[Rec]

Az új évezred küszöbére az egykoron piacvezető amerikai horrorfilm zsánere a végelgyengülés szimptómáit produkálta. A honi sablonok köznapivá válását elkerülendő, vérfrissítésre volt szükség - amit többnyire a távol-keleti filmekből hazalopott ötletekből oldottak meg. Ezért volt örömteli újítás az Ideglelés a maga idejében, ami a borzalmakat egyszerre objektivizálta a felvevőgép kérlelhetetlen tekintetével, és szubjektivizálta a kameraman látásmódjával. Ezt az üdvös elgondolást vitte tovább a [REC] című spanyol film is, amely már címének is a felvétel aktusát jelentő rövidítést választotta.

A [REC]nek azonban korántsincs szüksége az Ideglelés azon marketing-zsenialitására, hogy valós történetként tálalja a látottakat; ugyanis a rettegést e stratégia nélkül is fenntartja, könnyedén fölébe kerekedve műfajtársainak. Ezúttal a kamera jelenlétét egy tévéműsor felvétele legalizálja, amely egy tűzoltóállomás egy éjszakáját hivatott rögzíteni. Ami ezután történik, annak megfejtésére a narratíva bőven ad támpontokat; mégsem rágja a szánkba a miérteket, és a hollywoodi filmekkel ellentétben végső megoldást sem kínál a felmerült bajokra.

Zseniális, hogy míg a horrorfilmek mennyiségben jelentősebbik, értékeikben jelentéktelenebbik része gyors expozíció után olyan intenzitással fújja a feszültség-lufit, hogy az legkésőbb a filmidő felénél kipukkan, addig tárgyalt alkotásunk egy briliáns koncepciót felmutatva, ezzel épp ellentétes utat jár be. Az elején pusztán az unalom képkockái peregnek előttünk, hogy a néző ugyanazt a bódítóan apatikus attitűdöt öltse magára, mint a kétszemélyes tévéstáb tagjai. Ezt követően a megszokottól ellentétben a film nemhogy a felére ellőné patronjait, hanem fokozatosan emeli a tétet és növeli az izgalmakat, hogy a finálét valóban a legizgalmasabb résszé avassa.

Érdemes kiemelni, hogy a kamerakezelésnek e módja jelen esetben sem öncélú, ugyanis dicséretes szimbiózisban van a történettel. Mivel a néző egy tévéstáb rögtönzött válság-felvételeit nézi éppen, minden ennek van alárendelve a filmképeken; így indokolt az árnyékolás esetlegessége és a kísérőzene teljes hiánya. A kamera heves rázkódásai és a képek gyakori bevilágítatlansága egyrészt a félelem-faktornak kedvez, másrészt dramaturgiailag is indokolt a helyzet pillanatnyisága, a felvételt készítő ember rettegése okán. És azon jelenetekről még nem is szóltunk, amikor a horrorzsáner alapvetésének számító közelik megteremtésére törekedve, a képmező szűkítését a felvevőgép világítása, vagy éjjellátó funkciója bekapcsolásával oldják meg.

A [REC] különös kreativitása sokrétű interpretációt enged meg: ha akarom, rendhagyó média-mozi, de nézhetem ál-dokumentumfilmként, továbbá horrorként is. Egyvalami egyezik csak az olvasatok sokszínűségében: mindegyikben kiválóan helytáll.

Kommentek

Legyél te az első, aki hozzászól!

Ha hozzá szeretnél szólni ehhez a cikkhez, akkor először be kell jelentkezned!