Pokolba taszítva

A Pokolba taszítvát elsősorban a rendező személye miatt övezte nagy érdeklődés és várakozás - a filmrajongók nem felejtették el a Sam Raimi pályáját megalapozó, kultikus Evil Dead- Gonosz halott trilógiát. E három horrorfilmjével Raimi kitörölhetetlen nyomot hagyott a filmtörténetben - az Evil Dead 2 nélkül aligha létezhetnének a Machine Girl és a Grindhouse- Terrorbolygó elvesztett végtagjukat fegyverrel helyettesítő hősnői.

A rendező - aki időközben a Pókember-trilógiával vált megafilmeket is magabiztosan dirigáló kasszasiker-gyárossá - a felejthető Rossz álmok után a Pokolba taszítva címre keresztelt munkájával tért vissza a műfajhoz, amiben már sikerült maradandót alkotnia. Raimi az Evil Dead-filmekhez hasonló, “vissza a kezdetekhez” mozit ígért, ami megőrzi e filmek értékeit (például a horror és a burleszk-szerű humor mesteri ötvözését), de mentes azok vérbő erőszakosságától.

Már a Pokolba taszítva mozikba kerülése előtt bizonyossá vált, hogy Raimi részben beváltotta ígéretét - a film PG-13, azaz 13 éves kor alatt a szülő(k) jelenlétét javasló korhatár-besorolást kapott. E besorolás leginkább anyagi szempontból üdvös, hiszen igazán komoly bevételt elsősorban azoktól a filmektől lehet várni, amik legfeljebb a PG-13 korhatár-kategóriába esnek. Mindez azonban számos problémát vet fel, hiszen akárhogy is nézzük, a horror zsáner legvéresebb darabjai között számon tartott Evil Dead-filmek egyik, ha nem a legfőbb erénye féktelen erőszak-ábrázolásuk volt. Király Jenő szerint a horrorban a legborzalmasabbnak kell megtörténnie, az pedig semmiképp sem tartozhat a PG-13 korhatár-kategóriába. Ha így értelmezzük a horror műfaját, akkor tökéletes horrornak azon filmeket mondhatnánk, amik voltak valaha egyes országokban betiltva, például Tod Browning Szörnyszülöttek-je, vagy a hírhedt Cannibal Holocaust.

Ugyanakkor a horror zsáner a gótikus regényig visszanyúló történetében számos rendkívül visszafogott, nem erőszakosságával kitűnő remekmű is található, például legjobb brit horrornak titulált The Wicker Man. Ezek azonban kivételek; a teljes filmtermést nézve egy szó szerint “vérszegény” horror általában minden tekintetben az, gondoljunk csak Antal Nimród középszerű Elhagyott szoba című filmjére! Sam Raimi horror-vígjátékait nehéz korhatár-kategóriába sorolni, hiszen a borzalmakat enyhítheti a humor. A rémségek humorral való feloldása már Edgar Allan Poe-ra is jellemző volt, a filmtörténetben pedig csak néhány alkotónak sikerült e két ellentétes jelleg ötvözése - köztük leginkább Sam Raiminek.

A film főhőse Christine Brown (Alison Lohman), az előléptetésért küzdő banki alkalmazott, aki - hogy méltó ellenfele legyen gátlástalan vetélytársának - jólelkűségét félretéve elutasítja egy ősöreg cigányasszony kérését, aki így az utcára kerül. A cigányasszony (aki leginkább egy kivénhedt Marilyn Mansonra hasonlít) megátkozza Christine-t, akit ettől kezdve különféle víziók és erők kínoznak. Hősünknek három napja van, hogy feloldja az átkot, mielőtt a Lamia néven ismert démon a pokolba taszítja őt. A forgatókönyv - melyet Raimi bátyjával közösen jegyez - első látásra thrillernek tűnik (a konfliktust elindító rossz döntés tipikus"thrillerbűn”), de leginkább hagyományos horror-sztori. A történetben a műfaj legtöbb jellegzetes motívuma megtalálható, a láthatatlan támadótól a földhözragadt nézőt képviselő, folyton kételkedő karakterig. Raiminek részben sikerült átmentenie az Evil Dead-filmek értékeit; a föld felett suhanó kamera, a nagyközelik, a zene és a hangeffektek kiváló használata, az élénk színek és a démoni jelenlét borzalmai mind a film fő erősségei közé tartoznak, nem is beszélve a mindenütt jelenlévő fekete humorról. Raimi több ízben félreérthetetlenül utal a trilógiára - ilyen például az Evil Dead 2-t idéző beszélő kecske.

A Pokolba taszítva legfőbb erénye mindenképpen a válogatott gusztustalanságok roppant ínycsiklandozó tálalása - a David Lynch Radírfej című filmjét idéző vacsora-jelenet esetében ez szó szerint értendő. A film csúcspontja a cigányasszony garázs-beli támadása, ami olyan gyönyörűen van megkoreografálva, hogy azt csak nagyon kevesen tudnák fölülmúlni, és őket is Dario Argentóknak és John Carpentereknek hívják. Raimi itt van igazán elemében, hiba azonban, hogy ez a jelenet már a film elején elcsattan, innentől hiába várunk többet, még hasonlót sem fogunk kapni. Márpedig a filmet csak az efféle zsigeri sokk-jelenetekért érdemes végigülni, az említésre is alig méltó, mellesleg hatásvadász és exploitation-szagú sztori csak ürügy, hogy a rendező kitombolhassa magát. E tombolás sajnos - ahogy a korhatár-besorolás alapján arra számítani lehetett - visszafogottra sikeredett. Noha Raimi a PG-13 besoroláshoz képest nem spórol a vérrel, e szempontból új filmje nyomába sem ér sokat emlegetett horrorfilmjeinek.

Az Evil Dead-filmek - ahogy egy vérbeli horrorhoz illik - tényleg a legborzalmasabbak akartak lenni, és - hála az ambiciózus és kreatív rendezőnek - el is érték céljukat. Raimi ezúttal azonban korlátok közé szorította önmagát; a Pokolba taszítva olyan az Evil Dead-filmekhez képest, mint Szüzet szüntess a Salo - A szodoma 120 napjához viszonyítva. A Raimi-féle horror-burleszk tehát csökkentett módban fut a Pokolba taszítva esetében, de a film még így is sokkal inkább figyelemre méltó, mint napjaink filmtermésének többsége. Az egyik legtehetségesebb amerikai horror-rendező idézi fel legjobb filmjeit - a Pokolba taszítva közel sem remekmű, de több kreativitás van benne, mint jópár nagyrabecsült kortárs filmben együttvéve. Noha Raimi nyilvánvalóan az “ami egyszer működött, másodszor is működni fog” elvet követte, végeredményben becsületesen szállította, amit ígért: egy kevésbé véres Evil Dead-filmet. A Pokolba taszítva mindenképpen kiemelkedik a hasonszőrű alkotások közül, és világszerte lelkes fogadtatásra talált. A konklúzió egyszerű: Evil Dead-ből sosem elég.

Kommentek

Legyél te az első, aki hozzászól!

Ha hozzá szeretnél szólni ehhez a cikkhez, akkor először be kell jelentkezned!