Az időgép

“Az időgép” történetének filmrevitelével immáron másodszorra próbálkozott Hollywood. Az első Pal George-féle változat 1960-ban készült és klasszikus alkotássá vált (ha a filmről magáról nem is, a zenéjéről már hallhattunk). Tavaly előtt aztán H.G. Wells ükunokája, a tipikus hollywood-i rendezőnévvel megáldott elsőfilmes Simon Wells nyelt egy nagyot, bekopogott a DreamWorks-höz és beleegyezésüket kérte, hogy modernizálva, az eredeti műhöz hűségesen feldolgozza a klasszikus science fiction történetet. Később aztán a Warner Bros. is beszállt.

Guy Pearce-t a “Memento” óta nem lehetett látni a vásznon, aztán 2001-2002 derekán kapásból két filmmel tért vissza (“Monte Cristo grófja” és “Az időgép”). Kissé kárára válhatott egy túlzott fogyókúra vagy bukás utáni idegeskedés, mert az utóbbi két moziban egy csontváz is jobban nézett ki Pearce-nél. Színészi játékáról meg hát mit is mondjak: hozta a formáját, ami nem azt jelenti, hogy mást nem lehetett volna elképzelni a tudós, Alexander Hartdegen szerepében. “Az időgép” kétségkívül jól indul, az első érzelgősebb, romantikára törekvő negyedórát nem figyelve. A látványvilág mellett jó néhány értelmetlen és felesleges dialógus, illetve vontatott közhely elenyészett. Magát az időutazást például nem féregjárat-szerű alagúttal ábrázolta a speceffektekért felelős gárda - annál nekik sokkal több fantáziájuk volt: a jármű körül épül fel a jövő, miközben az egy lépést sem tesz. Aztán 2030-ban kiderül, hogy mennyire is veszélyes Hold-kolóniák kialakítása, mikor egy véletlen baleset eredményeként megváltozik a bolygó röppályája és egyenesen szülőplanétánk felé veszi az irányt. Ez volt azon jelenetek egyike, amikor felállt hátamon a szőr. Ijesztő jövőkép szó mi szó. A történetbe bekapcsolódva Alexander tovább folytatja útját, méghozzá az igen távoli 80 000-redik évbe, ahol az emberiséget ősemberiségként tartják számon. Sehol egy McDonalds, night-club vagy Ultrafat 2000 fogyasztógép. Még az angol is ősnyelvnek számít, amit csupán egy-két szorgalmasabb kiválasztott beszél. Nos, ha kötözködni akarok, elég jól. Ekkor ismerjük meg a “kiválasztott” szerepében az énekesnőből színésznővé avanzsált Samantha Mumba mimikamentes játékát (azért Britney-nél sokkal jobb). A néző érdeklődése akkor kezdhet lanyhulni, amikor megjelennek a morlock-ok; föld alatt élő lények, akik időnként emberhúsért merészkednek a felszínre. Pozitívumként üdvözölhetném a morlock-mezeket ha nem hasonlítanának ‘40-es években készített makifej próbálkozásokra (lásd King Kong), de így csak azt jegyzem meg: furcsa, hogy ezek a szupergyors lények nem bírnak elbánni a félelmet nem ismerő, magát ügyesen feltaláló (mer’ hát végül is az…) Alexanderrel. Miután segítőnket (Mumbát) elrabolják a földalatti rémek, a meghasonult, szerelmét (nem Mumba) megmenteni hiába próbáló Alex egy kötél társaságában nekivág kiszabadítani a lányt és meggyőzni a maradék - félős - emberiséget az ellenállásról.

Aki Jeremy Irons hatalmas visszatérését várta, annak ez a film csalódást fog okozni. Csak a mozi végén bukkan fel és akkor is 10 percre. És mégis… a legtöbb média vele reklámozta “Az időgépet”, melyben Irons alakítása inkább jobban emlékeztet cameo közreműködésre, mint epizódszerepre. Orlando Jones (a néger bácsi az “Evolúció” földönkívülirtó csapatából) már egy fokkal több jelenethez jut. Egy “Vox” nevű holografikus adatbázist személyesít meg az emberi társadalom összes tudásával, boldogságával, szenvedésével ellátva. A lenyűgöző trükkök (és utalások) kellemes perceket szerezhetnek nekünk.

“Az időgép” 21. századi változata - sem - sikerült túl jól. Egyáltalán nem súrolja a klasszikusság határait és nem azért, mert manapság nehéz ilyen filmet gyártani. Félidőben elveszti varázsát, s amit addig gyúrtak, melegítettek, szóval engedtek kibontakozni a készítők, a fináléban egy huszárvágással elintézik. Olyan ez, mintha egy torta elkészítését elnagyolnánk, mert fontosabbnak tartjuk a “Barátok közt” 234532. epizódjának megtekintését. De mégis hordoz magában egy fontos információt, amit Simon Wells közbenjárására sikerült átcsempészni a könyv lapjairól. Mégpedig azt, hogy az idő állandó és nem keverhetünk-kavarhatunk bele sehol sem. Nem létezik “Vissza a jövőbe” variáns, csak egy Sors, melynek útjai - tudom közhely - kifürkészhetetlenek… Ami megtörtént, megtörtént, nem változtathatunk rajta. Valahogy így járt “Az időgép” is. De elkészült és nem illik csak úgy elhaladni mellette. Tanulóleckének ideális!

Kommentek

Legyél te az első, aki hozzászól!

Ha hozzá szeretnél szólni ehhez a cikkhez, akkor először be kell jelentkezned!