Filmkritika

Hipervándor

Czehelszki Levente kritikája
2008. március 9. 00:31

Most komolyan, képzelje el a kedves Olvasó, hogy nagyberúgás helyett egy kis vizuális látványorgiát választ a szombat este tökéletesen haszontalan eltöltésére, s mint ilyenre, ki is nézi magának valamely bevásárlóközpont egyik mozitermének programját a számtalanból. Félúton azonban, tegyük fel, összetalálkozik valakivel, aki megkérdezi, hova is tart / tartanak éppen. Most őszintén, bevallaná neki, legyen mégoly kedves ismerőse is, hogy valami olyasmiért képes minimum egy ezrest kidobni az ablakon, ami a Hipervándor címet viseli?

Ugyebár ez a, primitívségében a Film+ nevű, állítólagos televíziócsatorna, valójában inkább instant médiaszemét-lelőhely kedd késő esti programját is a földig alázó magyar címfordítás kellene, hogy hűen tükrözze a film színvonalát, ami alapján van okunk némi félelemre, a Hipervándor azonban nem annyira rossz film, mint amennyire a címe ezt sugallja. De majdnem. (Közben megnéztem, a Film+on e cikk írásának pillanatában a következő kedd este a Médium – Veszedelmes erő lesz látható. Elég kevéssé valószínűsítem, hogy a végén a néző a „directed by Martin Scorsese”-kiírással szembesülne.)

A Hipervándor afféle vágybeteljesítő mozifilm lenne: egy olyan életmódot mutat be, amelyre vélhetően a néző leginkább áhítozna: középpontjában egy olyan fiatalember áll, aki előtt nincsenek térbeli korlátok, lévén bárhova szemvillanás alatt odateleportálja magát. Mint ilyen életvitelt űző figura azonban, kényszerűen el kell, hogy nyerje büntetését: egyrészt, hogy az újdonsült pattanásaival küszködő Danika magába fordulva konstatálja, hogy mégiscsak milyen kurva jó, hogy nem „jumper” (ugye megbocsájtja az Olvasó, ha a „hipervándor” kifejezést újfent az eredetijére transzformálom?), másrészt pedig, hogy meglegyen a konfliktus a filmben. Miután tehát kezdeti vizuális parasztvakításként beérjük jópár olyan egzotikus helyszínnel a Föld minden tájáról, ahova magunk is szívesen ellátogatnánk, főhősünket utoléri végzete a teleportálókat üldöző paladinok képében. És kezdődik a bunyó, sűrű helyszínváltásokkal.

Ami ugyan a vérciki történet ellenére akár jól működő popcorn-mozi is lehetne; a közelmúltban pedig ugye láthattunk példákat egyszerfogyasztós, de annak megfelelő akciószösszenetekre. Ez a film azonban kivétel: az eddig korrekt agynélküli darabokat levezénylő Doug Liman rendező (Mr. és Mrs. Smith, de ő jegyzi az első Bourne-filmet is a trilógiából) ugyanis két dologra képtelen jelenlegi „eposzában”, amelyre eddig látszólag képes volt: első ízben valamirevaló izgalomfaktorral feltölteni a képkockákat, melyek ennek hiányában az érdektelenség földi rekvizitumaként lesznek maximum figyelemre méltóak. Másodszor pedig képtelen elhitetni velünk, hogy nem csupán az ötvenes évek blőd akcióképregényeihez hasonló, vázlatosan felskiccelt nulldimenziós papírmasé-figurákat láthatunk a vásznon szenvelegni.

