Filmkritika

Hajrá boldogság!

Ruprech Dániel kritikája
2009. március 5. 14:43

Mike Leigh új filmjének főszereplője Poppy, a sokat fecsegő, vihorászó, időnként burleszk-mozgású, harmincas tanítónő. Közvetlen, egyáltalán nem szégyenlős, minden embertársával keresi a kapcsolatot, s megpróbál velük a legjobban kijönni. A legtöbben jól veszik Poppy közeledését, alapvetően tehát jó a stratégiája, s a látszat alapján kijelenthető, Poppy boldog életet él. Nem lehet kedvét szegni, mindenbe belevág; megtalálja a hangot barátnőjével, húgával, alsós tanítványaival, vagy egy mentálisan zavart hajléktalannal. Leigh kamerája követi Poppyt, figyeli a különböző élethelyzetekben, kíváncsi arra, hogy extravagáns karakterére hogyan reagálnak embertársai.

A család, a hazugságmáz, a kommunikációs problémák most mintha nem játszanának akkora szerepet, mint Leigh eddigi filmjeiben, de rendre felbukkannak. Minden túlságosan klappol egy Leigh filmhez képest: pozitív képet fest, ellentétben az eddigi feszültségekkel terhes, negatív hátterekkel; így azonban mindent visszafelé képes elsütni (leszámítva Vera Drake történetét). Az alapvetően szerencsétlen helyzetet, mely jellemezte Az élet oly édes, a Titkok és hazugságok vagy a Minden vagy semmi című filmjeit, a feszültség kipattanásával, kibeszélésével feloldotta. Ezzel szemben a Hajrá boldogság! fordítva jár el. Minden a lehető legsimábban alakul Poppy életében, s egyszer, mikor úgy dönt vezetni tanul, tulajdonképpen “szabadságra megy”, felenged, s szabadon engedi énjét, melyből negatív oldala is felszínre kerül. Észre sem veszi, hogy akinek legnagyobb szükséges lenne a segítségre, ott ül mellette. Figyelmetlensége következtében pedig megbántja ennek az embernek az érzéseit.

Poppy élete egységes és jól járhatóként ábrázolt. Ugyan csak bontakozó kapcsolata van, nincs gyereke, barátnőjével lakik, kötetlensége és szabadsága nem megtörhető. Miközben férjezett, terhes húga arról akarja meggyőzni, hogy vidámságával és optimizmusával csak vakvágányra tért életét akarja fedezni, maga leplezi le saját életével való elégedetlenségét. Poppy irigylésre méltó élete azonban a film végétől visszanézve újraértékelődik, s még ha viselkedése nem is elitélendő - hiszen ki gondolta volna, hogy figyelmetlensége ilyen következményekkel jár - , egészen új megvilágításba helyezi Poppyt; amit még jobban árnyal a dühöngő, megbántott férfire vonatkozó, tulajdonképpen gondot elkerülő, komolyan nem vevő reakciója. Nincs megbeszélés, nincs lelkiismeretfurdalás. A probléma “letudódik” az oktatás megszüntetésével.

A Hajrá boldogság! sokkal kevésbé erőteljesen hívja fel a figyelmet az emberi kapcsolatok labilitására, sokkal finomabban s árnyaltabban közelít felé, mint az eddigi művek. Nem túlozza el az élethelyzeteket, és nincs feloldása a feszültségnek; sőt, mintha e feszültség elmenne Poppy mellett, s a kép, mely eddig kialakult Poppyról lepattogzani látszik. A nagymonológ, mely általában megoldás volt a szereplők között feszülő ellentétekre, ezúttal a konfliktus kitörését jelenti. Leigh olyan helyzetet teremt, melybe nem gyengeségből, nem figyelmetlenségből sétált bele szereplője, hanem szinte kivédhetetlenül; mégis rávilágít Poppy negatív tulajdonságaira, s arra, mennyire könnyen felmondhatják működésüket a bevált szerepek. Leigh olyan karaktert teremtett meg Poppy személyében, mely által erőteljesebben, ábrázolhatóbban volt képes ezt a helyzetet érthetővé tenni. Poppy szeleburdiságával, humorával, olykor iróniájával könnyen belophatja nézői szívébe magát, ám pont e tulajdonságai miatt sért vérig egy embert.

Mike Leigh új filmje halkabban szól, mint az eddigiek, kevesebb ráhatással nézői érzelmeire; kerüli a túl erőteljes, néha már kicsorduló jeleneteket, ám e realitásával árnyaltabb képet képes festeni erről a szituációról. A kicsit túl alapos, túl hosszúra nyújtott építkezést - mely ezáltal magában hordozza az unalom veszélyét - egy jól kitalált, szórakoztató karakterrel, s az ezt a karaktert megszemélyesítő, remeklő színésznővel, Sally Hawkinsszal teszi élvezhetővé.

Értékelés:

Hajrá boldogság!

Játékidő: 118 perc

Rendezte: Mike Leigh

Szereplők: Sally Hawkins, Elliot Cowan, Alexis Zegerman

Forgalmazó: SPI International

Tovább a film adatlapjára

Kommentek

Legyél te az első, aki hozzászól!

Ha hozzá szeretnél szólni ehhez a cikkhez, akkor először be kell jelentkezned!

Legfrissebb kritikáink
  • Tintin kalandjai

    Erdélyi Tamás szerint: "Összegezve a Tintin kalandjai remek szórakozást nyújt a 10 év alatti korosztálynak, a felnőtteknek pedig akad egy tucat kikacsintás (pl. Hergé cameoja) és a rendkívül impresszív látvány - utóbbi azonban az egyetlen oka annak, hogy később Spielberg klasszikusai között emlegessük."
  • Drive - Gázt!

    Kovács Patrik szerint: "A Drive ugyan távolról sem korszakalkotó mestermű, de érzékbizsergető stiláris kuriózumként, "hangulatfilmként" mégis joggal pályázik a néző szimpátiájára."
  • A hódkóros

    Czehelszki Levente szerint: "Kijelenthető, hogy Jodie Foster új rendezésével bizonyos értelemben csúnya luftot lőtt. Gibson továbbra sem A-listás színész, de legalább már jó úton van afelé, hogy cselekedeteiről újra a Filmvilágban, ne pedig a Blikkben értekezzenek."
  • Cowboyok és űrlények

    Erdélyi Tamás szerint: "A stáblistára tekintve rögtön kiderül, hogy a majdnem húszfős produceri stáb és a történetért felelős nyolctagú(!) csapat garantált módja annak, hogyan szakítsunk százfelé egy inkább egyszer, de alaposan körbejárt koncepciót."
  • Rossz tanár

    Szilvási Krisztián szerint: "A Rossz tanár tényleg gyenge, úgy pedagógiailag, mint dramaturgiailag. Cameron Diaz halovány-steril unalmas komika, s bár 2 mellékszereplő azért viszi a sztorit, összességében táblán csikorgó, köhögést porzó kréta-fércművel van dolgunk."