Filmkritika

Largo Winch

Ruprech Dániel kritikája
2009. március 5. 16:23

A Largo Winch címmel elkészített képregényadaptáció magyar hírneve, még ha nem is vetekszik Batman, Superman vagy Pókember hőstársaival, sőt még honfitársaival, Asterix-szel és Obelix-szel sem, mégis jobb pozícióból indít, mint Constantine vagy akár a bemutatóig éppen kiadott Watchmen. Magyarul először 1995-ben lehetett története olvasását elkezdeni, öt évvel azután, hogy alkotója, Jean Van Hamme saját Largo Winch-regényeit képregényre adaptálta, Philippe Francq pedig megrajzolta. Hazájában, Franciaországban azóta a vezető képregények között tartják számon, jelenleg a 16. szám megjelenésénél tart. Nálunk a Semic kiadásában, a két példányt megélt X-07 Akciómagazinban vált először hozzáférhetővé; Van Hamme egy másik, XIII című történetével közösen. 2007-ben a Képes Kiadó jóvoltából önálló kötetekben immáron a harmadik számnál tartva újból felvehetjük Az örökös történetszálainak fonalát.  Könyv formájában kering még két kiadás is, egyikük sem az eredeti Van Hamme regények magyar nyelvű változata, valamint egy, az eredeti történetet eléggé szabadon értelmező tévésorozat verzió is vetítésre került az egyik kereskedelmi tévé műsorán.

Jérôme Salle filmje pontosan ott kezdi, ahol a képregény is, a milliárdos Nerio Winch (Európa egyik legremekebb színésze, Miki Manojlovic alakításában) halálával. Cselekménye, még ha számos változtatással is, de követi az eredeti képregény történetét; sőt, úgy ügyeskedik, hogy se a képregény alapján ne lehessen rájönni a film, se a film alapján a képregény csavarjaira. Largo Winczlaw kalandor, Nerio Winch fogadott fia; távoli rokona James Bondnak vagy Jason Bourne-nak, hosszú évek munkájával készítették fel arra, hogy megvédje magát az üzlet elméleti és gyakorlati világában. Angliában, Németországban tanult, öt nyelven beszél, ért az üzlethez, a tőzsdéhez, a késekhez, a verekedéshez, Hongkongból Horvátországba utazni neki olyan, mint átsétálni a szomszéd utcába, gyorsan vág az esze, nem szívbajos; s egészen gyorsan beilleszkedik a milliárdos üzletember szerepébe, feladva ezáltal egész eddigi életében főszerepet játszó lázadását mostohaapja ellen. Nerio módszeresen készítette fel fogadott fiát, hogy egy szükségszerűen elérkező ponton átvegye cége vezetését, és húszmilliárd dollár örökségét.

A film követi a képregény szerkezetét, a cselekmény előrehaladása közben flashbackekből ismerjük meg Largo és Nerio történetét, a lázadó fiatal és a számító, rafinált, de a képregény figurájánál sokkal szimpatikusabb üzletember kapcsolatát. Nerio mint mester tanítja meg a rebellis fiatalt az élet csínjára és bínjára, leckét ad a dolgok menetéről, melyeknek aztán Largo az életét köszönheti. A film megértéséhez persze nem, de trükkjeinek könnyed élvezetéhez nem árt némi pénzügyi ismeret, a film megőrizte az eredeti mű vállalati harcait; értékpapírok, tőzsde, holding, ellenséges felvásárlás, e film tükrében a gazdasági világválság főbb szereplői most ténylegesen jókra és (inkább) rosszakra bomlanak le; bár a Largo Winch nem foglalkozik e témával, pikáns aktualitása lesz tőle. A lényeg, hogy Largo, bármennyire is nem tűnik gazdasági szakembernek, birtokában van e tudásnak, s könnyűszerrel megnyeri a küzdelmet. Ez nem is volt kérdés, csupán az, hogy mindezt hogyan teszi.

