Papírsárkányok

A köztudottan baloldali - liberális érzelmű Hollywoodnak jutott az a manapság felettébb hálás szerep, hogy össznépi bűnbánást gyakoroljon a republikánus vezetésű Amerika helyett, annak újkeletű háborúi miatt. A politikai allegóriákkal színültig tűzdelt filmeket futószalagon szállítják, immáron nem csak a tengerentúli, hanem az itthoni mozikba is – hol egész nézhető formában (mint a most elemzendő Papírsárkányok, vagy a nemrég bemutatott Charlie Wilson háborúja), helyenként azonban eltúlzott és szájbarágott, leplezetlenségében ostoba propagandában (Kiadatás, Gyávák és hősök).

A Papírsárkányok tehát gond nélkül áll be a fent említett sorba, szerencsénkre azonban a mezőny színvonalasabbik felét erősíti. Khaled Hosseini azonos című regényének filmadaptációja tulajdonképpen egy jóvátehetetlen emberi bűnről szól, melyet nem a törvény szankcionál, inkább az emberi lelkiismeret bünteti azt. Amír és Hasszán legjobb barátok a (szovjetek elleni) háború előszele által megcsapott Afganisztánban, annak ellenére, hogy nem ugyanazon társadalmi kasztból származnak. Hasszán van lejjebb a társadalom ranglétráján, Amír azonban ezt nem érezteti vele mindaddig, amíg más sem. Mikor azonban Hasszánnak lenne szüksége arra, hogy Amír kiálljon érte, s nem fordítva, mint ahogy az megszokott, Amír nem teszi ezt meg, felmerül azonban benne az igény, hogy az immáron terhessé vált Hasszánt és családját mennél távolabb tudhassa az övétől. Később azonban kénytelen visszatérni szülőhazájába, ami már tálib megszállás alatt áll. Amír immáron felnőttként vezekelhet gyermekkori bűnéért, és megpróbálhatja kisebbíteni azt – ha jóvátenni immár nem is tudja.

Amír története egyértelmű vezekléstörténet, a görög tragédiák egyszerűsített változata. Egyfajta Oidipusz ő, aki úgy követ el bűnt, hogy nincs tisztában annak jelentőségével: esetében túl fiatal ahhoz, hogy felfogja, az etikátlanság túlzófoka az, amit legjobb barátjával művel. Amír és Hasszán, a két barát tökéletes ellentétei egymásnak: a gyermek Amír képtelen megvédeni magát, ami miatt úgy érzi, apja megveti őt, s nálánál jobban szereti Hasszánt. A nagyok bántalmai ellen Hasszánnal kötött barátságába menekül, aki lelkileg és fizikailag egyaránt testőréül szegődik az „őslakos” Amírnak. A kiközösített, fél-szolga Hasszán pedig, bár hivatalosan Amírék családjának szolgája, gyakorlatilag felette áll a kreativitáson kívül mindenben elbukó Amírnak: önfeláldozása eposzi mértékeket ölt, az erkölcsei mindenek fölött állók, saját érdekei pedig tulajdonképpen nincsenek. Megveretését és megerőszakolását is elkerülhette volna, ő azonban barátja érdekében inkább összeszorította a fogát és tűrt; ellentétben Amírral, aki mindezt végignézte, utána pedig – félelemből - fúrni kezdte apjánál hősét. Bonyolult emberi jellemek állnak tehát egymással tökéletes ellentétben, eleinte azonban mégis barátságban; mikor azonban ezen jellemek konfrontálódnak, Amír képtelen elérni barátjának tisztaságát és feddhetetlenségét, és véglegesen elbukik az erkölcsi – etikai küzdelemben; elűzeti barátját.

Amír, miután gyerekként társadalmi pozíciójával ellentétesen semmilyen nemesi erénnyel nem bírt, elbukott, s bukása valamilyen formában, de élete végéig kísértette. Sorsa azonban visszaszólítja az immáron tálibok által uralt diktatórikus, elszegényedett Afganisztánba, ahol is szembe kell néznie mindazzal, amitől mindezidáig menekült. Gyáván maga mögött hagyta országát, annak lakóit, de elsősorban Hasszán emlékét, és azt, amit vele tett, s amit soha nem lesz képes jóvá tenni – maximum kisebbíteni bűnét. Afganisztánba érve állszakállat öltve megkezdődik vezeklése és hátrahagyott múltjának gyorstalpaló feltárása.

És itt kezdődik meg egyben a filmalkotás hanyatlása is. „Jó” mozihoz hasonlóan Amír természetesen olyan emberekkel találkozik és konfrontálódik az országba érkezése után, akikkel a legkevésbé sem kellene, legyen bármily csekély is az esélye ezeknek a véletlen egybeeséseknek. Képet kapunk a tálibok kegyetlenségeiről is; láthatunk szakáll-ellenőr terrorgárdákat, de kövezéseket is. Mindezen képsorokat betudhatjuk a 9/11 utáni amerikai háború jogosságának igazolásaként is, de ugyanezen logikával a szovjet intervenciót szintén értelmezhetjük az amerikai fél allegóriájaként: a kérdést a rendező Marc Foster okosan nyitva hagyja, a háborúellenes mondanivaló nem válik irritálóan szájbarágóssá.

Német rendező, amerikai pénzből, afgán történetet mesél el, soknemzetiségű színészei segítségével. Kár, hogy jó amerikai filmhez hűen a Papírsárkányok is bírja azt a hamis illúziót, miszerint egy jó kis lövöldözéssel bármely közel-keleti konfliktus se’perc alatt megoldható; á’la A királyság, ugye. Amírnak is rohannia kell egy kicsit az életéért afgán gépfegyverekből kilőtt töltények halálos tánca közepette, amiért kár, mert akció nélkül is el lehet adni egy filmet; másrészt azonban vehetjük ezt rövid előtanulmányként a rendező következő filmjéhez, amely a James Bond-saga 22. hivatalos része lesz. A lövöldözésnek, különösebb dramaturgiai funkciója nem lévén, tehát nincs sok helye a filmben.

A sárkányeregetés vissza-visszatérő motívum a filmben, és hellyel-közzel működik is (ha a béna CGI-t nem nézzük, hiszen sokszor avatatlan szem számára is egyértelmű, hogy ott valójában nem sárkány volt a zsinór végén). Mint akciójelenetek sem maradnak e szcénák szégyenben, hiszen kellően dinamikusnak és izgalmasnak mondhatók. Motívumként is helytállóak: a sárkányeregető gyerekek számára talán az egyetlen könnyedén elérhető szórakozást jelenti, amely egyszerre közösségi szórakozás, sport és kreativitást fejlesztő játék: amcsi testvéreik ugyanezen élménykoncentrátumot a World of Warcraft-tal próbálják rekreálni. A szabadság jelképeként szolgáló sárkányok eregetését a diktatórikus tálib kormány később betiltja; kár, hogy oly didaktikus képpel zárul a film, ami kellően szájbarágós. Pár szereplő Amerikában, új hazájukban ereget sárkányokat, mert ugye az mégiscsak a szabadság földje, és ott jó csak igazán sárkányt eregetni, a lehetőségek földjén talán még a szélirány is jobb.

Kommentek

Legyél te az első, aki hozzászól!

Ha hozzá szeretnél szólni ehhez a cikkhez, akkor először be kell jelentkezned!