Az apokalipszis lovasai

Az Apokalipszis Négy Lovasa, mint bibliai motívum gyakorta bukkan fel irodalmi és játékfilmes alkotásokban. A Jelenések Könyvében e lovasok isteni küldöttek, akik halált és pusztulást hoznak a világra. Az Apokalipszis Négy Lovasa már a filmművészet hajnalán, Rex Ingram 1921-es némafilmjének titulusaként is föltűnt, később pedig Lucio Fulci, az olasz horror egyik ikonja is készített spagetti-westernt erre a motívumra. E témakör aktuális kizsákmányolása napjaink egyik nagy kasszasiker-gyárosa, Michael Bay (Bad Boys, Pearl Harbor, Transformers) nevéhez fűződik.

Michael Bay neve kevés filmrajongó előtt ismeretlen. Hatalmas divat utálni, a South Park alkotóitól a szintén hírhedt Uwe Bollig mindenki lesújtó véleménnyel van róla, pedig egy átlag fölötti tehetségű és izgalmas stílusú, a mozilátogató népet időről időre könyörtelenül megadóztató popcorn-exploitation-gyártóról van szó. Persze e sorok írója távolról sem tartozik Bay fanatikus rajongótáborába (ilyesmi is létezik ugyanis), de nem osztom Trey Parker és Matt Stone véleményét, akik az élet egyik nagy igazságtalanságának tartják, hogy Bay-t valaha is forgatás közelébe engedték.

Mindenesetre annyi bizonyos, hogy Michael Bay rendezői minőségben elkövetett munkásságánál sokkal kevésbé dicsőséges produceri tevékenysége. Bay (illetve cége, a Platinum Dunes) többnyire horror-klasszikusokról igyekszik újabb bőröket lehúzni. Ő és bűntársai számos remake-t készítettek (A texasi láncfűrészes, Darkness, a rettegés háza, The Hitcher, Péntek 13), és jelenleg a Rémálom az Elm utcában újráján munkálkodnak. Félreértés ne essék, a magam részéről nem tartom ezen filmek mindegyikét szemétnek, például A texasi láncfűrészes - noha sosem volt esélye felérni az eredetihez - bőven nézhető film lett. Ezekre a remake-ekre szükség és igény is van, de a színvonaluk általában csalódást jelent. Ettől függetlenül Bay és cége anyagilag sikeresnek mondhatja magát ezzel az üzletpolitikával, ezzel is bizonyítván, hogy a horror az egyik leginkább életképes és legnehezebben megunható zsáner. Bay produceri minőségben nem csak remake-eket, hanem többé-kevésbé eredeti forgatókönyvből készített horror-thrillereket is jegyez, ezek egyike Az apokalipszis lovasai.

A film főhőse Aidan Breslin (Dennis Quaid) nyomozó, aki nemrég vesztette el a feleségét, és emiatt eltávolodott gyermekeitől. Eközben különösen kegyetlen gyilkosságok történnek, és Breslin nyomozó felfedezi, hogy ez eseteket az Apokalipszis négy lovasára tett utalások kötik össze.

A filmnek már a nyitásával gondok vannak, ugyanis túl sokadjára látjuk a gyászoló családapa sablonkarakterét. Fel nem foghatom, hogy miért szeretik ennyire ezt a klisét az amerikai forgatókönyvírók. A nyomozó karakterével a néző az egész film folyamán tökéletesen tudna azonosulni, és ezt elrontják a hős fájdalmának hangsúlyozásával. Persze a gyásszal sok ésszerűtlen döntést meg lehet indokolni a protagonista részéről, de ugyanezt kevésbé primitíven is meg lehet oldani. A hős logikátlanabb törekvéseit sokféleképpen lehet motiválni, Hitchcock hősei például gyakran csak unatkoznak (pl. a Hátsó ablak hőse). Miért ne működne a megszállottan nyomozó, a családját elhanyagoló apa karaktere a feleség tragikus halála nélkül? A Bourne-filmek után miért akarna bárki is egy családi problémákkal küszködő karakterrel azonosulni, amikor annak családját legfeljebb másfél óráig ismerheti? Ráadásul ezúttal még a szokásos bugyuta flashback-eket sem kapjuk meg a nyomozó szerelmével töltött időszakáról, így a halott feleség a nézőnek csak egy gyorsan felejthető fénykép.

Nem kell negyed óránál többet nézni Az apokalipszis lovasaiból, hogy a tapasztaltabb filmfogyasztónak leessen, hogy melyik mozi koppintását látja. Ha mást nem is tesz, e film ékesen bizonyítja, hogy micsoda halhatatlan remekmű is a Hetedik. Az apokalipszis lovasai alkotói nem csak a Fincher-film alapszituációját és hangulatát, de összes fordulatát is igyekeztek lemásolni, több-kevesebb sikerrel. Persze a nyilvánvaló lopástól a film még nem lenne törvényszerűen működésképtelen, hiszen a filmkészítés nem eredetiségi verseny, gondoljunk csak Tarantino-ra, akinek “A nagy művészek lopnak” az ars poeticája. Ebből a szempontból az a hibája Az apokalipszis lovasainak, hogy elsősorban egy filmet utánoz, és csak beemel többnyire jelentéktelen lopásokat, vagyis összességében semmi újdonságot nem mutat. Több egyenrangú film megfelelő arányú ötvözéséből készülhetnek jó filmek (például az Ideglelés- The Blair Witch Project és a Godzilla “összelopása”, a Cloverfield), míg egy film lemásolása egyszerű bőrlehúzásnak számít.

