Filmkritika

Las Cruces

Czehelszki Levente kritikája
2008. április 12. 22:20

Vannak filmek, amik rejtély, hogy juthatnak el egy olyan igényes darabokat vetítő fesztiválra, mint a Titanic. Igaz, hogy sokuknál, főleg azon alkotásoknál, melyek versenyen kívül mutattatnak be, fontosabb szempont a megjelenés, a bemutatás, az elsőfilmeseknek való térbiztosítás nemes célja, ám a Titanicon azért az ilyen filmeknél is szokott lenni bizonyos előszűrés, hogy az ember azért lehetőleg mégse olyan kétes értékű remekművekbe fusson bele, mint a Da Hip Hop Witch című raphorror-örökzöld. A Las Cruces nem annyira bántóan vacak, mint a fent említett ZS-kategóriás valami, de majdnem.

    A nyolcvanas évek Guatemalájában járunk, az országot belső fegyveres összetűzések tartják rettegésben. Túlélő érkezik Las Cruces faluba, és közli, hogy településének ő az utolsó összetűzése; katonák lemészárolták az egész faluját. Las Cruces megmentésére hét gerilla vállalkozik, akik felajánlják a segítségüket a lakosoknak, később viszont pár ember akarata ellenére is folytatják megmentésüket.

    A Las Cruces alapvetően három részre osztható: az első rész nagyjából egy óra tíz perc hosszú. Ez a történet kibontakozásának ideje, amikor is megismerhetjük a szereplőket, Las Cruces lakóit, gerilláinkat, a fenyegetettség mértékét. Mindamellett már most feltűnik az, amit a film a későbbiek folyamán még inkább egyértelműsít: minduntalan érezzük mögötte a jószándékot, a nemes, humanista célt, csak mindezt baromi szájbarágósan, unalmasan, mások által százszor megrágva kapjuk az arcunkba.

    Ennek az első résznek a jelentős hányada szól a katonák moralizálásától. Nem mindenki akar harcolni a faluból, de nekünk minden emberre szükségünk van. Jaj, kényszeríthetjük-e őket? Ha mi tudjuk, mi a jó a falunak, de ők maguk nem, rájuk erőltethetjük-e a saját akaratunkat az övék ellenére? Ezek a moralizálások nem csak bántóan banálisak, de valóban indokolatlanul nagy részét töltik ki a filmidőnek, és mindamellett immáron klisébe hajlónak is aposztrofálhatók. A legtöbb dialógot hallhattuk más-más hasonló tematikájú filmekből: Apokalipszis most, Acéllövedék, A szakasz – hogy csak három modern háborús filmet említsek.

    A második részben végül döntésre jutnak a lakók sorsát illetően, amit egy szükségszerű harcjelenet követ. Ez a nagy, katartikusnak szánt küzdelem szintén megmosolyogtatóan egyszerű, számomra a Honfoglalás ama hírhedt „nagy” „csatajelenetének” modernkori fegyverekkel és hasonló színvonalon elkészített akaratlan újraértelmezésének tűnt. A harmadik rész pedig a levezetés, melyben a rendező aktualizálni és a valóságra vonatkoztatni kíván; lehet, a téma dokumentumfilmben jobban működött volna, ám így sajnos eredeti intencióját vesztve, sikerületlen filmként könyvelhető csak el.

    A Las Crucesen alapvetően látszik a pénzhiány, amelyért semelyik produkciót nem ildomos kárhoztatni; ez nem is áll szándékomban. Annak viszont megingathatatlan híve vagyok, hogy a filmművészetben, költséges művészeti ág lévén, bizonyos témák megjelenítéséhez nagyobb büdzsé szükségeltetik, különben az egész óhatatlanul komolytalanná válik. Többek közt ezért volt vérciki próbálkozás az állami támogatások kiesése után önerőből elkészülni kényszerült magyar Csendkút is, mert azért a Szabadság, szerelem megaprodukciója után mégiscsak dőreség elvárni az átlagnézőtől, hogy a kamerába lógatott elemlámpát tankként azonosítsa. A Las Crucesről tehát, mint mondottam, lerí a pénzhiány, de ugyanez lerítt Fliegauf Benedek Rengetegjéről is, ami mégiscsak egy baromi jó film. Hogy is van ez akkor? Pénz és esztétikai minőség nem egymás feltétlen együttjárói, ám ha még a nyersanyagválasztás is balul sül el, esetünkben a HD, akkor baj van. Lévén, e technika kiválóan alkalmas bizonyos atmoszférateremtésre (Lynch él is vele rendesen az Inland Empireben), de ha ezzel a dzsungel gyönyörűségét akarjuk visszaadni, akkor a lehető legszerencsétlenebben választottunk.

