Filmkritika

Közellenségek

Olórin kritikája
2009. július 16. 11:58

A recept ismerős, hisz lassan hozzászokunk már Michael Mann trükkjeihez: elegáns, elszánt férfiak a törvény ellentétes oldalán, nagy fegyverrel és még nagyobb megszállottsággal, egy egyre tovább fokozott szituációban, aminek a végén csak egyikük maradhat állva. A Közellenségekben minden megvolt ahhoz, hogy a 2000-es évek Szemtől szembenjévé, Mann karrierjének újabb csúcspontjává váljon. De Niro és Pacino helyét átvette két másik nagyszerű színész, Johnny Depp és Christian Bale, a modernkort felváltották a gazdasági világválság súlya alatt nyögő füstös ’30-as évek, a fiktív történet pedig egy valós eseményt feldolgozó sztorivá vált. Mann filmje John Dillinger utolsó, egyben legizgalmasabb évét meséli el, mely során a hírhedt gengszter tucatnyi bankot rabolt ki, és állandóan szökésben volt a nyomában járó FBI-ügynök, Melvin Purvis és csapata elől, míg Cary Grant Manhattan Melodrama című gengszterfilmjének megtekintése után lelőtték őt a mozi bejáratánál.

A Közellenségek kivitelezésére maximálisan jellemző a Manntól elvárható profizmus. Elliot Goldenthal (Szemtől szemben) zenéje elegáns, komoly és stílusos, a jelmezek, díszletek csodálatosak, a kor hangulata a mű minden pillanatában erőteljes. Köszönhető ez nem kisrészt Dante Spinotti gyönyörű képeinek, amelyekkel a rendező bebizonyította, hogy a sokat vitatott HD technológia megállja a helyét a ’30-as éveket megidéző kulisszák között is. Az eleven operatőri munka dokumentarista jelleget kölcsönöz a műnek, és sokkal ellenállhatatlanabbul húzza be a nézőt a vásznon pörgő eseményekbe, mint a hagyományos celluloid esetében. Főleg az éjszakai jelenetek bámulatosak, a film utolsó harmadában lezajló erdei tűzharc látványát és intenzitását tekintve már-már a Szemtől szemben híres utcai csatájának színvonalát idézi.

A profi technikai munkához azonban sajnos nem társul hasonlóan profi forgatókönyv. A Közellenségeknek nincs íve, Dillinger a bankrablás-letartóztatás-börtön-szökés táncát járja újra és újra, akár komplett 10-20 perceket ki lehetne hagyni a filmből anélkül, hogy a cselekmény vagy a karakterek közti kapcsolatrendszer érthetősége egy kicsit is csorbulna. Az egyetlen folyamatosan alakuló aspektusa a filmnek Dillinger és Billie Frechette szépen ábrázolt szerelmi szála, bár egy kínosan lapos szexjelenet után az is a stagnálás állapotába áll. Mindez még nem lenne baj, ha a két főszereplő szembenállásában fellelhető volna a Pacino-De Niro kapcsolat lassan épülő, ritka és rövid találkozásokkor kirobbanó feszültsége, de ez a duó, részben motivációik és megszállottságuk bemutatása híján feleolyan dinamikus sincs, mint az említett volt.

Dillinger karaktere még rendben van: érezzük kegyetlen ambícióját, bajtársaihoz való hűségét, profizmusát, rettenthetetlenségét és karizmáját (azt ugyan nem tudjuk meg, miért és hogyan vált modern Robin Hooddá a nép szemében, de a Közellenségekkel az alkotók nyilvánvalóan nem is a társadalmi háttér ecsetelésére vállalkoztak), Johnny Depp pedig visszafogottan, sztártól ritkán látott alázattal hívja őt életre. Christian Bale is megtesz mindent, amit tud, de idén nyáron neki már másodszor felejtettek el szerepet írni, így ez a „minden” kemény, tekintélyt és férfias elszántságot villantgató pillantásokban merül ki. És a film motorját jelentő duó egyik felének ily elhanyagolásával borul a szikrázó feszültség koncepciója is. A többi karakter pedig nagyrészt az ágyútöltelék szerepét tölti be, a Billie-t korrektül életre keltő Marion Cotillard-t leszámítva csak a J. Edgar Hoovert alakító Billy Crudupnak jutnak rövid, de emlékezetes pillanatok.

Az igazán értékes belbecs hiányában így marad a több mint tetszetős külcsín, ami tökéletesen elég arra, hogy a Közellenségek jó szórakozást nyújtson bő két órán át, de a mozitermet elhagyva valószínűleg mindenkiben ott motoszkál majd a gondolat, hogy ebből egy mestermű is lehetett volna. Így viszont még mindig John Milius 1973-as Dillingere a csúcs, a frenetikus Warren Oatesszal a főszerepben.

Értékelés:

Közellenségek

Rendezte: Michael Mann

Szereplők: Johnny Depp, Christian Bale, Marion Cotillard, Billy Crudup, Channing Tatum, Leelee Sobieski, Giovanni Ribisi, Stephen Dorff

Forgalmazó: UIP - Duna Film

Tovább a film adatlapjára

Kommentek

Legyél te az első, aki hozzászól!

Ha hozzá szeretnél szólni ehhez a cikkhez, akkor először be kell jelentkezned!

Legfrissebb kritikáink
  • Tintin kalandjai

    Erdélyi Tamás szerint: "Összegezve a Tintin kalandjai remek szórakozást nyújt a 10 év alatti korosztálynak, a felnőtteknek pedig akad egy tucat kikacsintás (pl. Hergé cameoja) és a rendkívül impresszív látvány - utóbbi azonban az egyetlen oka annak, hogy később Spielberg klasszikusai között emlegessük."
  • Drive - Gázt!

    Kovács Patrik szerint: "A Drive ugyan távolról sem korszakalkotó mestermű, de érzékbizsergető stiláris kuriózumként, "hangulatfilmként" mégis joggal pályázik a néző szimpátiájára."
  • A hódkóros

    Czehelszki Levente szerint: "Kijelenthető, hogy Jodie Foster új rendezésével bizonyos értelemben csúnya luftot lőtt. Gibson továbbra sem A-listás színész, de legalább már jó úton van afelé, hogy cselekedeteiről újra a Filmvilágban, ne pedig a Blikkben értekezzenek."
  • Cowboyok és űrlények

    Erdélyi Tamás szerint: "A stáblistára tekintve rögtön kiderül, hogy a majdnem húszfős produceri stáb és a történetért felelős nyolctagú(!) csapat garantált módja annak, hogyan szakítsunk százfelé egy inkább egyszer, de alaposan körbejárt koncepciót."
  • Rossz tanár

    Szilvási Krisztián szerint: "A Rossz tanár tényleg gyenge, úgy pedagógiailag, mint dramaturgiailag. Cameron Diaz halovány-steril unalmas komika, s bár 2 mellékszereplő azért viszi a sztorit, összességében táblán csikorgó, köhögést porzó kréta-fércművel van dolgunk."