Filmkritika

X-Men kezdetek: Farkas

Olórin kritikája
2009. május 4. 21:59

Kaszabolás vér nélkül, akció agy nélkül, figurák jellem nélkül. Gavin Hoodnak sem tartott soká, hogy Oscar-díjas filmje (Tsotsi) után utat találjon a külföldi tehetségek elszívásában és agymosásában élen járó Hollywoodba (tekintsünk el most attól az apró ténytől, hogy már a Tsotsi díjazása is a „mi a fene?!” kategóriába esett). És az a legszörnyűbb, hogy az első jelek szerint az eredmény őt és az álomgyárat igazolja. Az X-Men trilógia spin-offja 87 millió dollárt kaszált be az első hétvégén (az egy hónappal premier előtt netre szivárgott workprint verziónak ha valami, hát pozitív hatása volt a nagy hírverés által), és az első Farkas-film, mely szinte bizonyosan nem az utolsó lesz, így erőteljesen nyitja az idei nyári szezont. Az meg már kit érdekel ezekután, hogy a jegyárért kapott filmbe annyi spiritusz sem szorult, mint egy adamantium karmokkal miszlikbe vágott többnapos hullába? Hát persze: minket, a nézőket. Mert megint mi szívtuk meg.

A történet a XIX. század végén kezdődik, mikoris a későbbi hős, James, és testvére, Victor együtt menekülnek el otthonról, hogy háborúról háborúra harcolva töltsék a következő évszázadot – sem golyó, sem idő nem fog rajtuk, így könnyű dolguk van. Aztán valamikor a vietnámi háború után egy William Stryker nevű túlbuzgó katonatiszt besorozza őket különleges képességű mutánsokkal teli csapatába, de a boldog, össznépi öldöklésnek testvérviszály a vége, ami aztán még több, sokkal kevésbé boldog össznépi öldökléshez vezet majd.

A hollywoodi szarkák sosem tanulják meg, hogy a farkuk nem bírja, ha túl sokat akarnak. A Farkas film (igen, tudom, valójában Rozsomák, de csak azért sem fogok leállni ezen problémázni tíz év után) írói akartak egyrészt egy dögös, tökös, látványos akciót, másrészt egy családi tragédiával elstartoló sorsdrámát, harmadrészt meg egy rajongók csorgó nyálára pályázó mutánspanoptikumot. Nem csoda, hogy ezek közül végül csak egy valósult meg igazán, és az sem, hogy az utóbbi, vagyis pont a legkevésbé érdekes. Az alkotók annyi szereplőt rángattak bele a filmbe, amennyi csak lehetséges volt: a közönségkedvenc Gambittől és Deadpooltól kezdve Blobon és Zéró Ügynökön át a korábbi filmekben fontos szerepet kapott Küklopszig és Xavier professzorig tucatnyi karaktert pazarolnak el, hogy kicsit sem elegánsan zuhanjanak velük két szék közt a pad alá. Arra ugyanis bőven nincs idő, hogy érdemben foglalkozzanak velük, így legfeljebb a képregény-mániákusok örülnek majd rövid elbukkanásaiknak – de arra tökéletesen alkalmasak, hogy értékes perceket vegyenek el a főhős személyes, és elvileg drámai történetének kibontásából.

Az ily módon kapott, reménytelenül slendrián forgatókönyv amatőr megoldásokkal, plafonig halmozott sablonokkal, röhejesen kidolgozatlan karaktermotivációkkal, elsietett, súlypontok nélküli dramaturgiával, időnként kínos önparódiába hajló humorral, máskor túlságosan is izzadva sulykolt komolysággal és egy hiteltelen fordulattal bújik a szép, sárga lánggal égő robbanások és teátrális égbeüvöltések mögé, remélve, hogy majd azok elfedik ostoba hibáit. De hiába. Hiába, mert az első X-Men prequel még a legalapvetőbb elvárásainkat sem képes teljesíteni: Farkas és Victor utolsó, ugyan igen rövid, de roppant intenzív összecsapását, és egy farm körül kibontakozó, motoros-helikopteres üldözést leszámítva az akciók is ötlettelenek, unalmasak, és inkább cirkuszi mutatványoknak tűnnek, mintsem feszültségteljes élethalálharcoknak. Mindennek a tetejébe néha (főleg a mesterségesen megfiatalított Xavier esetében) olyan alacsony színvonalon vegetáló számítógépes trükkökkel akarják vakítani a parasztot (hova a fenébe ment az a 150 millió?), hogy végül már az szégyelli magát az alkotók helyett.