    És még máshol is elhasal ez a szerencsétlen guatemalai filmecske, lévén, nem érződik rajta rendezői fantázia, semmi eredetiség, de még a normakövetés sem megy; banális jelenetek adják a kilincset a katartikusan rosszaknak. Hogy átérezzék, miről beszélek: a csapat bemutatásakor elhangzik, hogy egyiküket a csatatéren tanúsított rejtőzködési képességei okán Láthatatlannak hívják, mivel sosem szúrja ki az ellen lopakodás közben. Mindez milyen képsorral van alátámasztva? Egy hosszú folyosó kamerához közelebbi oldalán látjuk jobboldalt hősünket, a folyosó messzi túlvégén pedig ellenséges katonákat rohangálni mérgezett egerekként. Mit tesz erre Láthatatlan, hogy nevét megindokolja? Átrohan a jobboldalról a baloldalra. Na, itt mondja a néző, hogy nyasgem.

    Szerencsére egyébként a Las Cruces a Titanicon látható filmek jelentős kisebbségét képviseli, lévén, jóval nagyobb számú a fogyasztható filmek száma, mint az ehhez hasonló jószándékú, humanista, ámde ennek ellenére orbitális melléfogásokénak. Egy ilyen szomorú történelmi eseménynek nem sikerült filmes emléket állítani; ámde ne csüggedjenek a guatemalaiak! Nekünk, magyaroknak sem sikerült sajnos még 1956-ot filmen méltóképp ábrázolnunk.

Értékelés:

Las Cruces

Játékidő: 82 perc

Rendezte: Rafael Rosal

Szereplők: Giacomo Buonafina, Daneri Gudiel, Miriam Arenas, Herbert Igancio, Wilfredo González

Tovább a film adatlapjára

Kommentek

Legyél te az első, aki hozzászól!

Ha hozzá szeretnél szólni ehhez a cikkhez, akkor először be kell jelentkezned!

Legfrissebb kritikáink
  • Tintin kalandjai

    Erdélyi Tamás szerint: "Összegezve a Tintin kalandjai remek szórakozást nyújt a 10 év alatti korosztálynak, a felnőtteknek pedig akad egy tucat kikacsintás (pl. Hergé cameoja) és a rendkívül impresszív látvány - utóbbi azonban az egyetlen oka annak, hogy később Spielberg klasszikusai között emlegessük."
  • Drive - Gázt!

    Kovács Patrik szerint: "A Drive ugyan távolról sem korszakalkotó mestermű, de érzékbizsergető stiláris kuriózumként, "hangulatfilmként" mégis joggal pályázik a néző szimpátiájára."
  • A hódkóros

    Czehelszki Levente szerint: "Kijelenthető, hogy Jodie Foster új rendezésével bizonyos értelemben csúnya luftot lőtt. Gibson továbbra sem A-listás színész, de legalább már jó úton van afelé, hogy cselekedeteiről újra a Filmvilágban, ne pedig a Blikkben értekezzenek."
  • Cowboyok és űrlények

    Erdélyi Tamás szerint: "A stáblistára tekintve rögtön kiderül, hogy a majdnem húszfős produceri stáb és a történetért felelős nyolctagú(!) csapat garantált módja annak, hogyan szakítsunk százfelé egy inkább egyszer, de alaposan körbejárt koncepciót."
  • Rossz tanár

    Szilvási Krisztián szerint: "A Rossz tanár tényleg gyenge, úgy pedagógiailag, mint dramaturgiailag. Cameron Diaz halovány-steril unalmas komika, s bár 2 mellékszereplő azért viszi a sztorit, összességében táblán csikorgó, köhögést porzó kréta-fércművel van dolgunk."