Filmkritika

Vérző olaj

Ruprech Dániel kritikája
2008. március 4. 16:38

Mr. Daniel Plainview bátran állítja magáról, hogy olajkereskedő. Talán egyetlen dolgot állít még ennyire határozottan; nem szereti az embereket, és olyan nagyon gazdag akar lenni, hogy egész további életére elkerülhesse őket. Paul Thomas Anderson filmje Mr. Daniel Plainview olajkereskedő epikus portréja lenne. Története a klasszikus narratíva három alappillérére támaszkodva Mr. Plainview karrierjének ívét tárja a néző elé, keménykezűen középpontba tartva főhősét, Mr. Daniel Plainview-t.

Kezdetnek akár merésznek is mondható, több mint negyed órás szövegnélküli erőlködéssel Plainview kiássa első olajbányáját. Hollywoodi filmektől mindenesetre szokatlan ez a némaság. Erősen hangsúlyozottan szemben áll egymással ember és természet. A bányász erőlködésének sötét, szűk közeli plánjai feszülnek neki a Kubrick által is szívesen használt, megszemélyesítő erejű szférikus zenével kiemelt hegység nagytotáljával. 1898-ban járunk, s Mr. Plainview legyőzi a természetet. Olajat kezd kitermelni. 1911-ben Mr. Plainview gazdag, de nem elég gazdag ember. A film közepe, a film teste nem az egyetlen történet Plainview meggazdagodásának, de a döntő története az üzletember sorsának. Mr. Plainview egy ambiciózus fiatalember tippjére, aki jó pénzért eladta az információt szülei olajtól bugyogó földjéről, olyan helyre téved, ahol nemrégiben ért véget a vadnyugat, ahol hangzatos szavai a civilizációról (és a pénzről) naiv fülekre találnak, s ahol majdnem a saját játékszabályai szerint játszhat, vagy csak egy kicsit kell alkalmazkodnia. Ám úgy tűnik, ez a kicsi sokba kerül. Mr. Plainview, s megszemélyesítője, Daniel Day Lewis betölti a képet. Kommentár nélküli portrét látunk, ahol az alkotó a nézőre bízza az ítéletet. Karakterét nem önmagában jellemzi, hanem szituációkba helyezi. Azt vizsgálja, ezekben a helyzetekben milyen reakciókra képes. A különböző figurákra, veszélyekre, élethelyzetekre milyen számára működő (de akár elfogadhatatlan) megoldást talál. Olyannyira e karakterre van bízva mindez, hogy szinte a színész viszi el a hátán a filmet. Érdekes módon azonban amellett, hogy Daniel Day Lewis nélkül rengeteget vesztett volna a mozi, nem egyszerűen ő teszi a filmet élvezhetővé. Mintha minden azt szolgálná, hogy Lewis minél erőteljesebben ki tudja bontani a karakterét. Epikus történethez képest kevés, de annál eltaláltabb mellékszereplők hozzák létre azt a közeget, melyben Plainview-nak reagálnia kell. Három olyan karakter jelenik meg, akik érdemben befolyásolják Painview sorsát, a prédikátor, Eli Sunday, aki szinte Plainview-nak egy látványosabban romlott mása, a fia, aki egyfolytában konfrontálja az apasággal és az érzelmekkel, valamint a semmiből feltűnt, eddig még nem ismert testvér, aki iránt szokatlan bizalmat kezd táplálni. Mindhárom karaktert kiváló megformálással hozzák a színészek, amit különös érzékenységgel segít az operatőri munka. Ami, amellett, hogy folytatja az ütköztetést a szereplőkkel, a szereplők arcainak fiziognómiájával és a tájjal, a kietlen, száraz és végtelen sivatagszerű kopársággal rendkívül tudatosan és megszerkesztett jelenetekben kerül elénk. Minden esetben a szereplőket hangsúlyozza. Amennyiben a jelenet megkívánja, lendületes fahrtot látunk, hátulról követve, vagy elölről beelőzve a színészt. Ha a két szereplő közötti viszonyok feszültségének kiemelése a cél, kitartja a beállítást egy szögből a jelenet végéig, ha viszont a beszélgetés közben a szereplőkre egyénileg kíváncsi, vág és közeliket fényképez az arcokról. Két, egymást követő jelenetben éri el szinte csúcspontját a szereplők által létrehozott atmoszféra maximális lefényképezése. Egy jelenetben Plainview és testvére a tengerben fürdenek. A kopár sivataghoz képest a hirtelen víz látványa eleve kizökkentően hat, amit fokoz, hogy egy darabig csak annyit látunk, hogy Plainview teste lubickol a vízben. Majd a parton ülnek egymás mellett. Totált nem ad a helyszínről. A testvérek beszélgetését halljuk, szűk közeliket készít az arcokról, látszólag mellékes dolgokról beszélnek, dramaturgiailag azonban igen fontos dolog történik. Szinte feszült viszony alakul ki (a nézőben, kevésbé a két figura között) csupán a plánozással kiemelt színészi játék által. Csak a jelenet végén ad egy kistotált a helyszínről, de e kép középpontjában ekkor is a két szereplő ül, méghozzá olyan fény-árnyák játékban, mely szinte direkt jellemzi a két alakot. Az ezt követő jelenetben még ez a támpont sincs meg, a képet szinte Plainview arca teríti be. Semmit nem csinál, szinte nincs mimikája, mégis, a férfi jelenlétéből kiérződik vélemény a történtekről és a helyzetről. Számomra e film operatőri munkája tehát nem a jó beállítások miatt válik emlékezetessé, hanem mert képes a színészt szolgálni (akár kiszolgálni is), és e mellett az alázat mellett is képes kiváló beállításokat produkálnii. Mindez a befejezésben törik meg egy kissé. A záró képsorokban, mintha erőteljesebb lenne a képi stilizálás, de ez a történet más irányba terelődésével párhuzamban áll. Valamelyest, mind történetben, mind fényképezésben stílust vált a film, de nem annyira, hogy elüssön az előzményektől, viszont annyira mindenképp, hogy feldobja az egyébként kissé hosszúra nyújtott, és süllyedni képes középrészt. A fényképezéssel szemben inkább a zene képviseli a szerzői akaratot. Különféle stílusú zenék szólalnak meg a filmben, de nem véletlenül. Tudatos zenehasználattal kissé stilizálja jeleneteit, majdhogynem jelenettípusra megvannak a zenék, ezáltal összeköt bizonyos jeleneteket, de ez a tudatosság nem megy tovább annál, mint hogy eseményekhez kösse az aláfestést.

