Filmkritika

My Blueberry Nights

Czehelszki Levente kritikája
2008. július 3. 11:40

Az Amerikában új karriert kezdő, más nációkból származó direktorok száma gombamód szaporodik mostanság – nem csoda, hogy az álomgyár ráfanyalodott az igényesebb külföldi rendezőkre, lévén, a saját maga által keltetettek elég gyérül teljesítettek az utóbbi időben. Wong Kar-Wai tavaly tette meg az oly divatos angolosodás szükségszerű lépését, hogy elkészítse a kritika által indokolatlanul lehordott My Blueberry Nightsot, amely a hazai tűzkeresztségben alcímként A távolság ízét kapta.

    WKW (ha szabad, nevét a továbbiakban az egyszerűség kedvéért ekképpen rövidítenem) szerencsére marad az általa mesterfokon űzött műfajnál: vérbeli romantikus filmet készített, de ezúttal is úgy, hogy az különbözni tud álomgyári hasonmásaitól és saját korábbi munkáitól is. A főszereplő az egyébként énekesnő Norah Jones, aki megcsalt barátnőként dühtől vezérelve gőzmozdonyhoz hasonlóan robog be a film elején a Jude Law által alakított pultos kávézójába. Összebarátkoznak, de a lány önmaga keresésé közepette távozni kényszerül a városból, mikor már épp lehetne valami komolyabb kettejük közt. Útja során dolgozik pincérnőként egy memphisi bárban, és később továbbindul egy pókerjátékos lánnyal (Natalie Portman) Vegasba is – hogy aztán a film végén visszatérjen hányattatásai helyszínére, New York-ba, és egyben visszataláljon saját követendő életútjára is, melyről a csalódás hatására tért le.

    Mint látható, WKW nem találja fel a spanyolviaszt (alkoholista férj – David Straithairn, femme fatale – Rachel Weisz, stb.), de legalább nem is próbál meg úgy tenni. Átlagos, általános problémákat feszeget – egyedüllét, elhagyatottság, az útkeresés létbizonytalansága, a valakiről való lemondani nem tudás és a másikban való bizalom kérdése – olyan dolgok ezek, melyeken mindannyian átmegyünk valamikor életünk folyamán. Kétségtelen tény, hogy WKW túlidealizálja ezeket, de mindezt egy egyenes ívű, lineáris cselekményvonal mentén teszi, s így szereplői egy kimondottan logikus utat megtéve találnak vissza önmagukhoz – páran pedig egymáshoz. Már aki visszatalál akárhova is, persze, hiszen nem végződhet és nem is végződik minden szál happy enddel.

    S azok a kritikák is helytállónak mondhatók, amelyek túlesztétizálással, helyenként giccsbe csorduló szépelgéssel vádolják meg bírálatunk tárgyát. A film valóban túlontúl festői, helyenként agyonszűrőzött képekkel operál, ez azonban egyértelmű koncepció – a különféle városok más és más dominanciájú színvilággal rendelkeznek, amik egyben lelki állapotot is jelképezhetnek, hiszen hősnőnk mást és mást él át és tanul meg minden egyes tartózkodási helyén. A túlesztétizáltság valójában érthető a történetre is – a My Blueberry Nights azonban sem képileg, sem cselekményvezetését tekintve nem ér fel egy másik hollywoodi elsőfilm, a magyar származású Koltai Lajos Estéjének szépelgésével. WKW ugyanis, kiváltképp, ha szerelemről van szó, az emberi természetnek jobb ismerője magyar társánál, így tagadhatatlan előnnyel indul hozzá képest.

    A My Blueberry Nights messze nem emelkedik olyan lélektani mélységekbe, mint a klasszikus Szerelemre hangolva, azonban korunk rothadó pocsolyához hasonlítható, felszínes, felületes és bukásra predesztinált párkapcsolatainak hű és pontos lenyomatát adja – a filmben ugyanis mindenki szenved valaki más miatt. Egyvalaki kivétel ez alól csupán: a néző, akinek viszont egyáltalán nem szenvedés, sőt, szakítás után egyenesen ajánlott mindezt végignézni. Ha az élet a címben szereplő áfonya ízéhez hasonlóvá, kissé savanykássá válik, akkor értékelhető a leginkább a film, amely olyan, mint mondjuk a zenében a Coldplay. Szerelmi bánat esetén több, mint ideális, különösen javallott gyógyír e szinesztéziás, keserédes filmi művilág.

Értékelés:

My Blueberry Nights

Játékidő: 90 perc

Rendezte: Kar Wai Wong

Szereplők: Jude Law, Norah Jones, Rachel Weisz, Natalie Portman, David Strathairn, Frankie Faison

Forgalmazó: Budapest Film

Tovább a film adatlapjára

Kommentek

Legyél te az első, aki hozzászól!

Ha hozzá szeretnél szólni ehhez a cikkhez, akkor először be kell jelentkezned!

Legfrissebb kritikáink
  • Tintin kalandjai

    Erdélyi Tamás szerint: "Összegezve a Tintin kalandjai remek szórakozást nyújt a 10 év alatti korosztálynak, a felnőtteknek pedig akad egy tucat kikacsintás (pl. Hergé cameoja) és a rendkívül impresszív látvány - utóbbi azonban az egyetlen oka annak, hogy később Spielberg klasszikusai között emlegessük."
  • Drive - Gázt!

    Kovács Patrik szerint: "A Drive ugyan távolról sem korszakalkotó mestermű, de érzékbizsergető stiláris kuriózumként, "hangulatfilmként" mégis joggal pályázik a néző szimpátiájára."
  • A hódkóros

    Czehelszki Levente szerint: "Kijelenthető, hogy Jodie Foster új rendezésével bizonyos értelemben csúnya luftot lőtt. Gibson továbbra sem A-listás színész, de legalább már jó úton van afelé, hogy cselekedeteiről újra a Filmvilágban, ne pedig a Blikkben értekezzenek."
  • Cowboyok és űrlények

    Erdélyi Tamás szerint: "A stáblistára tekintve rögtön kiderül, hogy a majdnem húszfős produceri stáb és a történetért felelős nyolctagú(!) csapat garantált módja annak, hogyan szakítsunk százfelé egy inkább egyszer, de alaposan körbejárt koncepciót."
  • Rossz tanár

    Szilvási Krisztián szerint: "A Rossz tanár tényleg gyenge, úgy pedagógiailag, mint dramaturgiailag. Cameron Diaz halovány-steril unalmas komika, s bár 2 mellékszereplő azért viszi a sztorit, összességében táblán csikorgó, köhögést porzó kréta-fércművel van dolgunk."