Filmkritika

Tesó

siz kritikája
2004. február 8. 16:20

“csak” ez jutott! Mégsem panaszkodtunk igazán a hosszú-hosszú évek során, hanem (bele) éltük magunkat a panelvárak rücskös-szürke valóságot árasztó hétköznapjaiba. Sőt! Még büszkék is voltunk olykor, ha a tévé “rólunk”, létünk riasztó-óvó bástyáiról szólt (pl. A világ legrosszabb gyereke-vonulatú ifjúsági filmjeivel, vagy a klasszikus-kultikus csehszlovák Panelsztori-val az élen). Ez volt a mi valóságunk: a ráccsal kerített dühöngők, a felfestett parkolók végtelenjei, a lapos bevásárló-marketek, a csöppnyi játszó(találkozó)terek. Ugyan sokszor sírtunk mostoha sorsunk felett, de a szívünk mélyén ezt az ”átokföldjét” a mi birodalmunknak tudhattuk durva szögletességével-végességével, valós és átvitt szürkeségével, fájó kilátástalanságával (“A beton-házak között nem várnak csodák…” - Pokolgép). Az ifjúkor monoton évei azonban elmúltak, nem úgy a panelek! A beton örök, s az emlék-körök nem hagynak oly könnyen kitörni belőle! Igazam van, Dyga Zsombor? Szerintem valahogy te is így vagy vele. Mert mi mindenképpen!

Török Ferenc Moszkva tere és Wolfgang Becker Good bye, Lenin!-je óta nem éreztem ilyet (persze a kronológia most sántít)! Hogy egy film a hangulatával hasson rám úgy, hogy bármi történjék is a vásznon, rokon- vagy ellenszenvvel, de a rabja legyek. Nálam ugyanis a jó film “receptje” valahogy így néz ki: végy 40% hiteles történetet, fűszerezd 40% hipnotikus atmoszférával, majd csapj hozzá 20% eredeti stílust. És kész a tökéletes mű. Hogy Dyga Zsombor és lelkes (mert máshogy ezt nem lehet csinálni) csapata nálam (értsd: panelhívő) közel jutott a “mestercellulász” titulushoz, azt elsősorban annak köszönhetik, hogy eddigi életük minden egyes mozzanata elevenen benne foglaltatik a Tesó-ban: öröm-bánat, lázadás-érzelem, magány-társasérzés. Minden történés, minden karakter, minden egyes mondat átélhető - hisz átéltük mindet mi is. Mindannyiunknak volt egy duci-szemüveges jóbarátja, mindannyian küzdöttünk Isten által vert nehézfejű tesóval, s mindünk fejéhez vágtak időnként olyanokat, hogy: “te egy s*ggfej vagy!”; “Ezt jól elb*sztad!”; esetleg ”Önfejű k*csög!”. Ettől volt szép, ettől volt jó, ettől volt a miénk. S ebben a tekintetben a Tesó minden (rég elfelejtett) hiányt (be)pótol.

Dyga Zsombor és Lovas Balázs története zökkenőmentes, bájos, hiteles és kerek egész. A Tesó vezérfonala (a testvéri párharc a lakásért, majd a szerelemért) nagyon finom, mindenfajta szájbarágás nélküli, ugyanakkor konkrét. A történetnek van eleje és van vége, a kettő között pedig lendületes ív húzódik, amely telitalálat jelenetekkel és gegekkel vázolja fel azt a mikromiliőt, amely stílust varázsol a sztorinak. Olyan stílust, amely ugyan karakteresen magyar, mégis remekül ötvöződik a Hornby-féle Pop, csajok, satöbbi brit humorával éppúgy, mint a jellegzetes hollywoodi happy enddel (Anna “megkövetése” a Casablanca-jelenettel). A filmet a matt színek amolyan nosztalgia-szerűen dokumentaristává teszik, ugyanakkor a szituációk és a párbeszédek maiabbak már nem is lehetnének. Ez pedig kitűnően szolgálja a beleélés lehetőségét.

A színészek is igen kitesznek magukért. Welker Gábor Artin és a narrátor “kettős szerepében” telitalálat, akárha saját magunkat látnánk benne. Romlatlan, kishitű, nihilista-pesszimista filozofisztikus személyisége szerintem igazán magyar jelenség, én legalábbis magamra ismertem benne ( :-) ). Schmied Zoltán Natéja szöges ellentéte Artinnak, s ez a diszharmónia remek dinamikát visz a filmbe. Bognár Anna pedig, a boldogságért való küzdelem “tárgya” igazán olyan jelenség, aki “benne van” a történetben, de nem nyomja el azt. A mellékszerepekben is igazi háromdimenziós karaktereket láthatunk, mint az enyhén frusztrált újságos C. C. (Elek Ferenc), vagy a filmőrült Bátyó (Kovács Lajos).

Szóval a Tesó mindaz, ami mi vagyunk legbelül a húszas éveink középtáján. Olyan környezetben játszódik, amely ordít az azonosulásért, s emiatt szerethető. A boldogság utáni “hajszában” pedig mindig feltűnik egy Anna, aki képessé tesz bennünket arra, hogy helyükre tegyük a dolgokat. Hiszen - mint tudjuk - Anna örök.

Értékelés:

Tesó

Játékidő: 82 perc

Rendezte: Dyga Zsombor

Szereplők: Welker Gábor, Schmied Zoltán, Elek Ferenc, Bognár Anna, Kovács Lajos, László Bence, Hirling judit, Kerekes Viktória, Réthelyi András, Valovics István

Forgalmazó: Budapest Film

Tovább a film adatlapjára

Kommentek

Legyél te az első, aki hozzászól!

Ha hozzá szeretnél szólni ehhez a cikkhez, akkor először be kell jelentkezned!

Legfrissebb kritikáink
  • Tintin kalandjai

    Erdélyi Tamás szerint: "Összegezve a Tintin kalandjai remek szórakozást nyújt a 10 év alatti korosztálynak, a felnőtteknek pedig akad egy tucat kikacsintás (pl. Hergé cameoja) és a rendkívül impresszív látvány - utóbbi azonban az egyetlen oka annak, hogy később Spielberg klasszikusai között emlegessük."
  • Drive - Gázt!

    Kovács Patrik szerint: "A Drive ugyan távolról sem korszakalkotó mestermű, de érzékbizsergető stiláris kuriózumként, "hangulatfilmként" mégis joggal pályázik a néző szimpátiájára."
  • A hódkóros

    Czehelszki Levente szerint: "Kijelenthető, hogy Jodie Foster új rendezésével bizonyos értelemben csúnya luftot lőtt. Gibson továbbra sem A-listás színész, de legalább már jó úton van afelé, hogy cselekedeteiről újra a Filmvilágban, ne pedig a Blikkben értekezzenek."
  • Cowboyok és űrlények

    Erdélyi Tamás szerint: "A stáblistára tekintve rögtön kiderül, hogy a majdnem húszfős produceri stáb és a történetért felelős nyolctagú(!) csapat garantált módja annak, hogyan szakítsunk százfelé egy inkább egyszer, de alaposan körbejárt koncepciót."
  • Rossz tanár

    Szilvási Krisztián szerint: "A Rossz tanár tényleg gyenge, úgy pedagógiailag, mint dramaturgiailag. Cameron Diaz halovány-steril unalmas komika, s bár 2 mellékszereplő azért viszi a sztorit, összességében táblán csikorgó, köhögést porzó kréta-fércművel van dolgunk."