Ellentétben Michael Bay producerként jegyzett filmjeinek többségével, Az apokalipszis lovasai sokkal inkább thriller, mint horror. Noha R korhatár-besorolást kapott, a filmnek kifejezetten kárára válik, hogy nem elég sokkoló. Nem lenne negatívum az exploitation-jellegű sztori, ha a film legalább a paradicsomszószra vágyó filmrajongók igényeit kielégítené, de sajnos ilyesmiről sem beszélhetünk. Ebben az aspektusában a film esélyes egy negatív rekordra is; megkockáztatom, hogy Az apokalipszis lovasai büszkélkedhet az utóbbi évtizedek legkevésbé gyomorforgató boncterem-jelenetével, és nem az olasz kannibálfilmekhez, hanem az átlagos amerikai thrillerekhez viszonyítva. Nem azt mondom, hogy a készítőknek Greg Nicotero-t és Howard Bergert kellett volna szerződtetni, de legalább tessék-lássék dolgozhattak volna egy kicsit a sokkolónak szánt jeleneteken. Pedig a szándék mindenképpen megvolt, hiszen az alkotók ész nélkül igyekeznek minél több hatásvadász ízléstelenséget lenyomni a néző torkán, de mivel hiteles megjelenítés helyett többnyire csak beszélnek róla, a nézőre egy átlagos TV-híradó nagyobb sokkhatást fejt ki.

A film tehát leginkább a Hetedik rugójára jár, de cselekmény még a Fincher-film nem ismerői számára is tökéletesen kiszámítható. Egy ízben a nyomozó megígéri a fiainak, hogy elviszi őket egy sportmérkőzésre, de közbejön valami munka, és nem tud elmenni. Nehezen tudok elképzelni olyan nézőt, aki akár egy pillanatig is elhitte volna, hogy hősünk tényleg el fog menni szurkolni a fiaival. A nyomozó karakterének egyes vonásai már-már vígjátékba illően el vannak túlozva, ahogy következetesen igyekszik alulmúlni magát apai minőségében, ráadásul a néző csak a film legvégén érti meg, hogy miért untatták addig a főhős magánéletének részletes bemutatásával.

Azt hihetnénk, hogy a nyomozás-szál ennél azért mozgalmasabb, de az alkotóknak nem sikerült izgalmasan tálalni az ál-rejtvényfejtősdit. Mivel az Apokalipszis négy lovasa-motívum titokzatos csengése ellenére egymondatos kirakat-téma, a készítők újabb motivációkat dobtak be a cselekmény életben tartására, ezek azonban a legsablonosabbak közül valók. Ráadásul pontosan tudjuk, hogy hány gyilkosság fog még történni, és még annyi sincs hangsúlyozva, hogy miért fontos ezen gyilkosságok megakadályozása, és hogy miért érdekes a gyilkos(ok) és az áldozatok kiléte.

Míg a Hetedikben a nyomozók szájából szinte csak frappáns szövegeket hallhattunk, Az apokalipszis lovasai dialógusai tőmondatokra vannak lecsupaszítva. Az alig másfél órás film olyan, mint a Hetedik tömörített változata. Nem tudom, milyen mértékű kurtításnak esett áldozatul a film az utómunkálatok során, de a DVD-n elérhető verzió olyan, mintha az alkotók mindent kivágtak volna, ami nem kulcsfontosságú a film megértésének szempontjából. Hősünknek minden azonnal sikerül, minden rejtélyt rögtön megold, egyedül a végső fordulat előtt láthatjuk küszködni egy kicsit, akkor is csak azért, hogy az alkotók rajta keresztül elmagyarázzák a nézőnek, hogy mit is kell gondolnia. 67 percnek kell eltelnie, hogy a nyomozó fennhangon kijelentse, hogy a gyilkosok nem véletlenül választották az apokalipszis lovasait mintának. Hősünk a biztonság kedvéért egymást után többször is elhadarja a “valamire rá akartak vezetni minket”, “kenyérmorzsákat potyogtattak elénk” és a “holnap fog megtörténni” mondatokat.

