Filmkritika

A sötét lovag

Durucz Dávid kritikája
2008. augusztus 8. 22:28

A sötét lovag sokkal több, mint egy újabb szuperhős-mozi. Egyáltalán nem véletlen, hogy a Batman szó – a sorozat megszületése óta először – nem szerepel a címében. Christopher Nolan ugyanis az a fajta rendező, aki akkor sem hajlandó feladni az őt annyira jellemző eredetiségét, ha ilyen populáris témához nyúl. Kockázatos vállalkozás realisztikus, sötét tónusú képregényfilmet csinálni, hiszen a mozgókép fogadtatása szempontjából kiemelt fontosságú rajongók ezt nem minden esetben hálálják meg. Ám ahogy Tim Burtonnek sem tört bele a bicskája a maga gótikus Gothamébe, úgy Chris Nolan is olyan időtálló remekművet hozott létre, amit egész egyszerűen lehetetlen kikezdeni – ha Batman-fan az illető, ha csak mezei mozirajongó, aki hosszú idő után végre katarzisélményre vágyik a filmszínházban ülve. Ehhez pedig géniusz kell. Szerencsére A sötét lovagban a kamerák előtt és mögött is volt egy.

Igen, természetesen Heath Ledgerről van szó; hiszen ő volt Nolan leginkább méltó társa a zsenialitás terén ebben az egyébként brutálisan erős alkotógárdában. Minden idők legemlékezetesebb szupergonoszát kelti életre fájdalmasan szép hattyúdalában: minden szaván, minden apró gesztusán érződik az elhivatottság, a hatalmas energiák, amiket a szerepformálásba fektetett; a végeredmény mégsem görcsös és izzadtságszagú, hanem oly’ természetes és szórakoztató, mintha Ledger egész életében a Joker eljátszására készült volna. Ha megjelenik a színen, a néző hátán végigfut a hideg. A félelemtől, az izgalomtól, a gyönyörűségtől. Mert, szép angolszász kifejezéssel élve, a Joker „ellopja a showt”. Már az antréja is akkorát szól, hogy onnantól kezdve nem azt várjuk minden pillanatban, hogy Batman végre felöltse denevérjelmezét, hanem hogy a festett arcú elmebeteg éppen milyen szállóigével fog minket megörvendeztetni. Mert tényleg ennyire jó. És ehhez semmi köze annak, hogy tragikus halálával Heath Ledger immár mítosszá vált Hollywoodban, és szerte a filmes világban. Sőt, a játékával olyan hatást vált ki a nézőből, amivel képes elfeledtetni, hogy már csak a filmvásznon létezik. Ahogy az engem a vetítésre elkísérő hölgy fogalmazott: „Miközben néztem, azon gondolkodtam, vajon milyen szerepe lesz majd a Jokernek a következő filmben.” Ennél nagyobb dicséret, azt hiszem, nem kell. Részemről borítékolom a posztumusz Oscart, bár ez jelen esetben sajnos szó szerint annyit ér, mint halottnak a ”joke”.

Heath Ledger zsenialitása akkora teret követel magának, hogy a színészgárda többi, a legrangosabb filmes díjakkal és sztárgázsikkal jogosan elhalmozott tagja csupán epizódszerepet játszhat – mint fentebb írtam, magát a címszereplőt is beleértve. Ez pedig azért volt kellemes feladat a színészvezetést is rendkívüli eleganciával megoldó Nolannek, mert a keze alatt dolgozó aktorok tényleg a legnagyobbak közül valók; így nagyon jól tudják, hogyan kell visszafogottan játszani. Egyáltalán nem zavaró az ilyen nagy dózisú jelenlétük, hiszen Michael Cainetől Gary Oldmanig mindannyian pont azzal igazolják művészi nagyságukat, hogy bámulatos alázattal teszik a dolgukat. Sztárparádé csak a stáblistán van, nem a vásznon. Ott a sztárok nem parádéznak: egyszerűen léteznek. Erre a legjobb példa talán Oldman játéka, akire alig lehet ráismerni, annyira jól hozza a kiégett, rezignált, de mindenekelőtt tökéletesen jellegtelen Gordon rendőrfőnök figuráját. Christian Bale háttérbe szorulása ellenére továbbra is az eddigi legjobb Batman - és még jobb Bruce Wayne. Sármos, férfias, mégis sebezhető: a tekintetében ott a tragikum, ami a sötét lovag egész „pályafutását” végigkíséri a kezdetektől fogva. Hasonló paraméterekkel rendelkezik Aaron Eckhart is, aki a Thank You for Smokingban nyújtott legjobbját idézi Harvey Dentként; a kettejük közt őrlődő Maggie Gyllenhaal pedig igazi természetes szépség, üresfejű kirakati baba helyett értelemtől csillogó szemű, érzéki nő. S hogy egy ennyire jó filmben lehetetlen rossznak lenni, azt mindennél jobban bizonyítja, hogy a legfeljebb QT perverz ízlése szerint castingképes Eric Roberts is kellemes, sallangmentes játékkal ajándékoz meg minket A sötét lovagban.