158 perc alatt igazából nem látunk semmit a huszadik század elejének Amerikájából. Csak egészen kis képet kapunk arról, hogy milyen viszontagságokkal járt üzletembernek lenni akkor, hogy milyen lehetett kezdetben fúrótornyot ásni. Nem mutat részletes képet egy kis közösség világából sem, akikről csak annyit tudunk, hogy ostobaságukban a Harmadik Felvilágosodás Egyházának és Eli Sunday prédikátornak hű barmai. Ennek a történetnek egyetlen szereplője van, Mr. Daniel Plainview, s az ő élete. Kissé túlságosan tagolva. A bevezetőből túl nagy az ugrás a középső részre, ami kevésbé zavaró, mint az ugrás a középsőről a végsőre, ami során pár indok, ok, és motiváció kissé elsikkad. Emellett azonban mégis jónak, kiemelkedőnek mondható ez a film. Egészen pontos portréját adja egy embernek, úgy, hogy mellette szórakoztat és elgondolkodtat (ha mással nem is, de morális és érzelmi kérdéseket feszeget). A kérdés csupán az marad, hogy ezen kívül (mert ez mégsem annyira nyomos érv), miért is kellett ebből a történetből filmet csinálni. Mintha hiányozna belőle az, amiért valami kikívánkozik az emberből. Némi ambivalenciát ad a végére, de mindezt feledteti az élmény.

Értékelés:

Vérző olaj

Játékidő: 158 perc

Rendezte: Paul Thomas Anderson

Szereplők: Daniel Day-Lewis, Paul Dano, Kevin J. O'Connor, Ciarán Hinds, Russell Harvard

Forgalmazó: Fórum Hungary

Tovább a film adatlapjára

Kommentek

Legyél te az első, aki hozzászól!

Ha hozzá szeretnél szólni ehhez a cikkhez, akkor először be kell jelentkezned!

Legfrissebb kritikáink
  • Tintin kalandjai

    Erdélyi Tamás szerint: "Összegezve a Tintin kalandjai remek szórakozást nyújt a 10 év alatti korosztálynak, a felnőtteknek pedig akad egy tucat kikacsintás (pl. Hergé cameoja) és a rendkívül impresszív látvány - utóbbi azonban az egyetlen oka annak, hogy később Spielberg klasszikusai között emlegessük."
  • Drive - Gázt!

    Kovács Patrik szerint: "A Drive ugyan távolról sem korszakalkotó mestermű, de érzékbizsergető stiláris kuriózumként, "hangulatfilmként" mégis joggal pályázik a néző szimpátiájára."
  • A hódkóros

    Czehelszki Levente szerint: "Kijelenthető, hogy Jodie Foster új rendezésével bizonyos értelemben csúnya luftot lőtt. Gibson továbbra sem A-listás színész, de legalább már jó úton van afelé, hogy cselekedeteiről újra a Filmvilágban, ne pedig a Blikkben értekezzenek."
  • Cowboyok és űrlények

    Erdélyi Tamás szerint: "A stáblistára tekintve rögtön kiderül, hogy a majdnem húszfős produceri stáb és a történetért felelős nyolctagú(!) csapat garantált módja annak, hogyan szakítsunk százfelé egy inkább egyszer, de alaposan körbejárt koncepciót."
  • Rossz tanár

    Szilvási Krisztián szerint: "A Rossz tanár tényleg gyenge, úgy pedagógiailag, mint dramaturgiailag. Cameron Diaz halovány-steril unalmas komika, s bár 2 mellékszereplő azért viszi a sztorit, összességében táblán csikorgó, köhögést porzó kréta-fércművel van dolgunk."