Filmkritika

Másnaposok

Olórin kritikája
2009. június 30. 15:44

Másnaposan ébredni nem jó dolog. Az ember fáradt, nyűgös, forog vele a világ, és fáj a feje. Ha ráadásul nem emlékszik a nagy éjszakából semmire, méghozzá olyannyira nem, hogy fogalma sincs, hová tűnt egyik barátja, jobb szemfoga, hogy az elmúlt órákban lett egy felesége, és hogy mi a túrót keres egy tigris a vécéjében… akkor főleg nem. Viszont utána legalább olyan kalandokban lehet része, amiket még évtizedek múlva is büszkén mesélhet a görcsölve röhögő társaságnak. Görcsölve röhögő – ezt jegyezzük meg, mert ha jegyet váltunk a filmre, valószínűleg így fogjuk végigülni egészen a stáblistáig. 

A Másnaposoknak már az alapfelállása is frenetikus: nyilván mindenki látott már egy rakás olyan thrillert, amiben az amnéziás főhős apró információdarabkákból volt kénytelen összerakni múltját, hogy annak segítségével feloldja a jelen konfliktusait (ld. a legkézenfekvőbb példát, a Bourne-hamarsoan tetralógia-trilógiát). Todd Phillips filmje pontosan eszerint az öreg sablon szerint halad, csak persze az egészet a feje tetejére állítja, és aztán még jól meg is rázza. Négy barátról van szó, akik egyikük nősülésének örömére terveznek eltölteni egy görbe éjszakát legénybúcsú gyanánt, Las Vegasban. Pechjükre azonban a másnap sem lesz kevésbé görbe, mint az éjszaka volt, sőt. A négy barátból három maradt, a vőlegény ugyanis nyom nélkül felszívódott, és persze mielőbb meg kell találni őt, hiszen ketyeg az óra az esküvőig – ahhoz pedig, hogy megtalálják, ki kell deríteniük, hogy mi történt velük a delíriumos éjszaka folyamán. Kezdőik hát a „nyomozás”. 

A jobbára alig ismert szereplőgárda, és az általuk alakított karakterek jelentik a film szívét és lelkét. Van egy szerencsétlen, pedáns papucsunk (Ed Helms), egy tökös macsónk (Bradley Cooper) meg egy vadparaszt félőrültünk (Zack Galifianakis), akik, kellően eltúlzott archetípusok lévén, fantasztikusan működnek együtt a vásznon, tökéletesen izgalmas és mulatságos „haverok bajban” triót alkotva. Az írók ezt a triót abszurd, minden szempontból végletekig fokozott szituációk egész során vezetik át, és bár sokszor már-már átlépik a teljes röhejesség és hiteltelenség határát, közben mindvégig mesterien vegyítik az elegáns helyzetkomikumokat az intelligens verbális poénokkal és a cselekmény szövetébe szépen beilleszkedő, nem bosszantó és tolakodó altesti humorral. Szégyenérzet nélkül lovagolják meg a nagy Las Vegas-i sablonokat, és az aktuális vígjátéki trendektől (hibáktól) eltérően nagy gondot fordítanak két olyan dologra, amikkel messze felülemelkednek a zsáner utóbbi években született legtöbb képviselőjén.

Egyrészt nincs erőltetett mondanivaló, felesleges cukormáz és szájbarágás, és a poénok sem ritkulnak meg az utolsó fél órára, hogy teret engedjenek a szálak robotikus elvarrásának. Másrészt a forgatókönyv példás, sőt, a műfajban manapság ritkán látott következetességgel épül fel: a Másnaposok nem csak vicces jelenetek egymás után fűzött laza láncolatát nyújtja, hanem egy jól átgondolt cselekményt, amiben nincsenek öncélú poénok és mesterségesen teremtett szituációk. A kreatív gegek továbblökik a történetet a maga útján, minden jelenetnek dramaturgiai szerepe van, a szerencsére soha meg nem mutatott részeges éjszaka részletei ügyesen, fokozatosan és logikusan tisztulnak, miközben a néző nem tud úgy popcornt venni a szájába, hogy ne köpje az előtte ülő nyakába röhögés közben. 

Ritka kincs a Másnaposok egy olyan időszakban, amiben a jó vígjátéknál talán csak a jó horrorból van kevesebb. Különben is: van benne éhes tigris, éneklő Mike Tyson, meleg ázsiai gengsztervezér, Esőember- meg Casino paródia, és látszólag recskázó csecsemő. Mi kell még?

Értékelés:

Másnaposok

Rendezte: Todd Phillips

Szereplők: Heather Graham, Bradley Cooper, Justin Bartha, Zach Galifianakis

Forgalmazó: InterCom

Tovább a film adatlapjára

Kommentek

Steven5
#1, 2009-09-21 20:13:50

Év vígjátéka. Vicces, szórakoztató, minden igényt kielégítő film. Bravó

Ha hozzá szeretnél szólni ehhez a cikkhez, akkor először be kell jelentkezned!

Legfrissebb kritikáink
  • Tintin kalandjai

    Erdélyi Tamás szerint: "Összegezve a Tintin kalandjai remek szórakozást nyújt a 10 év alatti korosztálynak, a felnőtteknek pedig akad egy tucat kikacsintás (pl. Hergé cameoja) és a rendkívül impresszív látvány - utóbbi azonban az egyetlen oka annak, hogy később Spielberg klasszikusai között emlegessük."
  • Drive - Gázt!

    Kovács Patrik szerint: "A Drive ugyan távolról sem korszakalkotó mestermű, de érzékbizsergető stiláris kuriózumként, "hangulatfilmként" mégis joggal pályázik a néző szimpátiájára."
  • A hódkóros

    Czehelszki Levente szerint: "Kijelenthető, hogy Jodie Foster új rendezésével bizonyos értelemben csúnya luftot lőtt. Gibson továbbra sem A-listás színész, de legalább már jó úton van afelé, hogy cselekedeteiről újra a Filmvilágban, ne pedig a Blikkben értekezzenek."
  • Cowboyok és űrlények

    Erdélyi Tamás szerint: "A stáblistára tekintve rögtön kiderül, hogy a majdnem húszfős produceri stáb és a történetért felelős nyolctagú(!) csapat garantált módja annak, hogyan szakítsunk százfelé egy inkább egyszer, de alaposan körbejárt koncepciót."
  • Rossz tanár

    Szilvási Krisztián szerint: "A Rossz tanár tényleg gyenge, úgy pedagógiailag, mint dramaturgiailag. Cameron Diaz halovány-steril unalmas komika, s bár 2 mellékszereplő azért viszi a sztorit, összességében táblán csikorgó, köhögést porzó kréta-fércművel van dolgunk."