Hayden Christensen idegesítően ripacs, ilyen kvalitásokkal még egy mellékszerepre is necces lett volna castingolni, nemhogy ő legyen a projekt húzóneve. Színészi teljesítménye kimerül ártatlan bociszemei villogtatásában; szépelgő pillantásai miatt jómagam a vászon helyett minduntalan egy Milka-csoki elejére vizionáltam. Jamie Bellért kár, ő tényleg tehetséges színész, amit több ízben bizonyított már, itt azonban két csúnyán nézés közt oda kell vágnia egyet a genyó paladinoknak; remélem, legalább jól keresett vele, ha már a nevét sikerült lejáratnia. A jócsajt játszó Rachel Bilson annyira vérszegény, hogy szívem szerint határozattal tiltanám el a színjátszástól, a vágy beteljesületlen tárgyának szerepét eljátszatni vele pedig egyenesen az arcátlanság csimborasszója. Samuel L. Jackson már lassan szót sem érdemel, hiszen egy igazi „űbercool”, „gizda” menőcsávót játszik, aki két hűvös mondat közt késsel belez ki egy elfogott ártatlan „jumper”-t, mert ugye kevésbé lenne látványos, ha némileg kevésbé teátrálisan végezne vele. Eredeti, nem? Jacksonnak már nincs félnivalója attól, hogy beskatulyázzák, ő maga egy két lábon járó „skatulya”, csak évei múltával filmről filmre szánalmasabb lesz ezen szerepkörben. Sebaj, ha rájön, hogy ezt már így mégsem kéne erőltetni, majd mehet az idő múlása miatt hozzá hasonlóan új kényszerpályára lépő Michelle Wild-hoz a Jóban-rosszban című örökbecsűbe!

A Hipervándor az a fajta akciófilm, ami ahhoz is gyenge, hogy évekkel később az igazán gyenge filmélményeink sorát gyarapítsa, s mint ilyen, menthetetlenül feledésbe fog merülni, anélkül, hogy bármifajta rajongótábort generálna magának. Ami nem is csoda: ki rajongana egy olyan filmért, ami elviselhetetlenül pocsékul van eljátszva, fantáziátlanul és csapongóan megrendezve, ügyefogyottan összedobva, és még a látványelemek száma sem túl nagy? Talán hetven év múlva egy új Tarantino majd felfedezi magának, és közröhej tárgyává teszi, mint a kétezres évek elejének egy félresikerült alkotását, mely csupán annyiról szól, hogy két modellfiú teleportálgat és közben néha odavág egyet egy erőltetetten laza húdegonoszpasinak.

Értékelés:

Hipervándor

Rendezte: Doug Liman

Szereplők: Hayden Christensen, Samuel L. Jackson, Diane Lane, Jamie Bell, Rachel Bilson, Michael Rooker, Tom Hulce

Forgalmazó: InterCom

Tovább a film adatlapjára

Kommentek

Legyél te az első, aki hozzászól!

Ha hozzá szeretnél szólni ehhez a cikkhez, akkor először be kell jelentkezned!

Legfrissebb kritikáink
  • Tintin kalandjai

    Erdélyi Tamás szerint: "Összegezve a Tintin kalandjai remek szórakozást nyújt a 10 év alatti korosztálynak, a felnőtteknek pedig akad egy tucat kikacsintás (pl. Hergé cameoja) és a rendkívül impresszív látvány - utóbbi azonban az egyetlen oka annak, hogy később Spielberg klasszikusai között emlegessük."
  • Drive - Gázt!

    Kovács Patrik szerint: "A Drive ugyan távolról sem korszakalkotó mestermű, de érzékbizsergető stiláris kuriózumként, "hangulatfilmként" mégis joggal pályázik a néző szimpátiájára."
  • A hódkóros

    Czehelszki Levente szerint: "Kijelenthető, hogy Jodie Foster új rendezésével bizonyos értelemben csúnya luftot lőtt. Gibson továbbra sem A-listás színész, de legalább már jó úton van afelé, hogy cselekedeteiről újra a Filmvilágban, ne pedig a Blikkben értekezzenek."
  • Cowboyok és űrlények

    Erdélyi Tamás szerint: "A stáblistára tekintve rögtön kiderül, hogy a majdnem húszfős produceri stáb és a történetért felelős nyolctagú(!) csapat garantált módja annak, hogyan szakítsunk százfelé egy inkább egyszer, de alaposan körbejárt koncepciót."
  • Rossz tanár

    Szilvási Krisztián szerint: "A Rossz tanár tényleg gyenge, úgy pedagógiailag, mint dramaturgiailag. Cameron Diaz halovány-steril unalmas komika, s bár 2 mellékszereplő azért viszi a sztorit, összességében táblán csikorgó, köhögést porzó kréta-fércművel van dolgunk."