Filmkritika

District 9

Rusznyák Csaba kritikája
2009. szeptember 18. 13:02

Úgy látszik, az amerikai álom lassan Új-Zélandra költözik. Peter Jackson is ott találta meg a számításait, amikor filmre akarta vinni A Gyűrűk Urát, és most protezsáltja, Neill Blomkamp (akivel közösen forgatták volna a Halo adaptációját) is ott kapott lehetőséget Alive in Joburg című sci-fi rövidfilmjének egészestéssé bővítéséhez. És az álom valóra vált: a mindössze 30 millióból összetákolt alkotás bevételei Amerikában már túlvannak a 100 millión, a kritikusok pedig nem győzik dicsérni a rendező vízióját, ami minden szempontból porig alázza a költségvetésének sokszorosából készülő hollywoodi akciócsodákat. 

A ’80-as évek elején egymillió idegen érkezett Johannesburgba egy meghibásodott űrhajón, amivel aztán képtelen voltak elhagyni bolygónk légkörét. A kormány menedékhelyet alakított ki a földönkívülieknek, akik egyre élhetetlenebb körülmények közt voltak kénytelenek vegetálni. Ideiglenesnek mondott szállásaik immár szeméttelepre emlékeztetnek, az emberek gyűlölik, és kinézetük miatt gúnyosan rákoknak nevezik őket, a jólétüket biztosítani hivatott MNU csupán fegyvereikben és a rajtuk végzett kísérletekben érdekelt, és még a helyi bűnbandák is sanyargatják, kihasználják őket. Aztán megszületik a döntés: az idegeneket ki kell telepíteni egy másik szállásra, 200 km-re Johannesburgtól, ahol nem zavarják a lakosságot – és ahol a figyelő szemek hiányában az MNU még inkább azt tehet velük, amit akar. 

A District 9 áldokumentumos stílusban indul, híradófelvételekből, archív anyagokból, az utca emberének és az MNU alkalmazottjainak riportjaiból értesülünk az idegenek bő két évtizedes földi tartózkodásának történetéről és körülményeiről. Ez az első fél óra roppant tömény, de erre szükség is van: a rengeteg információnak, a sztori majdani konfliktusaira baljósan előreutaló megjegyzéseknek és azok profi összevágásának köszönhetően érdekes és izgalmas jelenetek sorát kapjuk, ami egy pillanatra sem válik szárazzá. A három fejezetre bontható film ekkor még egy szocio-dráma, ami a sci-fit csak álcának használva járja körül a rasszizmus és az erőszakos szegregáció kérdéskörét (a feketéket idegenek helyettesítik), címével is a valós, Afrikában a ’90-es évek elejéig fennállt apartheidre utalva. Nyilván az sem véletlen, hogy semmit nem tudunk meg a „rákokról”: sem azt, hogy honnan jöttek, sem azt, hogy miféle a kultúrájuk, hisz így sokkal könnyebb metaforaként tekinteni rájuk. 

Aztán képbe kerül a tipikus, körülmények szülte „hős”, az MNU alkalmazottja, Wikus Van De Merwe (Sharlto Copley, ahhoz képest, hogy nem színész, csak a rendező barátja, meglepően hiteles alakítást nyújt), aki a kitelepítés intézése közben megfertőződik egy idegen anyaggal, és borzalmas átalakuláson kezd keresztülmenni. A filmnek ez a második fele az egyénre vetíti le a szociológiai drámát, középpontba helyezve egy eleinte lelkiismeret nélkül törtető, ambiciózus kisembert, aki se nem kifejezetten okos, se nem kifejezetten erős, és csupán egyéb társadalmi visszásságoknak (családi protekció) köszönhetően kerül vezető pozícióba. Ahogy Wikus fokozatosan ráébred, hogy a civilizáció, amit szolgál, egy pillanatnyi gondolkodás után azonnal képes őt elpusztítani némi profit érdekében (ráadásul apósa beleegyezésével), lassan lemállik róla a lelketlen karrierista hámja, hogy előbújjon alóla a szimpla túléléséért küzdő, és így rögtön szimpatikus ember. Vele együtt, mind az ő, mind pedig a néző szemében változik az első fél órában agresszív, szemétben turkáló, visszataszító, macskaeledel-zabáló állatoknak ábrázolt idegenek megítélése is. 