Az egyetlen konstans fény a vaksötét éjszakában Liev Schreiber Victor szerepében: valósággal árad belőle a vad, kegyetlen állatiasság, míg a Farkast egykor izgalmasan, erőteljesen játszott Hugh Jackman mintha csak fáradt rutinnal asszisztálna neki (ami nagyjából annyit tesz, hogy végig szúrósan néz – kivéve, amikor nagyon-nagyon szerelmes, mert olyankor lágyan mosolyog a kanadai vadonnal a háttérben, mint egy Marlboro-reklámban – és gyakran üvöltözik). Strykerként Danny Hustonban van még némi spiritusz, a többiekre meg szót vesztegetni sem érdemes, noha ez nem mindig az ő hibájuk: Lynn Collinsnak például láthatóan az volt minden feladata, hogy jól nézzen ki. Az eredeti képregény karakterihez és történeteihez való összehasonlításba már inkább bele sem megyek, úgysincs értelme – de tény, hogy ebben a filmben nagy lehetőségek rejlettek. Nem könnyű persze jól kiegyensúlyozni a drámát és az akciót, de talán sikerült volna, ha a kamera mögött egy rendező áll, nem pedig egy stúdióbérenc. Igen: az első két X-Men film direktora, Bryan Singer kellett volna ide. Meg egy forgatókönyv. És akkor most talán lenne egy tökös, jól összerakott nyári mozink. Így csak mínusz egy illúziónk és még egy csalódásunk van.

Értékelés:

X-Men kezdetek: Farkas

Játékidő: 125 perc

Rendezte: Gavin Hood

Szereplők: Hugh Jackman, Ryan Reynolds, Liev Schreiber, Dominic Monaghan

Forgalmazó: InterCom

Tovább a film adatlapjára

Kommentek

lecza
#3, 2009-05-12 15:11:04

Bár sok dologban egyet lehet érteni a cikkel, szerintem szórakoztató és látványos film volt. Ha Bryan Singer rendezi kaptunk volna egy ütős nyitójelenetet, utána pedig egy hosszúra nyújtott súlytalan drámát, és valami nagyon béna lezárást. Eddigi favorit nálam a 3. rész, szerintem ide is Brett Ratner kellett volna…

Czes
#2, 2009-05-05 23:05:25

Szerintem is csalódás; az eddigi legratyibb variáció az X-Men -témára.

Kaamir
#1, 2009-05-05 19:10:27

Maximálisan egyetértek, nagyon gyenge volt. Viszont szerintem Singer az első két X-Ment nagyon elb@szta, úgyhogy nem ő kellett volna ide. Inkább Nolan :)

Ha hozzá szeretnél szólni ehhez a cikkhez, akkor először be kell jelentkezned!

Legfrissebb kritikáink
  • Tintin kalandjai

    Erdélyi Tamás szerint: "Összegezve a Tintin kalandjai remek szórakozást nyújt a 10 év alatti korosztálynak, a felnőtteknek pedig akad egy tucat kikacsintás (pl. Hergé cameoja) és a rendkívül impresszív látvány - utóbbi azonban az egyetlen oka annak, hogy később Spielberg klasszikusai között emlegessük."
  • Drive - Gázt!

    Kovács Patrik szerint: "A Drive ugyan távolról sem korszakalkotó mestermű, de érzékbizsergető stiláris kuriózumként, "hangulatfilmként" mégis joggal pályázik a néző szimpátiájára."
  • A hódkóros

    Czehelszki Levente szerint: "Kijelenthető, hogy Jodie Foster új rendezésével bizonyos értelemben csúnya luftot lőtt. Gibson továbbra sem A-listás színész, de legalább már jó úton van afelé, hogy cselekedeteiről újra a Filmvilágban, ne pedig a Blikkben értekezzenek."
  • Cowboyok és űrlények

    Erdélyi Tamás szerint: "A stáblistára tekintve rögtön kiderül, hogy a majdnem húszfős produceri stáb és a történetért felelős nyolctagú(!) csapat garantált módja annak, hogyan szakítsunk százfelé egy inkább egyszer, de alaposan körbejárt koncepciót."
  • Rossz tanár

    Szilvási Krisztián szerint: "A Rossz tanár tényleg gyenge, úgy pedagógiailag, mint dramaturgiailag. Cameron Diaz halovány-steril unalmas komika, s bár 2 mellékszereplő azért viszi a sztorit, összességében táblán csikorgó, köhögést porzó kréta-fércművel van dolgunk."