Ütközéspont

sors kiszámít-hatatlan. Hogy mindig akkor “csap le”, amikor az ember nem várná. Ez eddig rendben is van, de az már nem igaz, hogy on-nantól, mikor beüt a mennykő, nekünk semmi, de semmi beleszó-lásunk nincs a történtek alakulá-sába! Hiszen rajtunk áll, az adó-dott helyzetben hogyan reagá-lunk. Csakhogy van egy másik tényező, amely bilincsbe fon bennünket! Ez pedig az, hogy mi-kor a sors (vagy hívja mindenki annak, aminek akarja) ráteszi kezét az életünkre, nehezebben cselekszünk racionálisan, attitűdjeinknek, neveltetésünknek megfele-lően, mint egyébkor. Ugyanis a nem várt szituáció olyan vészjelzést indukál ben-nünk, amely életre szólítja máskor kordában tartható ösztöneinket, s könnyeb-ben tör felszínre az agresszió, a düh, a bosszú, vagy a vágy. Csapdába kerülünk, hiszen pont akkor lenne szükségünk a legnagyobb megfontoltságra, mikor év-ezredes, nyers érzelmeink nem hagyják ezt. Erre épül az Ütközéspont című film is, megspékelve jócskán hétköznapjaink sztereotípiáival.

A film középpontjában két, egymással teljesen szemben álló élet áll. Az egyik “fönt” van, a másik jócskán “lent”. Eltérő ambíciók, eltérő kilátások, eltérő hol-napok. Egy több perspektívából megalapozott és egy ingatag cölöpökön billegő élet. Mégis ugyanúgy cselekszenek egy vis major-szituáció után. Egy pont a társadalomkritikának…

Ben Affleck) menő ügyvéd, míg Doyle Gipson (Sam-uel L. Jackson) gyerekeiért küz-dő tucat-hivatalnok. Nem említ-hetők egy napon sem a társadalmi ranglétrák tekintetében. Azonban nemcsak státuszukban és bőrszí-nükben különböznek, hanem ha-bitusukban is, s ez az, ami igazi drámát (amolyan “lájtos” thrillert) teremt. Az autós koccanás csak beindítja a dolgokat, onnantól a két személyiség harca viszi előre a történetet. Igazából nem is az a fontos, mit követnek el a másik ellen, hanem az, hogyan követik el. Ezek az egyéni vonásbeli különbségek Affleck és Jackson kitűnő játékának köszönhetőek.

Igaz, kívülállóként veszünk részt a történetben (bár a film nem teljesen ezt akarja), mégis lándzsát kell törnünk valamelyik (fő)szereplő mellett. S ez egy-értelműen a kilátástalan helyzetben lévő Gipson. Kevés információból a részvét alapján döntünk, ami - ugyebár - egyáltalán nem nevezhető objektívnek. De itt nem ez a fontos! A történet mozgatórugója ugyanis az érzelmek széles (s fő-képp negatív) skálája. Itt minden tett mögött az emóciók uralma áll, a gondol-kodás az idő sürgetésének “köszönhetően” száműzve van. Gonosz és kegyetlen világ “gyárilag” hibás emberekkel. Még egy pont a társadalomkritikának…

Ütközéspont egészében véve jó filmnek indul. Kitűnő az alapszituáció, a két főszereplő jelenlegi élete is fel van vezetve a film műfajának lehetőségeihez mérten, s Affleck és Jackson egy-re élesedő és komolyodó harca is nagyszerűen fokozza a feszült-séget. Azonban bármilyen jó is az egyre gátlástalanabb eszközökben manifesztálódó érzelmek harca, a film célja nem teljesen hiteles. Van az a mondás, hogy “sokat akar a szarka…”. Nos, az Ütközéspont sem bírja el mindazt, amiről szólni akar. Nem elégszik meg egy kiragadott szituáció adta önvizsgálatra szólító felhívással, hanem többet akar. Egy “bejáratott” élet egyetlen nap alatt történő pálfordulatát, s egy bizonyára hosszú-hosszú történések során félresiklott másik élet teljes sínre téte-lét. Ez pedig sok, nagyon sok. Olyannyira, hogy saját hitelét nyirbálja ezáltal, egy újabb közhelyes hollywoodi végbe hajszolva a többnek indult történetet. Az utolsó képkockákról egyenesen csepeg a giccs és a valótlanság, keserű dühbe hajszolva ezzel az értő filmbarátokat.

Na jó, beszélek inkább csak a magam nevében, de esküszöm, még egy ilyen befejezés, és sikítok! Pedig nem szokásom. Így a másfél óra elteltével sajnos csak azt állapíthatom meg, hogy a társadalomkritika nyert, viszont én, a néző veszítettem. Máskor talán nagyobb szerencsém lesz.

Kommentek

Legyél te az első, aki hozzászól!

Ha hozzá szeretnél szólni ehhez a cikkhez, akkor először be kell jelentkezned!