Csavarokkal, csapdákkal tarkított dramaturgia, ilyen-olyan akciójelenetekkel feldobott kalandfilm lett a végeredmény, melyben azáltal, hogy mindenki potenciális áruló, igazából nem okoz meglepetést a főkonspirátor kiléte - aki életben marad, gyanús lesz. A cselekmény szervezőereje gyakran a túlzott kiszámítottság, mely olykor erőltetetté teszi a bonyodalmakat. Az akciójeleneteket nem túl távoli légifelvételekkel tették dinamikusabbá, melyek egyrészt jól álltak nekik, másrészt megidézték a képregény óriástotál-paneljeit. Némi, de nem elég humort is kevertek a kalandok közé, melynek fő képviselője a komornyik Gauthier karaktere lett, hiányzott azonban valamennyi önirónia, mely a képregényben még tettenérhető volt. Alapjában véve tehát egy szórakoztató filmről van szó, mely azonban semmi különössel nem tud szolgálni, így néhol még unalmassá is képes válni. Mind a képregény, mind a film ponyva - jól kivitelezett, igényesebb fajta, de történetét és elkészítését tekintve is mindkét esetben ponyva marad.

Largo karaktere azonban tartogat lehetőségeket (hogy ezek a magyarul meg nem jelent részekben mennyire lesznek kibontva, nem tudom); identitása származását tekintve háromszorosan is megbolygatott: ismeretlen szülők gyermeke, akit mások neveltek gyermekkorában, mielőtt különböző iskolák folyton elszökő növendéke lett, miközben egész életének egyetlen célja örökös volta, s az ezzel járó szerepre készülés. Largo-t, mint eszközt vette magához Nerio, s nem hinném, hogy ezt a problémakört ki lehet hagyni, amennyiben a film elég sikeres lesz ahhoz, hogy folytatódjék. Márpedig az eredettörténet lezáródott, a mítosz megteremtődött, kísértetiesen hasonlítva a Casino Royale záró mondatához, itt is egy név kimondása szögezi le a szerep kialakulás folyamatainak végét, Largo Winczlawból Largo Winch lett, s így a Winch birodalom tényleges örököse.

Értékelés:

Largo Winch

Játékidő: 108 perc

Rendezte: Jérôme Salle

Szereplők: Tomer Sisley, Andre Agius, Miki Manojlovic

Forgalmazó: Best Hollywood

Tovább a film adatlapjára

Kommentek

Legyél te az első, aki hozzászól!

Ha hozzá szeretnél szólni ehhez a cikkhez, akkor először be kell jelentkezned!

Legfrissebb kritikáink
  • Tintin kalandjai

    Erdélyi Tamás szerint: "Összegezve a Tintin kalandjai remek szórakozást nyújt a 10 év alatti korosztálynak, a felnőtteknek pedig akad egy tucat kikacsintás (pl. Hergé cameoja) és a rendkívül impresszív látvány - utóbbi azonban az egyetlen oka annak, hogy később Spielberg klasszikusai között emlegessük."
  • Drive - Gázt!

    Kovács Patrik szerint: "A Drive ugyan távolról sem korszakalkotó mestermű, de érzékbizsergető stiláris kuriózumként, "hangulatfilmként" mégis joggal pályázik a néző szimpátiájára."
  • A hódkóros

    Czehelszki Levente szerint: "Kijelenthető, hogy Jodie Foster új rendezésével bizonyos értelemben csúnya luftot lőtt. Gibson továbbra sem A-listás színész, de legalább már jó úton van afelé, hogy cselekedeteiről újra a Filmvilágban, ne pedig a Blikkben értekezzenek."
  • Cowboyok és űrlények

    Erdélyi Tamás szerint: "A stáblistára tekintve rögtön kiderül, hogy a majdnem húszfős produceri stáb és a történetért felelős nyolctagú(!) csapat garantált módja annak, hogyan szakítsunk százfelé egy inkább egyszer, de alaposan körbejárt koncepciót."
  • Rossz tanár

    Szilvási Krisztián szerint: "A Rossz tanár tényleg gyenge, úgy pedagógiailag, mint dramaturgiailag. Cameron Diaz halovány-steril unalmas komika, s bár 2 mellékszereplő azért viszi a sztorit, összességében táblán csikorgó, köhögést porzó kréta-fércművel van dolgunk."