Ellenséges vágyak

A Hollywoodban sikerrel szerencsét próbált tajvani Ang Lee ezúttal a Kínából Amerikába emigrált nagyágyú írónő Eileen Chang negyvenes években játszódó, feszült és tömör novellájából készített túl hosszúra nyúló kém-melodrámát.

Az Ellenséges vágyak története szerint a japánok Shanghajban tartózkodása idején a kínai ellenállók oldalán álló naiv kamaszlány, Vank félénk egyetemistából amatőr színjátszóvá, majd elszánt hazafivá, hamarosan pedig egyre magabiztosabb kémnővé avanzsálva próbálja a japán titkosrendőrség magas rangú beosztottját, Mr. Yee-t becserkészni. A lány sikerrel férkőzik életveszélyes áldozata közelébe, a kettejük között kialakuló felkavaró viszony azonban beleszól az eredeti tervekbe. Míg Chang novellájának erőssége, hogy könnyeden és biztos kézzel tudja felvázolni ezt a bonyolult történetet, a belőle írt forgatókönyv annál nehézkesebb. A film bőkezűen mutatja meg a madzsongozással, teázással és vásárlással töltött hétköznapokat, melyek hátterében pillantásokba és félmozdulatokba kódolva bontakozik ki a feszült szerelmi dráma. De míg helyenként sikeresen bizonyítja, hogy lehet tömören és feszesen is mesélni ezt a történetet, a film nagy része mégis terjengős. Nagyrészt túlmagyarázza Vank történetét, ahogyan a történelmi háttér felvázolásával is túl hosszasan bíbelődik. A bő lére eresztett történetmesélés így sok feszesre vágott jelenet dinamikájából vesz vissza.

A film ódon, melankóliát árasztó látványvilága a Bábelt, a Fridát és a Túl a barátságont jegyző Rodrigo Prieto mexikói operatőr keze nyomát viseli magán. A fülledt erotikában fürdő terekben a két főszereplő, a világhírű Tony Leung és az elsőfilmes Tank Vej kiválóan hozzák az élet által is rájuk osztott szerepeket, a tapasztalt profiét és a feladatát zseniális ráérzéssel végző pályakezdőét. A film fókuszában az érett nő álarcát magára öltő szürke arcú egyetemista lány lélekrajza áll, akinek rezignálttól pánikszerű kitörésig fokozódó érzelmi változásait a tizennyolc éves színésznő páratlan finomsággal mutatja meg.

Ang Lee számos filmjének visszatérő témája a reménytelen szerelem, mely az Ellenséges vágyak legerősebb motívuma. A történet két feszültségszálat is ad a rendező kezébe, az egyik a házasságtörés és a társadalmi kötöttségek adta beteljesülhetetlenség, a másik az ellenséges oldalak összebékíthetetlensége. A probléma az, hogy a film túl sok mindent akar lenni egyszerre: izgalmas kémtörténet, szerelmi melodráma, lélektanilag pontos fejlődés-történet, történelmi dráma, erotikus film. Világos, hogy ezek közül bármelyiket tudná teljesíteni, de egyszerre mindet nem. Viszont így a filmben a különböző műfajok egymás kezébe adják a stafétabotot: izgalmas kémfilmként indul, majd pontos jellemrajzot kapunk Vankról, ezután feszült erotikájú melodrámába fordul, mely egyébként a filmben legjobban működő zsáner.

A filmet explicit és viszonylag hosszúra nyúló ágyjelenetei miatt fokozott érdeklődés övezi, amit az alkotók sokat sejtető nyilatkozatai is táplálnak. A bizonytalanság, hogy bármikor rájuk törhetnek, az együttlétek pillanatait különösen felfokozza, ám ezek a túlfűtött jelenetek csak a film utolsó harmadára korlátozódnak. Annyi biztos, hogy a két főhősre nehezedő halálos veszedelem nagyszerűen tükröződik az agresszív, idegfeszítő szeretkezések mesterien komponált jeleneteiben. Az ezekig vezető út (vagyis a film első kétharmada) a nem lineáris történetvezetés ellenére sem elég dinamikus ahhoz, hogy úgy érezzük, megérte kivárni.

Kommentek

Legyél te az első, aki hozzászól!

Ha hozzá szeretnél szólni ehhez a cikkhez, akkor először be kell jelentkezned!