Mindezektől még csak egy kissé bugyuta tucatfilm lenne Az apokalipszis lovasai, de sajnos akadnak a felsoroltaknál sokkal súlyosabb, ritkán látható dilettantizmusról árulkodó hibák is. Olcsó dolog lenne azon viccelődnöm, hogy Michael Bay-éknek talán nem a főleg klippeket rendező Jonas Akerlund-ra kellett volna bízni a filmet, hiszen a Hetedik David Fincher-je is ebben a műnemben kezdte. A forgatókönyv talán legnagyobb hibája az alábbi: 50 perc, azaz több mint a film felének elteltével bedobnak három teljesen új karaktert egy új helyszínen, akik hamarosan összeütközésbe kerülnek egymással. A karakterek hosszú percekig drámáznak, mialatt a néző fejében az a gondolat is felmerülhet, hogy valami technikai malőrnek köszönhetően már nem ugyanazt a filmet nézi. Íme egy formai balfogás is: a boncterem-jelenetben a nyomozó megjegyzi, hogy tűszúrás van a holttest karján. Erre kapunk egy teljesen fölösleges, hiper-szuperközelit a tűszúrásról, ami ilyen mértékű nagyításban leginkább úgy néz ki, mint az rémisztő mélyedés, amibe majdnem beledobták Luke Skywalkert a Jedi visszatérben. Mintha ezt az indokolatlanul művészkedő snittet CGI-ból dobták volna össze az utómunkálatok során, noha mikroszkóppal sem lehet ésszerű érvet találni arra, hogy miért kellett ezt rávágni a jelenetre. Ezek olyan hibák, amik még a legmegátalkodottabb tömeggyártott B-filmekre sem jellemzőek - ebből a szempontból kuriózum Az apokalipszis lovasai.

A filmet ennek ellenére a befejezése süllyeszti a jóindulattal középszerű kategóriából nézhetetlen darabbá. A kötelező utolsó csavar előtt úgy tűnik, jó filmmé válik Az apokalipszis lovasai, mivel kettős motivációként egyesül a nyomozó magánéleti és hivatásbeli cselekményszála. Az végső fordulat azonban teljességgel vállalhatatlan, és nem csak azért, mert a nézőnek a legcsekélyebb esélye sincs azt kitalálni. A “ki a tettes” jellegű történetekben illik legalább egy csontot dobni a nézőnek/olvasónak, amiből elvileg kitalálhatná, hogy mi lesz a megoldás, itt azonban ehhez az íratlan szabályhoz sem tartották magukat a készítők. Még ez sem lenne akkora probléma, de a film fordulatai a lehető legegyszerűbben működnek; két-három lehetőségből mindig a legkevésbé valószínű, egyben legkevésbé logikus dolog történik meg. A végső csavart és azt azt követő abszurd megoldást nem részletezném (habár ez a “poén” egy lövést se ér meg), így legyen elég annyi, hogy a film zárása minden képzeletet alulmúl, és el sem tudok képzelni olyan nézőt, akinek ne okozna csalódást.

Ejtenék még néhány keresetlen szót a színészek teljesítményéről. Szívesen mondanám, hogy Az apokalipszis lovasai nem méltó Dennis Quaid-hez, de a színésznek ezen alakítása alapján pontosan az efféle filmekben a helye. Pedig Quaid nem született antitalentum, hiszen olyan öntörvényű rendezőkkel is dolgozhatott, mint Steven Soderbergh vagy Oliver Stone. Jóindulattal azt mondanám, Quaid megérezte, hogy Az apokalipszis lovasaiba kár a jó színészi játék, mert mással nehezen magyarázható szemet szúróan pocsék alakítása. A színész még véletlenül sem tett semmit, hogy életet vigyen klisé-karakterébe, Jim Carrey-t idéző mimikája pedig még komikusabbá tette az amúgy is nehezen komolyan vehető karakterét. Íme a mélypont: Dennis Quaid-nek az arcával kell kifejeznie, hogy rájött a titok nyitjára. A megoldás: szemforgatás a szélrózsa minden irányába, pár másodpercen belül hat pislogás, és egy “Ó, Istenem!” sóhaj. Minderre még véletlenül sincs szükség, mivel ezt a jelenetet az ilyenkor várható szájbarágós flashback-ek követik, amiből a legelveszettebb néző is azonnal megérti a történteket. A többi színész (még a megmosolyogtató megjelenésű “Stingray” nyomozót alakító Clifton Collins Jr. is) nagyjából elviselhető alakítást nyújt, de ez nem mondható el a film másik sztárjáról, Zhang Ziyi-ről. A kínai színésznő Hannibal Lecter-imitációja paródiába illő, az pedig, hogy harminc évesen tinilányt alakít, már csak hab a tortán.

Ahogy az USA-ban, Az apokalipszis lovasai nálunk is csak DVD-n jelent meg, nem véletlenül.

Akármilyen nézhetetlen is a film, annyit meg kell jegyeznem a védelmében, hogy nem Az apokalipszis lovasai minden idők leggyengébb Hetedik-koppintása. Ezt a megtisztelő címet A falka (The Flock, 2007) érdemelné, habár az összehasonlítás nem teljesen fair, mivel e film női főszereplője, Claire Danes a legjobb filmet is tönkre tudja vágni elképesztően irritáló játékával.

Mindenesetre azok, akik szerint a korábbi Michael Bay-féle remake-ek alkotói híján voltak tehetségnek és ambíciónak, mindenképpen nézzék meg Az apokalipszis lovasait, és rögtön újragondolják majd a rossz filmről alkotott fogalmaikat.

Kommentek

Ha hozzá szeretnél szólni ehhez a cikkhez, akkor először be kell jelentkezned!