A mágus

Egy másik film a bűvészek világáról, bár már az elején leszögezem, hogy A tökéletes trükkel semmilyen szinten nem állja meg az összehasonlítást, mivel alapvetően más irányultságú a témája. Itt nem életre-halálra szóló vetélkedés zajlik két bűvész között, hanem párbaj a szerelemért, párbaj az illúzió és a csalás között, párbaj a felügyelő kötöttségei és a bűvész (varázsló?) szabadsága között. A mágus egy nagy-nagy csata a valóság és a fikció között.

Az imént említett három határozott vonal mentén halad a film. Szerelem, varázslat-csalás, szabadság-rabság. Hol az egyik, hol a másik, hol pedig a harmadik bukkan fel testesebben, kerül a középpontba. Néha olyan érzésem volt, mintha ez a három szál kizárná egymást, egyszerre nem férnének meg a vásznon. Hogy aztán ez a forgatókönyv hibája, vagy csak én nem tudtam 100%-ig koncentrálni a filmre, kérdés. Mindenesetre nekem kissé bontott a film egységén és élvezhetőségén, habár el kell ismernem, némi ritmust ellenben adott.

És aki körül a történet kavarog, forog és bonyolódik, egy Eisenheim (Edward Norton) nevű illuzionista. Vagy micsoda. Érdekes kérdés ugyanis a filmben, hogy Eisenheim valójában csak egy roppant ügyes és tehetséges bűvész, vagy igazi (igazi, mint igazi) varázsló? A film címe az elsőre utal, viszont a vásznon mi mást látunk. Jó, tudom, illúzió meg szemfényvesztés, de akkor is félig-meddig nyitva hagyja ezt a kérdést a forgatókönyv. És csak azért nem teljesen, mert a narancsfa-trükköt(?) leíró füzetben mintha mechanikus szerkezeteket látnánk az ábrákon. Én azt gondolom, vagy legalábbis azt szeretném gondolni, hogy Eisenheim valódi varázsló, akinek nincsen szüksége kézzelfogható trükkökre. Persze a bűvészet lényege pont az, hogy mindenki azt lát és hisz, amit látni és hinni akkar.

Ami (illetve inkább aki) nagyon tetszett A mágusban, az Uhl (fő)felügyelő figurája. A Kerülőutak című film óta kedvenceim sorába emelt Paul Giamatti karaktere néhol magasan felülmúlja Eisenheim-et. Ez a nagyon szembeszökő dolog szerintem rendesen ront a film textúráján, hiszen amikor egy mellékszál a főszereplő fölé magasodik, borul a film gerince. Uhl nagyon körülrajzolt, hiteles, és a végletekig erkölcsös figura, akinek a (leendő) uralkodó és az igazság közötti örlődése sokkal látványosabb, mint Eisenheim élettörténete. Edward Norton mintha helyenként szenvedne a szerepében (értsd: nem éli bele magát 100%-ig), míg Paul Giamatti brillírozik. Ő hihetetlenül szerethető színész azokban a szerepekben, ahol igazi untermann-t kell alakítania (lásd még például az Ember a Holdon-ban).

A mágus nem rossz film, de félreértésekkel telített. Tévútjai miatt nem tud szikrára lobbantani, holott Eisenheim trükkjei (varázslatai, csodái… stb.) lenyűgözőek; a nézőnek tátva marad a szája tőlük. Szerintem a szerelmi szál sem túlzottan megalapozott. Jessica Biel nem tűnik ki a kulisszák közül, pedig szerepe erre kellene, hogy predesztinálja. Összességében azonban durván nem szedhető le a keresztvíz a filmről, mert szép a fényképezés, igazi az atmoszféra, és a színekkel való operálás is kiemelkedő. Csak az a plusz hiányzik hozzá, amely miatt véglegesen magamba emelhettem volna.

Kommentek

Legyél te az első, aki hozzászól!

Ha hozzá szeretnél szólni ehhez a cikkhez, akkor először be kell jelentkezned!