Végül, a harmadik „részben”, amikor egymással párhuzamosan már az ember és az idegen is morálisan megtisztult, csak a konfliktus feloldása van hátra, és ennek alkalmából a District 9 totális, adrenalinrobbantó  akciófilmmé válik. Az utolsó fél óra intenzív, nonstop összecsapásai mesteri trükkökkel (a „rákok” végig döbbenetesen realisztikusak), ügyesen megkomponált, ötletes és végig jól követhető akciókkal szögezik székbe a nézőt, aki szinte észre sem veszi a műfaji váltásokat, annyira következetesen és logikusan szolgálják a történetet. Külön öröm, hogy a film egészére jellemző intelligencia az akciók idejére sem hagyja el a filmet, azok ugyanis végig két lábbal a földön maradnak, Wikus pedig, annak ellenére, hogy egy idő után derekas irtást visz végbe az ellenség sorai közt (apropó, aki nem bírja az aprócska húscafatokká és vérzivatarrá robbanó emberek látványát, az jobb, ha kihagyja a District 9-t), egy pillanatra sem válik hollywoodiasan coollá. 

Neill Blomkamp első nagyjátékfilmjével látványos, akciódús csomagolásba pakolt egy gondolati alapjaiban kényelmetlenül reális történetet az emberi civilizáció számtalan visszásságáról – és hát nem ez az igazán jó sci-fik egyik legfontosabb ismérve?

Értékelés:

District 9

Játékidő: 112 perc

Rendezte: Neill Blomkamp

Szereplők: Sharlto Copley,Jason Cope,Nathalie Boltt,Sylvaine Strike

Forgalmazó: Palace Pictures

Tovább a film adatlapjára

Kommentek

Legyél te az első, aki hozzászól!

Ha hozzá szeretnél szólni ehhez a cikkhez, akkor először be kell jelentkezned!

Legfrissebb kritikáink
  • Tintin kalandjai

    Erdélyi Tamás szerint: "Összegezve a Tintin kalandjai remek szórakozást nyújt a 10 év alatti korosztálynak, a felnőtteknek pedig akad egy tucat kikacsintás (pl. Hergé cameoja) és a rendkívül impresszív látvány - utóbbi azonban az egyetlen oka annak, hogy később Spielberg klasszikusai között emlegessük."
  • Drive - Gázt!

    Kovács Patrik szerint: "A Drive ugyan távolról sem korszakalkotó mestermű, de érzékbizsergető stiláris kuriózumként, "hangulatfilmként" mégis joggal pályázik a néző szimpátiájára."
  • A hódkóros

    Czehelszki Levente szerint: "Kijelenthető, hogy Jodie Foster új rendezésével bizonyos értelemben csúnya luftot lőtt. Gibson továbbra sem A-listás színész, de legalább már jó úton van afelé, hogy cselekedeteiről újra a Filmvilágban, ne pedig a Blikkben értekezzenek."
  • Cowboyok és űrlények

    Erdélyi Tamás szerint: "A stáblistára tekintve rögtön kiderül, hogy a majdnem húszfős produceri stáb és a történetért felelős nyolctagú(!) csapat garantált módja annak, hogyan szakítsunk százfelé egy inkább egyszer, de alaposan körbejárt koncepciót."
  • Rossz tanár

    Szilvási Krisztián szerint: "A Rossz tanár tényleg gyenge, úgy pedagógiailag, mint dramaturgiailag. Cameron Diaz halovány-steril unalmas komika, s bár 2 mellékszereplő azért viszi a sztorit, összességében táblán csikorgó, köhögést porzó kréta-fércművel van dolgunk."