Filmkritika

Frost/Nixon

Durucz Dávid kritikája
2009. február 2. 20:15

Peter Morgan elindított valamit. Főként az ő munkásságának köszönhetően Hollywoodban újra dívnak a megtörtént eseten alapuló politikai mozik. A királynő után most ismét egy nagy médiavisszhangot kiváltó múltbéli eseményről írt pazar forgatókönyvet, ráadásul ezúttal a saját színdarabja alapján - a végeredmény természetesen egy újabb lebilincselően zseniális film.

A Frost/Nixon minden idők legnagyobb és legnézettebb médiapárbajának állít maradandó emléket; úgy, hogy egyszerre több rejtett világba is betekintést nyújt: megtudhatjuk, milyen hatalmas munka és mennyi ember áll egy ilyen volumenű riport mögött; valamint magukat a főhősöket is megismerhetjük emberi oldalukról. Nagy bravúr, hogy a film mindkét célja teljesül, és a tévés világ pontos bemutatása mellett két, ennyire különböző személyiség pontos jellemrajza is a szélesvászonra kerül két óra alatt. Ron Howard rendező titka egyrészt abban rejlik, hogy megőrizte a színdarab kamarajellegét, ezzel megteremtve azt az alaphelyzetet, amiben színészei (akik darabbeli szerepüket hozták magukkal a moziba) változatlan elánnal brillírozhattak. Kézzelfogható a feszültség a két kivételes egyéniség között, összecsapásuk így végig kiélezett és izgalmas marad.

Másrészt Howard hozzátette Morgan művéhez a filmezés terén szerzett gazdag tapasztalati tőkéjét, aminek segítségével feszesre vágott jelenetek ritmikusan váltakozó sorában tökéletesen be tudja mutatni a felvételeket övező össznépi „tűkön űlős” várakozást. Az ezekben a képekben folyamatosan körbeforgatott párbajsegédek ráadásul egytől-egyig kivételes figurák, remek színészek elővezetésében – ezen a ponton ismét találkozik a mozi A királynővel. Személyük további garancia a hitelességre (Kevin Bacon karaktere ráadásul egymaga testesíti meg a mindenkori amerikai elnök bizalmasának rendkívül összetett, történelmileg kiemelkedő fontosságú alakját).

S hogy ne csak a tét komolyságát, a feszültséget, a véres verejtéket érezze a néző, humorral is bőségesen át van itatva a film szövete. Ez pedig hihetetlenül fontos ahhoz, hogy ne csak értékes, de élvezetes is legyen a mozgókép. Ráadásul mind Frost, mind Nixon híres volt szellemességéről, és ezt utóbbitól sem lett volna fair elvitatni. A filmre egyébként is jellemző az ítélkezés elegáns elkerülése, ami nagyon szerencsés hozzáállás az alkotók részéről – hiszen a Frost/Nixon elsősorban egy érdekes sztori filmes feldolgozása, nem pedig egy politikai vádirat a szélesvászonra vetítve (szinte fölösleges hozzátenni, de azért csak megjegyzem, hogy kis hazánkban ilyen attitűdről természetesen még csak álmodni sem lehet). Úgy tűnik, Morgan szellemisége hamisítatlan európai mértéktartást kölcsönzött az egyébként ízig-vérig amerikai történetnek.

Persze a kifogástalan forgatókönyv és az okos rendezés ezúttal tényleg nem érne semmit két fantasztikus főszereplő nélkül – minden a címben szereplő pároson áll vagy bukik. Michael Sheen, alias az örök Tony Blair ezúttal meglepően esendő tévés guruként vívja ki szimpátiánkat, és gyakorlatilag hibátlan alakítást nyújt; ám még rá is köröket ver az élete legjobbját nyújtó nagy öreg, Frank Langella, aki Nixonnál is nixonabb. Jó kiállású államférfi, szellemes gazfickó, családfő, barát, főnök – az exelnök személyiségének minden árnyalatát kiválóan hozza. Meggyőződésem, hogy ő lesz Mickey Rourke egyetlen komoly riválisa az Oscar-gálán. Hogy maga a film hány szobrot hoz majd el, nehéz megjósolni; de filmtörténeti jelentősége már most hatalmas. És Morgan épp a Blair-mozin dolgozik…

Értékelés:

Frost/Nixon

Játékidő: 122 perc

Rendezte: Ron Howard

Szereplők: Frank Langella, Michael Sheen, Sam Rockwell, Toby Jones, Matthew MacFadyen

Forgalmazó: UIP - Duna Film

Tovább a film adatlapjára

Kommentek

Steven5
#1, 2009-09-21 20:18:47

Ron Howard brilliáns filmet forgatott egy nagy párbajról… kár, hogy az Oscar nem díjazta.

Ha hozzá szeretnél szólni ehhez a cikkhez, akkor először be kell jelentkezned!

Legfrissebb kritikáink
  • Tintin kalandjai

    Erdélyi Tamás szerint: "Összegezve a Tintin kalandjai remek szórakozást nyújt a 10 év alatti korosztálynak, a felnőtteknek pedig akad egy tucat kikacsintás (pl. Hergé cameoja) és a rendkívül impresszív látvány - utóbbi azonban az egyetlen oka annak, hogy később Spielberg klasszikusai között emlegessük."
  • Drive - Gázt!

    Kovács Patrik szerint: "A Drive ugyan távolról sem korszakalkotó mestermű, de érzékbizsergető stiláris kuriózumként, "hangulatfilmként" mégis joggal pályázik a néző szimpátiájára."
  • A hódkóros

    Czehelszki Levente szerint: "Kijelenthető, hogy Jodie Foster új rendezésével bizonyos értelemben csúnya luftot lőtt. Gibson továbbra sem A-listás színész, de legalább már jó úton van afelé, hogy cselekedeteiről újra a Filmvilágban, ne pedig a Blikkben értekezzenek."
  • Cowboyok és űrlények

    Erdélyi Tamás szerint: "A stáblistára tekintve rögtön kiderül, hogy a majdnem húszfős produceri stáb és a történetért felelős nyolctagú(!) csapat garantált módja annak, hogyan szakítsunk százfelé egy inkább egyszer, de alaposan körbejárt koncepciót."
  • Rossz tanár

    Szilvási Krisztián szerint: "A Rossz tanár tényleg gyenge, úgy pedagógiailag, mint dramaturgiailag. Cameron Diaz halovány-steril unalmas komika, s bár 2 mellékszereplő azért viszi a sztorit, összességében táblán csikorgó, köhögést porzó kréta-fércművel van dolgunk."