Apró titkok

Apró titkok vagy kerek egész történet? Életmorzsák vagy előre nem látható összefüggések? Széthulló apropók vagy illeszkedő darabkák? Nem létezik vitamentesség. Todd Field filmjében minden a kicsi gyerekek (Little Children) körül forog. Ez lenne tehát a kapocs?

Tényleg úgy álltam fel a film után, hogy nem értettem, mit is láttam. Próbáltam kerek egészként tekinteni rá, de valahogy nem tudtam eldönteni, miről is szólt. Lehet, hibás nézőpontot választottam. Lehet, hogy nem vezérfonalat kellett volna követnem, hanem csak azt, amely a szemeim előtt zajlott. Mert hiszen az életben mi sem látjuk a vezérlő elvet; azt, amely összetart-egybentart bennünket és a világot. Ezért van minden telve meglepetésekkel.

Itt az a sztori, hogy a gyerekek a kiindulópontok. A kisvárosi életek sajátja pedig mind-mind belőlük táplálkozik, valamilyen úton-módon kapcsolatban van a létükkel: ők az indukátorok és a változók-változtatók egyszerre. A négy családi és azon belül egyéni (ott is hierarchikus) dráma teljes egészében visszavezethető rájuk: a kisgyerekre, a serdülőre, a kamaszra. Az interakciók, a fejlődés, a valahová haladás lélegző és épp ezért kiszámíthatatlan üzemanyagára.

Nekem mondjuk még így sem állt össze a film, de ez valóban lehet az én hendikepem, aki egészben szereti látni a dolgokat, miközben érti a részleteket is. Az Apró titkok viszont valószínűleg nem a kohézióra van kihegyezve, holott a szálak egybefonódása kapcsán nagyjából kisül belőle az egység. Én vontatottnak tartom úgy a tempót, mint a dramaturgiát, a vége pedig egyenesen kirí az előzőekből: a fonalak egybefutása túlzottan és megalapozatlanul mesterséges.

Kate Winslet azonban számomra itt is elbűvölő. Én nagyon szeretem ezt a nálam két évvel idősebb, sokszor molett (bocsánat: enyhe súlyproblémákkal küzdő) brit színésznőt, aki jelenleg vitathatatlanul az egyik legtehetségesebb színjátszó. Ebben a filmben is elhisszük neki (én legalábbis feltételek nélkül) a becsapó szerelem-vágy elemésztő perzselését; a mélyen gyökeredző önkifejezés-gyereknevelés feloldhatatlannak tűnő ellentétét; a testi odaadás-kitárulkozás mély szégyenlősségét. Merthogy az Apró titkokban is mutat magából nem keveset, ezt pedig mindenki értse-lássa a saját beállítottsága szerint.

Szóval én csak egyszer (itt-ott nehezen) nézhetőnek tartom az Apró titkokat, melynek eredeti angol címe palást nélkül utal a lényegre. Ha a film “nem tetszése” pedig valóban a magam nézőpont-hibájában keresendő, elnézést kérek érte Kate-től. Mert ő - mint mindig - számomra ezúttal is csodálatos!

Kommentek

Legyél te az első, aki hozzászól!

Ha hozzá szeretnél szólni ehhez a cikkhez, akkor először be kell jelentkezned!