Az Álmosvölgy legendája

Volt szerencsém elolvasni Washington Irving novellás gyűjteményét, amelynek egyik, tizenegynéhány oldalas alkotása Az Álmosvölgy legendája címet viseli. Ez a történet olyannyira nem fikció, hogy az amerikai folklór egyik piciny kis szeletét képezi. E legendamorzsa köré készített Tim Burton a mai kor ”ízlésének” megfelelő, egész estés történetté szőtt rémfilmet, meglovagolva a 90-es évek végén elkezdődött publikus horrorvonulatot.

Tim Burton különösen sötét tónusú filmjeiről ismert, s bár akadnak köztük vígjátékok (Beetlejuice), vagy szatírák (Támad a Mars!), ezek is álomszerű látomások borzongató köntösébe vannak csomagolva. Filmjeiben különös hangsúlyt kapnak a különcök (Ollókezű Edward, Batman vagy Joker, Ed Wood), akik köré teljes világokat kerekít, s az ezen kitaszítottak lelkivilágát vizuálisan képviselő perspektívából láttatja a történéseket. Nincs ezzel másképp Az Álmosvölgy legendája sem, ahol a titokzatos és félelmetes fej nélküli lovas (a hesseni) mészárlását igyekszik megakadályozni egy New York-i nyomozó. Ichabod Crane (Johnny Depp) szintén különc, hiszen haladó módszerei miatt kiközösítetté vált a nagyvárosban. Crane a hessenivel vívott szó szerinti és átvitt értelmű küzdelemben aztán lassan megváltoztatja álláspontját, s rájön, hogy olyan dolgok is léteznek a földön, melyekre nincsen racionális, kézzel megragadható magyarázat. Azonban a végén is csak egy különc marad, hiszen ez a sorsa.

A film cselekménye a lehető legkevesebb szálon fut. Van ugyebár a fej nélküli lovas története, és vannak a telepesek, köztük a kibogozásra váró viszonyrendszerrel. A két szál aztán találkozik, s Ichabod Crane kezében fut össze. Ő a katalizátor, hogy a rejtett sérelmek végre orvoslást nyerjenek, s a múlt hullámai elcsitulhassanak. Mindezt a Tim Burton-i világban, ahol állandó a köd, nyughatatlanok a képek, s a főszereplő sokszor csak elszenvedi a történéseket. Az Álmosvölgy legendája továbbviszi a burtoni hallgatag főhős hagyományát, amely hatásos eszköze annak, hogy a néző azonnali rokonszenvet érezzen iránta.

Danny Elfman a rendező házi zeneszerzője, nagy része van abban, hogy Burton világa átélhető. Az ő hangjai adnak álomszerű jelleget ezeknek a történeteknek. A képek és a zene igazi harmóniája teremtődik meg, ahol tudjuk, hogy mesét látunk - mégis a hideg futkározik a hátunkon.
Burtonnél az erőszak nagyon “lájtos”, a történetet szolgálja, és nem fordítva. Ezért van az, hogy Az Álmosvölgy legendájában a lehulló fejeket nem követi vérpatak. Erre a hatásfokozó eszközre semmi, de semmi szüksége a rendezőnek, hiszen a különös beállítások, és a folyton szóló zene megteszik a magukét.

Az Álmosvölgy legendája telitalálat, főleg a rendező szerintem iszonyatosan gyenge és felesleges sci-fi szatírája (Támad a Mars!) után. Christina Ricci és Johnny Depp párosa olyannyira védtelen a fej nélküli lovas uralta éjszakában, mint a néző Tim Burton hátborzongató, ám ugyanakkor lenyűgöző álomvilágában.

A Christopher Walken játszotta hessenivel egyébként a világ minden kincséért sem találkoznék, még egy napfényes parkban sem!

Kommentek

Legyél te az első, aki hozzászól!

Ha hozzá szeretnél szólni ehhez a cikkhez, akkor először be kell jelentkezned!