével a film utolsó húsz perce teljesen beleillik a Kapa-Pepe filmek sorába. Ám mindezek mellett visszatérnek a mára klasszikussá vált művek jellegzetességei, a meztelen nő, a néptáncosok (egyfajta mobilis ember-díszletként megjelenve), és számos más Jancsó-motívum, valamint a hosszú beállítások is visszaköszönnek, bár jelen esetben már nem a nagytotálban felvett szélfútta puszta jelenik meg, hanem javarészt a szereplők között pásztáz a kamera. A hatalom természete is állandóan vissza-visszatérő téma Jancsónál, de immáron nem a hatalom és a hatalom által kiszolgáltatottak közötti konfrontáció kerül előtérbe (mint például a Szegénylegények, a Csend és kiáltás vagy a Csillagosok, katonák esetében), hanem a hatalmat birtoklók és birtokolni vágyók groteszk ellentéte (a hatalom által kiszolgáltatott nép csupán említés szintjén jelenik meg a filmben).

Értelmetlen lenne olyan kérdéseket megvitatni, hogy az Oda az igazság jó-e vagy rossz. Jancsó külön értékkategóriába tartozik, s noha nem szárnyalta felül korábbi műveit (és ezt ilyen életművel a háta mögött ne is várjuk el a rendező úrtól), legújabb filmje most, 2010-ben igen aktuális problémákra reflektál, vagyis az aktuális hatalmi bábelőadások kritikáját könnyen kiolvashatjuk a filmből, ám ezen túlmutatva láthatjuk e jelenség mindig jelen lévő és soha el nem tűnő jellegét. Mindamellett, hogy az Oda az igazság egyszerre groteszk és abszurd humora miatt igen szórakoztató, és számos idézhető, emlékezetes jelenetet találhatunk, mint ahogy az előző sorokból kiderült, nem egy „könnyű” darab, ám megnézésre mindenképpen érdemes.

Kommentek

Legyél te az első, aki hozzászól!

Ha hozzá szeretnél szólni ehhez a cikkhez, akkor először be kell jelentkezned!