Made in Hungária

“Újra itt a nyár!”, és nem csak a dalban: a Made in Hungária valóságos napsugárként ragyogja be rosszkedvünk eddig Szemlesütve töltött telét. A jó öreg nosztalgia mellett ugyanis a vidámság is beköltözik a mozikba a Fenyő Miklós fiatalságán és legnépszerűbb dalain alapuló első igazi magyar musicallel. És ami a legszebb az egészben, hogy a Made in-t nem csak a jampikirály elkötelezett rajongóinak ajánlhatjuk, hanem bárkinek, akiben él a vágy, hogy ismét szerethesse a magyar filmet.

Mert ezt a mozit csak szeretni lehet. Ennek az egyik oka kétségkívül az, hogy végre nyugati mércével is mérhető profizmust láthatunk ebben a Káeurópában nem éppen őshonos műfajban. Az örökzöld dalokra sosem látott méretű és minőségű tánckar mozog remekül koreografálva, magával ragadva a vetítőteremben ülőket is: a lábbal dobolás még a legvisszafogottabb nézői reakció. A jól összehangolt táncos jelenetekben van fantázia, szellemesség, és láthatóan rengeteg munkaóra – ezekkel nem szabad spórolni, ha az ember musicalrendezésre adja a fejét. No meg a tehetséges énekesekkel. A főszereplő Szabó-Kimmel Tamást például a Jóisten is musicalszínésznek teremtette, ez már biztos (persze, aki a színművös osztálya bármelyik előadására jegyet váltott annak idején, az eddig is tisztában volt ezzel). Onnantól kezdve, hogy kijelölnek neki egy pár négyzetméteres teret, és azt mondják, Tomikám, ez itt most a színpad, nem lehet megállítani. A fiatalos lendület és energia tehetséggel párosulva pedig ledönt minden falat.

Márpedig mostantól egyre többen döngetik azokat a falakat, és ebben a filmben - a hozzáértő castingnak hála - a szélesvászonra vágyó és oda is való új színészgeneráció több kiváló képviselőjét is megismerhetjük. Elég csak a korai Hungária zenekar tagjait játszókra gondolni; akik közül Szente Vajk és Kovács Lehel már szerepelt mozifilmekben, de a Made in által válhatnak igazi közönségkedvencekké; Orosz Ákos és Lábodi Ádám pedig remekül debütálnak, és semmi kétséget nem hagynak affelől, hogy hamarosan követik fent említett kollégáikat a siker útján. Ugyanezt el lehet mondani a mozi két gyönyörű hősnőjéről, Kiss Tündéről és Valentin Titániáról, akik közül előbbi a zenés és a prózai részekben is csodásan teljesít, utóbbi pedig bár sajnos nem csillogtathatja meg énektudását, így is gond nélkül elvarázsol mindenkit – egyedüli problémát az okoz velük kapcsolatban, hogy a film 100 perce kevés eldönteni, melyikükbe szeressünk bele. Gyönyörködtetés terén egyébként is nagyon erős a mozi, hiszen az NDK-s Mädchen-küldöttség mellett a tánckar és a statisztéria legtöbb hölgytagja is kifejezetten csinos. Ezek után mondja bárki, hogy egy musical csak a nőknek tetszhet…

Mást is kínál azonban a Made in Hungária, mint fiatal tehetségek felvonultatását. A dramaturgia szempontjából kiemelkedő fontosságú mellékszerepeket ugyanis olyan színésznagyságok játsszák mint az alakításait mindig egyedülálló eleganciával elővezető Hegedűs D. Géza; a Miki szüleit rutinból, de mégis szívvel-lélekkel megformáló, rég látott jó ismerősök, Vándor Éva és Dunai Tamás; a zseniálisan lepukkant tróger Cserna Antal; valamint az a Scherer Péter, aki szinte ellopja a showt a valódi főszereplők elől. Scherer igazi jutalomjátékot mutat be a szánalmas Bigali elvtárs szerepében: nyakig felhúzott BKV-s nadrágjától hülye bajuszán át egészen behízelgő modoráig és hihetetlen bénázásáig profi módon vonultatja fel a főhülye teljes kelléktárát. Hozzá kötődnek a film azon momentumai, amikor nem a zene élvezete miatt estem ki kis híján a székből, hanem egész egyszerűen a feltartóztathatatlan röhögőgörcstől. A mozira egyébként is jellemző az a fajta humor, amin a néző önfeledten tud nevetni; a helyzet- és jellemkomikum jó ízléssel megtalált elegye. A jól kijátszott poénok, a hatalmas, szállóigegyanús dumák csak tovább fokozzák a Made in amúgy is állandóan tetőfok-közeli hangulatát. Sőt, még azt is meg merem kockáztatni, hogy a Csinibaba óta nem született olyan magyar film, ami ennyire pontos, mégis humoros korrajzzal szolgált volna.

Ebből is látszik, hogy eddigi filmjeivel (címeket inkább nem is írok…) ellentétben Fonyó Gergő most végre mindenkiből a legjobbat hozta ki – beleértve önmagát is. Sikeresen adaptált mozivá egy hosszú évek óta futó színházi musicalt; egy hihetetlenül stílusos mozivá, aminek - a végefőcím alatt természetesen a címadó dallal elköszönő - Fenyő Miki bá’ minden percét büszkén vállalhatja. S mivel mégiscsak újkori magyar filmről beszélünk, azért is külön dicséret illeti a rendezőt, hogy még az egyáltalán nem béna szerelmi szálból és a meglepően jó és visszafogott Fenyő Ivánból is pont annyit kapunk, amennyi egy jó mozihoz kell. Nem állítom, hogy hibátlan film a Made in Hungária, aki akar, úgyis bele tud kötni - de kétségkívül igazi hungaricum. Abból a fajtából, amit örömmel választ az ember a mozis kínálatból a nem nálunk és nem értünk készült filmek rovására. És higgye el nekem a kedves olvasó, aki hű lesz a Made in Hungáriához, “nincs mit megbánnia”.

Kommentek

Legyél te az első, aki hozzászól!

Ha hozzá szeretnél szólni ehhez a cikkhez, akkor először be kell jelentkezned!