Filmkritika

A szállítmány

Szilvási Krisztián kritikája
2010. január 25. 10:12

Vajon létezik-e tökéletes bűntény? Amikor minden klappol, a rosszfiúk a legcsekélyebb kétség nélkül ússzák meg, és lehetetlen elvezetni, visszavezetni hozzájuk a szálakat? Elképzelhető. Mindenesetre sem az élet, sem pedig a filmek nagyja nem erről árulkodik. Valahol, valahogyan, esetleg valaki által mindig hiba csúszik a számításba. És ebből lesz a baj, a kalamajka, az igazi történet. Mint A szállítmány esetében is. Ha minden stimmelne, nem lenne ember, aki végignézzen egy ilyen filmet, mert ugyan ki akar látni egy simán lezajló pénzrablást, amit ráadásul nem is kívülállók követnek el, hanem belső emberek - a pénzszállítók maguk. Na ugye! Amikor az a bizonyos porszem belerágja magát az elképzelt terv szövetébe, és centiről centire borulni kezd minden, kezdetét veszi a valódi cselekmény, az izgalmas eseménysor. Egyszerű ez, kérem szépen, mint a… tudjuk mi. Egy ilyen alapra pedig már lehet celluloid-várat építeni.

A szállítmány is ennek fut neki. In medias res vág bele a pénzszállítók történetébe, akik egymásnak (meg)esküdnek, amúgy összeesküdnek becsületük és munkaadójuk ellen. Csakhogy minél többen érintettek egy ilyen buliban, annál hatványozottabb a fogaskerék megakadásnak az esélye, hát még ha egy kvázi-idegen kolléga is bekerül a képletbe. Nagyon jól tesz James V. Simpson forgatókönyvíró, hogy nem szán mélyvizsgálatot a sztori előkészítésére. Nem megyünk bele a főszereplők magánéletébe, gyakorlatilag még civilben sem látjuk őket - kivétel az egyetlen új-fiú, a frissen bevett Ty Hackett. Neki valamelyest megismerjük a hátterét, a szomorú-szimpatikus élet-kerettörténetét. Nem mondom, hogy sportszerű a dolog a nézővel szemben, mert nagyon nem az. Belekényszerít egy echte eleve eldöntött alaphelyzetbe, mely szerint Ty a jófiú, akivel azonosulni kell, a többiek pedig a rosszak. Fekete-fehér (a gyengébbek kedvéért elmondom, hogy ez alatt nem bőrszínt értek) összecsapás ez, ahol a szélsőségesen szeplőtelen iraki veterán képviseli a jót; a ferdén, sandán és gyanúsan pislogó többiek pedig a rosszat. De hát ez egy ilyen történet, ezzel együtt kell élni.

Meg azzal is, hogy a cselekmény egy szálon fut, szalad, rohan. De nem is lehetne máshogy, hiszen akkor már egy előkészített, talán túlbonyolított sztori formálódna a szemünk előtt, amelyet természetszerűleg nem lehet végig 1000 fokon izzítani. Ezt viszont lehet - illetve kell is. Mivel nincs kitekintés, oldalpillantás, azt kell felpörgetni, amely megszakítatlanul, s mintegy korrekten valós időben zajlik a szemünk előtt. A szállítmány nagy értéke, hogy ez sikerül is neki. S bár a történet nem mentes a sablon-fordulatoktól, és a főhelyen trónoló fogcsikorgató alap-hibától (erről később), a film működik. Jó helyen van a zenei hatásturbó, a vágás a műfaj követelése szerint professzionális, és a feszültség is képes szinte véges végig fennmaradni egy motiváló-izgató szinten-színvonalon. Ám amely egyértelműen atmoszférateremtő, és a mozi egészének megadja az alaphangot, főhangot, az a környezet és a díszlet. Nem látjuk a lüktetően színes, mozgalmas várost (pedig nyilvánvalóan ott kell játszódnia a történetnek), helyette egy merev-szürkével satírozott, csupa beton, végtelenül steril gyár- és iparegyüttest. Ehhez pedig még csak hozzátesz a pénzszállító autók robusztus felépítése, praktikus, minden finomságot nélkülöző, klausztrofóbiás ridegsége. Ez vitán felül csillagos ötös a stábnak.

