Filmkritika

Vérző olaj

Durucz Dávid kritikája
2008. március 4. 16:32

Bár nem túl népszerű dolog ilyesmit kijelenteni - és akár mozirajongók tucatjait haragíthatom magamra pillanatok alatt - , én mégis megteszem: az Akadémia jól döntött. Hiába volt Johnny Depp zseniális Sweeney Todd, és George Clooney tökéletes Michael Clayton; Daniel Day-Lewis az utóbbi tíz év leginkább megérdemelt színészi Oscarját kapta a Vérző olajért. És nem csak azért, mert megcsinálta egy az egyben ugyanazt a kúszó-mászó mozdulatsort, amit A bal lábamban. Olyan vérfagyasztóan hitelesen ábrázolta Daniel Plainview, az „oil man” hihetetlenül bonyolult és összetett karakterét, hogy az embernek eszébe sem jut összehasonlítani a filmet az alapjául szolgáló irodalmi művel; hiszen Upton Sinclair regénye lehet akármilyen jó, mindenképp hátrányból indul: nincs benne Daniel Day-Lewis.

Persze nem lenne túl igazságos azt állítani, hogy a filmnek mind a 158 perce róla szól… pedig így van. Azért lehetetlen nem a hatása alá kerülni ennek a mágneses erejű mozinak, mert éppen ő teszi brutálisan delejessé. Ám ha valahogy mégis sikerül kivonni magunkat D.D-L. alakításának bűvköréből, megállapíthatjuk, hogy korunk egyik legnagyobb színészének árnyékában egy-két kifejezetten bátor, a hollywoodi filmnyelvet argóvá alacsonyító mozzanat rejtőzik. Már a sztori és a karakterek szintjén is csúnyán felrúgja az álomgyári konvenciókat Paul Thomas Anderson filmje. A szokatlan hangot megütő történet a hagyományos értékek tagadására épül, az elidegenedés és elembertelenedés kellemes kombinácóját lefestve a gyomorszájra mért ütésből nehezen ocsúdó nézőnek. Mik is a tradicionális egyesült államokbeli kirakateszmék? Haza, család, szeretet, összefogás, hit, satöbbi. Mégis, mire épül valójában a teljes amerikai kultúra? A törtető, gátlástalan, bárkit eltaposó, karrierista individualizmusra. Ez utóbbi, sokszor cukormázba bújtatott idea most végre filmjére akadt. A Vérző olajban mindent maga alá gyűr a könyörtelen hatalomvágy, és minden a visszájára fordul. A hazát el lehet árulni az olajért; az ellenségeket érdemes első körben a családban keresni; és a szeretetnél meg az összefogásnál már csak a hit nagyobb hazugság. A képmutatás az uralkodó vallás - ritka, mondhatni páratlan eset, de igaz: ebben a filmben egyetlen szimpatikus karakter sincs.


Csoda-e ezek után, hogy mind a képi világ, mind a hangkulissza apokalipszis-hangulatot idéz? Jonny Greenwood már-már fülsértő kakofóniája a Hiroshimáról megemlékező komolyzenei daraboknál is fájdalmasabb, épp ezért egyedi esztétikai minőséget képvisel – nem úgy, mint az unalomig ismételt, könnyzacskókat pofátlanul célba vevő giccses hegedűszólamok uralta filmzenék. Nesze neked, Hollywood! Ami a fényképezést illeti, Robert Elswit, a fentebb említett Mr Clooney arcának egyik legkitűnőbb „olvasója” szintén nem kényeztet el minket. Erőteljes képei a kopár, szó szerint Isten háta mögötti, nem vénnek (de nem is fiatalnak) való vidék kegyetlen őszinteségéről gusztusosan csúnya hátteret adnak a durva megmunkálású fizimiskáknak, és a még érdesebb lelkeknek. Itt csak a táj nem hazudik – azt kapod, amit látsz; és a természetet nem lehet becsapni, mert ő is gonosz tréfát űz majd veled.

S ha már átverés, ejtsünk szót Paul Danoról is, aki a moziban egyetlenként kap a Lewisét megközelítő mértékű filmidőt, amivel remekül él is. A legutálatosabb hamis próféták ebben az ifjú tehetségben egyesülnek, hogy ő végül méltó, megfelelően gerinctelen partnere lehessen a véres olajban fürdő Plainviewnak, mikor eljön kettejük szánalmas végítélete. A befejezés zsenialitása a groteszk humorban rejlik, ami végig ott bújkál a film felszíne alatt, de csak a legutolsó pillanatban tör fel. Aztán vagy lesz vér, vagy nem, de egy biztos: There will not be another Daniel Day-Lewis.

Értékelés:

Vérző olaj

Játékidő: 158 perc

Rendezte: Paul Thomas Anderson

Szereplők: Daniel Day-Lewis, Paul Dano, Kevin J. O'Connor, Ciarán Hinds, Russell Harvard

Forgalmazó: Fórum Hungary

Tovább a film adatlapjára

Kommentek

Legyél te az első, aki hozzászól!

Ha hozzá szeretnél szólni ehhez a cikkhez, akkor először be kell jelentkezned!

Legfrissebb kritikáink
  • Tintin kalandjai

    Erdélyi Tamás szerint: "Összegezve a Tintin kalandjai remek szórakozást nyújt a 10 év alatti korosztálynak, a felnőtteknek pedig akad egy tucat kikacsintás (pl. Hergé cameoja) és a rendkívül impresszív látvány - utóbbi azonban az egyetlen oka annak, hogy később Spielberg klasszikusai között emlegessük."
  • Drive - Gázt!

    Kovács Patrik szerint: "A Drive ugyan távolról sem korszakalkotó mestermű, de érzékbizsergető stiláris kuriózumként, "hangulatfilmként" mégis joggal pályázik a néző szimpátiájára."
  • A hódkóros

    Czehelszki Levente szerint: "Kijelenthető, hogy Jodie Foster új rendezésével bizonyos értelemben csúnya luftot lőtt. Gibson továbbra sem A-listás színész, de legalább már jó úton van afelé, hogy cselekedeteiről újra a Filmvilágban, ne pedig a Blikkben értekezzenek."
  • Cowboyok és űrlények

    Erdélyi Tamás szerint: "A stáblistára tekintve rögtön kiderül, hogy a majdnem húszfős produceri stáb és a történetért felelős nyolctagú(!) csapat garantált módja annak, hogyan szakítsunk százfelé egy inkább egyszer, de alaposan körbejárt koncepciót."
  • Rossz tanár

    Szilvási Krisztián szerint: "A Rossz tanár tényleg gyenge, úgy pedagógiailag, mint dramaturgiailag. Cameron Diaz halovány-steril unalmas komika, s bár 2 mellékszereplő azért viszi a sztorit, összességében táblán csikorgó, köhögést porzó kréta-fércművel van dolgunk."