Nem véletlen, hogy a kritikámban ennyi szó esett a színészekről: a film határozottan színészcentrikus; mindvégig emberi léptékű marad, és nem vész el a látványos akciójelenetekben (amik ettől függetlenül rendkívül színvonalasak, és minden körülmények között méltók a batmani hagyományokhoz). Ha úgy tetszik, A sötét lovag nem is egy klasszikus szuperhősfilm – ahogy erre már a bevezetőben is utaltam. Bár egyáltalán nem bánnám, ha mostantól ez jelentené a kiindulási alapot a szuperhősfilmekhez… Sokkal szélesebb közönséghez juthatnának el a képregényből előlépő karakterek történetei, ha a drámáik, a belső vívódásaik, az egymással kialakuló konfliktusaik ugyanilyen átélhetők lennének. A Joker zárómonológja révén ráadásul immár a jövő comics-adaptálóinak kezében van minden szuperhős-szupergonosz szembenállás alaptézise is. Kíváncsi vagyok, kinek fog sikerülni először az, ami most Chris Nolannek: egy maskarás igazságosztó sztorijával két és fél órán át a mozivászonhoz szögezni minden tekintetet a vetítőteremben, úgy, hogy a végefőcím után napokig nem szabadulnak a nézők a film hatásától. Gyanítom, Chris Nolannek… 

De ez a jövő zenéje. Amit most tudunk, az sem kevés. Tudjuk, hogy A sötét lovag az év filmje. Sőt, sokkal több, mint egy újabb „év filmje”…

Értékelés:

A sötét lovag

Játékidő: 152 perc

Rendezte: Christopher Nolan

Szereplők: Christian Bale, Michael Caine, Heath Ledger, Maggie Gyllenhaal, Gary Oldman, Morgan Freeman, Eric Roberts, Aaron Eckhart, Cillian Murphy, Anthony Michael Hall

Forgalmazó: InterCom

Tovább a film adatlapjára

Kommentek

Legyél te az első, aki hozzászól!

Ha hozzá szeretnél szólni ehhez a cikkhez, akkor először be kell jelentkezned!

Legfrissebb kritikáink
  • Tintin kalandjai

    Erdélyi Tamás szerint: "Összegezve a Tintin kalandjai remek szórakozást nyújt a 10 év alatti korosztálynak, a felnőtteknek pedig akad egy tucat kikacsintás (pl. Hergé cameoja) és a rendkívül impresszív látvány - utóbbi azonban az egyetlen oka annak, hogy később Spielberg klasszikusai között emlegessük."
  • Drive - Gázt!

    Kovács Patrik szerint: "A Drive ugyan távolról sem korszakalkotó mestermű, de érzékbizsergető stiláris kuriózumként, "hangulatfilmként" mégis joggal pályázik a néző szimpátiájára."
  • A hódkóros

    Czehelszki Levente szerint: "Kijelenthető, hogy Jodie Foster új rendezésével bizonyos értelemben csúnya luftot lőtt. Gibson továbbra sem A-listás színész, de legalább már jó úton van afelé, hogy cselekedeteiről újra a Filmvilágban, ne pedig a Blikkben értekezzenek."
  • Cowboyok és űrlények

    Erdélyi Tamás szerint: "A stáblistára tekintve rögtön kiderül, hogy a majdnem húszfős produceri stáb és a történetért felelős nyolctagú(!) csapat garantált módja annak, hogyan szakítsunk százfelé egy inkább egyszer, de alaposan körbejárt koncepciót."
  • Rossz tanár

    Szilvási Krisztián szerint: "A Rossz tanár tényleg gyenge, úgy pedagógiailag, mint dramaturgiailag. Cameron Diaz halovány-steril unalmas komika, s bár 2 mellékszereplő azért viszi a sztorit, összességében táblán csikorgó, köhögést porzó kréta-fércművel van dolgunk."