Maga a kiindulópont azonban sántít, mint a kiluggatott autókerék. Mert ha én balhét tervezek a haverjaimmal, nem adok akkora bazi támadási felületet a tervnek, mint az új fiú belekeverése a dolgokba. Hiszen ki tudja, hogyan fog reagálni, s még ha benne is van a tervben, bármely ponton meginoghat az elhatározása. Viszont ha ő nincs, nincsen film se. De akkor is tévút hihető alapnak. A másik, számomra elhibázott valami a befejezés. Alapkövetelmény, amelyet többnyire nem tudnak megugrani, hogy a végének ütnie kell. Jobban, vagy legalább ugyanúgy, mint azt megelőzően. A szállítmány esetében, ahogyan fogynak a szereplők (a rosszak), úgy csitul lassan a feszültség, és ez nem jó. Mert a legvégére valami langyos lecsengés marad csak, amely szélvészgyorsan űzi ki az emlékezetből a majd’ másfél órán keresztül látottakat (nem is említve a Ty-nak megpendített jutalmat, ami teljesen nonszensz). Szerencsére mindez csak mintegy 2 ponttal csökkenti a film értékét, mert a rendezés ennek ellenére végig feszes, egyben tartott. Arról szándékosan nem ejtettem még szót, hogy a direktort Antal Nimródnak hívják, mivel (s ez inkább tény, mint kritika) A szállítmány minimálisan sem rendezői film. Hanem csak műfajfilm, egyéni vonások nélkül. Hogy ez baj-e? Nem feltétlenül, csak nem emel semmit a majdani életművön.

Nehézség még az effajta filmeknél, hogy nem lehet mindenkit egyszerre mozgatni. Ha történik valami, baromi nehéz az öt különböző, helyszínen aktív szereplőt mondjuk öt eltérő módon reagáltatni. Pláne nem egyéni vonásokkal festeni őket a képernyőre. Ha valaki ezt képes megoldani, arra mondom, hogy tökéletes, Antal ezt csak hellyel-közzel oldotta meg, amely az élvezeti értéken sokat nem csökkent, de nem is teszi háromdimenziósan körüljárhatóvá a jogosan minimalista játékteret. (Jean Reno kiragadott karaktere például akár egy bábu is lehetne, nem sokat tesz hozzá a történethez - semmilyen szempontból sem.) Összességében A szállítmány egészen kellemes film: izgalmas, látványos, átélhető és végigizgulható. Az említett hiányosságok azonban hosszú távon az átlag felé taszigálják, s a világon nem mond semmit Antal Nimródunk egyéni művészi jegyeiről. No majd talán a Predatorral...

Értékelés:

A szállítmány

Játékidő: 88 perc

Rendezte: Antal Nimród

Szereplők: Matt Dillon, Jean Reno, Laurence Fishburne, Skeet Ulrich, Amaury Nolasco, Andre Jamal Kinney, Milo Ventimiglia, Fred Ward, Columbus Short

Forgalmazó: InterCom

Tovább a film adatlapjára

Kommentek

Roby008
#1, 2010-03-24 15:55:33

Egy közepes film amit sajnálok, mert volt benne lehetőség. Én egy percig sem éreztem az izgalmat, valahogy az izgalmasnak szánt jelenetek is kiszámíthatóak és unalmasak lettek. Továbbá a karakterek közötti feszültség is elég takaréklángon égett, pedig a film próbált a feszültségre építeni, de nem jött össze, valahogy az egész sivár maradt, és nem azért mert eleve így akarták, szerintem. Ettől függetlenül nagyon jó kimondani, hogy Antal Nimród megvetette a lábát Hollywoodban, ráadásul, ha a Predators sikeres lesz( A bemutató alapján azért vannak kérdőjelek,de a tralier alapján így is utcahosszal veri a bukó AVP2-őt) akkor még több munka vár rá.

Ha hozzá szeretnél szólni ehhez a cikkhez, akkor először be kell jelentkezned!

Legfrissebb kritikáink
  • Tintin kalandjai

    Erdélyi Tamás szerint: "Összegezve a Tintin kalandjai remek szórakozást nyújt a 10 év alatti korosztálynak, a felnőtteknek pedig akad egy tucat kikacsintás (pl. Hergé cameoja) és a rendkívül impresszív látvány - utóbbi azonban az egyetlen oka annak, hogy később Spielberg klasszikusai között emlegessük."
  • Drive - Gázt!

    Kovács Patrik szerint: "A Drive ugyan távolról sem korszakalkotó mestermű, de érzékbizsergető stiláris kuriózumként, "hangulatfilmként" mégis joggal pályázik a néző szimpátiájára."
  • A hódkóros

    Czehelszki Levente szerint: "Kijelenthető, hogy Jodie Foster új rendezésével bizonyos értelemben csúnya luftot lőtt. Gibson továbbra sem A-listás színész, de legalább már jó úton van afelé, hogy cselekedeteiről újra a Filmvilágban, ne pedig a Blikkben értekezzenek."
  • Cowboyok és űrlények

    Erdélyi Tamás szerint: "A stáblistára tekintve rögtön kiderül, hogy a majdnem húszfős produceri stáb és a történetért felelős nyolctagú(!) csapat garantált módja annak, hogyan szakítsunk százfelé egy inkább egyszer, de alaposan körbejárt koncepciót."
  • Rossz tanár

    Szilvási Krisztián szerint: "A Rossz tanár tényleg gyenge, úgy pedagógiailag, mint dramaturgiailag. Cameron Diaz halovány-steril unalmas komika, s bár 2 mellékszereplő azért viszi a sztorit, összességében táblán csikorgó, köhögést porzó kréta-fércművel van dolgunk."